AFH novella - Eltemetett titok

Sziasztok!

Végre sikerült meghoznom a kiegészítő novellát, amit megígértem. Ez a közeli jövőben játszódik.:) Remélem tetszeni fog nektek!:)

Nem ígérem biztosra, de tervezek még néhány novellát majd a jövőben Kendie-nek és Jake-nek. Csak azt nem tudom mikor tudnék rá időt szakítani.:)

Várom a komikat!:) Jó olvasást mindenkinek!!!:D

Újra otthon, újra Forks-ban. Teljes titokban érkeztünk, hogy még véletlenül se tudjon rólunk senki sem, hiszen az elmúlt hat és fél hónapban a város közelébe sem jöttünk – vagyis inkább csak apuék - és az elkövetkező ötven-hatvan évben nem is állt szándékunkban, legalábbis nem nyilvánosan. Az persze biztos volt, hogy néha visszajárunk majd Jake-kel a farkas családunk miatt, most mégis az egész Cullen család ott volt, méghozzá nem is akármilyen okból kifolyólag.

Kim és Jared megkérték nagyapát, hogy ő segítse világra a kisbabájukat, akiről még nem tudtuk fiú vagy lány lesz, mert a boldog szülők nem akarták előre tudni. Nagyapa persze szíves-örömest elvállta a megtisztelő feladatot és Alice segítségével sikeresen meg is határozták a szülés várható időpontját, bár kedvenc nagynéném igencsak megszenvedett vele, mivel Jared mindenképpen ott akart lenni, ami nagyon megnehezítette az idő meghatározását. Nem is sikerült percre pontosan látnia a nagy pillanatot, csak nagyjából betájolta, így néhány nappal korábban érkeztünk.

Első utunk természetesen a fiúkhoz vezetett, míg a családunk otthon maradt. Családunk… Néha még mindig elcsodálkoztam rajta, hogy Jake is a tagja lett, pedig már majdnem fél éve élt velünk. Beköltözött a szobámba, elfoglalta több, mint a fél ágyamat, valamint a gardróbom egy negyedét, és mellettem aludt minden éjjel. Ezen kívül beállt Rose és Jas mellé a szerelőműhelybe, aminek kezdetben egyáltalán nem örültem, hiszen ismerni kell Rose hirtelen természetét, de legnagyobb meglepetésemre egész jól kijöttek. Nem olyan „imádlak-szeretlek-egy-család-vagyunk” módon, csak már nem akartak percenként egymás torkának ugrani, és még azt is elismerték, hogy a másik valóban ért a kocsikhoz. Ez azért már haladás volt a javából!

Alig akartam elhinni, mikor végre begördültünk Jake Toyotájával La Push-ba – nagy volt a csábítás, hogy a BMW-mmel menjünk, de aztán úgy döntöttünk, nem kellene feltűnést kelteni. Legalábbis annál nagyobbat, mint amilyenre számítottunk. Legutóbb ugyanis, másfél hónapja, mikor itt jártunk, Kim olyan sikongatást lerendezett, mikor meglátta a kocsinkat befordulni a házuk elé, hogy azt valószínűleg még Seattle-ben is hallani lehetett. Nem volt ez másként ezúttal sem. A motor még járt, mikor barátnőm kinézett az ablakon és meglátott bennünket. Szemei elkerekedtek, majd már rohant is kifelé – már amennyire jó nyolc és fél hónapos terhesen képes volt rohanásra. Szemei könnyben úsztak, mikor a nyakamba vetette magát. Akkora hasa volt, alig tudtam átölelni, de azért csak megoldottuk. Hosszú percekig el sem engedett, még akkor sem, mikor az időközben feltűnő Rachel, Jared és Paul is meg akartak szorongatni a viszontlátás örömére.

- Jaj, de örülök nektek! – bontakozott ki végül a karjaimból. – El se hiszem, hogy tényleg itt vagytok. Ez hihetetlen! – mondogatta egyfolytában, miközben Jake-et is üdvözölte, én pedig a többiek karmai közé kerültem.

Rachel hasonlóan reagált, mint Kim, míg a fiúk visszafogottabbak voltak, de láttam rajtuk, hogy azért ők is örülnek, hogy láthatnak.

- Gyertek beljebb – invitált Kim a házuk felé, amit nemrég vettek meg Jared-del. Nem volt túl nagy, úgy olyasmi lehetett, mint a Black-ház, de olyan otthonos volt, ahonnan az ember nem szívesen megy el. Letelepedtünk a kis konyhában és azonnal kezdetét vette a faggatózás. Mindent tudni akartak, pedig majd’ minden nap beszéltünk telefonon.

- Milyen a munka a műhelyben? – tudakolta Rachel az öccsétől.

- Frankó – vágta rá Jake. – Rose-zal egész jól össze tudunk már dolgozni.

- Rose-zal… – húzta el az orrát Paul grimaszolva. – Fel nem foghatom, hogy tudsz azzal a némberrel együtt dolgozni és még együtt is élni.

- Tőlem kérdezed? – tárta szét kezeit kedvesem tanácstalanul.

- Hé! – csaptam le a témára azonnal. Nem voltam ténylegesen felháborodva, de azért nem hagytam rájuk a dolgot. – Rose nem is olyan kiállhatatlan, mint amilyennek beállítjátok!

- Aha, valóban – bólogatott Jared. – A nénikéd egy ma született bárány.

- Mi lenne, ha inkább tényleg egy hamarosan megszülető kiskrapekról beszélnénk? – tereltem el a szót, kezemet Kim hasára simítva. Alig értem hozzá, máris éreztem, ahogy az a picike élet mozgolódni kezd odabent. Vámpírfülemnek köszönhetően pedig olyan tisztán hallottam a szíve dobogását, mintha egy sztetoszkópot használtam volna.

- Nem hiszem el! – nevetett fel Kim. – Akárhányszor megfogod a hasam, olyan elevenné válik, mint a csuda.

Felmosolyogtam barátnőm arcára, majd ártatlan képet vágtam.

- Érzi, hogy én szeretem a legeslegjobban ezen a világon – visszafordultam a „babához” és gügyögve folytattam. – Bizony ám. A legeslegjobban. Úgy el foglak kényeztetni, hogy anyukádék kitépik az összes hajukat.

- Ezt a gyereket ugyan nem fogod elkényeztetni! – vágta rá Jared nevetve.

- Egy nagynéninek az a kötelessége, hogy kényeztessen, nektek meg az, hogy neveljétek – jelentettem ki, és komolyan is gondoltam. Nem volt olyan dolog, amit meg ne tettem volna ezért a babáért és tudtam, ez egész életemben így lesz. Már akkor úgy szerettem, mintha csak az enyém lett volna. Egy pillanatra fájdalom hasított a szívembe ettől a gondolattól, de hamar rendeztem arcvonásaimat.

- Ha elrontod a lányomat, eltiltalak tőle – kacagott fel Kim, élvezve, hogy a babája még mindig őrült módjára rúgkapált a hasában. Legutóbb, mikor ott jártunk, megkérdeztem milyen érzés. Azt válaszolta addig csodálatos, míg a baba gyomorba nem rúgja, vagy ami még „élvezetesebb”, ha ráül a hólyagjára. Ezek most valószínűleg kimaradtak a repertoárból, mert Kim boldog volt és csak úgy sugárzott az arca, miközben a hasát simogatta.

- Fiú lesz – vágtuk rá egyszerre Jared-del, aminek ismét nagy nevetés lett a vége, majd visszakanyarodtunk Norfolkhoz.

- Kendie, az a kölyök még mindig nyomul rád? – kérdezte hirtelen Paul. Nem kellett rákérdeznem kiről beszél, Jake ugyanis nem győzött panaszkodni Patrick-re, aki körülöttem legyeskedett. Most is, csak megemlítették és ő egész testében megfeszült.

- Még a nevét se mond ki! – sziszegte összeszorított szájjal, mire megforgattam a szemem.

- Ezt igennek veszem – nevetett Paul. – De tesó, ez azért már szégyen! – folytatta. – Hónapok óta próbálja befűzni a csajod, de még nem verted laposra.

- Ne adj neki ötleteket! – dorgáltam meg. – Tegnapelőtt is úgy kellett visszahúznom, mert neki akart menni.

- Csakugyan? – fűzte tovább Jared. – Miért, mit tett az a gazember?

Fújtattam egyet, mert láttam, nem fogják annyiban hagyni a dolgot, így inkább válaszoltam.

- Megfogta a kezemet – mondtam, mire még nagyobb lett a hangzavar. A lányok nevettek, a fiúk pedig Jake-et ugratták.

- És ezért akartál nekimenni? – kérdezte Rachel.

- Nem nekimenni! – tiltakozott Jake. – Ki akartam tépni a karját a helyéről, aztán beledöngölni a parkoló betonjába, de Kendie nem engedett oda.

Szemei még most is szikráztak, ahogy erről beszélt. Hát még ha tudta volna, hogy Patrick nem a kezemet akarta megfogni, hanem a fenekemet, csak épp akkor fordultam felé? El sem mertem képzelni mit tett volna akkor. De azt a hülyét sem értettem. Tudta, hogy Jake-kel járok, látott már minket együtt vagy egymilliószor. És azzal is tisztában volt, hogy Jake gyilkos pillantással néz rá minden egyes alkalommal, mikor találkoznak, és ugyebár az sem volt egy elhanyagolható tény, hogy Jake egy kétajtós szekrény volt hozzá képest. Szóval nem értettem őt.

Kim nagyot ásított, amivel azonnal magára is vonta a figyelmemet. Láttam rajta, hogy fáradt, és mitagadás, későre is járt. Kora reggel indultunk, de még így is este volt, mire odaértünk. Nem is akartuk őket tovább feltartani, bár Kim nem akarta, hogy elmenjünk. Csak azzal tudtam rávenni, hogy elengedjen, hogy megígértem neki, reggel újra ott leszek vele és egész nap el se mozdulok mellőle.

O*o*o*O

A következő napunk minden volt, csak unalmas nem. Őszintén szólva az a furcsa, hogy meg sem lepődtem a hajmeresztő fordulaton, ami bekövetkezett. Kora reggel felkerekedtünk – mármint nagyapa, apu, Alice, Jake és én -, hogy berendezzük Kimék házában a rögtönzött szülőszobát. Nagyapa jobbnak látta volna a mi házunkban levezényelni a szülést, de Kim ebben az egyben hajthatatlan volt.

- Itthon akarom világra hozni a kislányomat! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, mire nagyapa beleegyezően bólintott.

Így most a legfontosabb cuccokat - mint például az ultrahang készülék -, mind átcipeltük La Push-ba és az egyik vendégszobában állítottuk fel. Jobban mondva állították, mert én nem vettem benne részt, akárcsak barátnőm. Amint megérkeztünk, kézen fogott és kiültünk a hátsókertbe két nagy bögre finom meleg teával a kezünkben. Nem volt olyan nagyon hideg, mint szokott lenni február közepén, de azért Kimre rásegítettem a kabátját és még egy pokrócot is tekertem köré, nehogy véletlenül megfázzanak.

- Van hír a szüleidről?- kérdeztem hirtelen. Már hetek óta nem beszéltünk róluk. Mikor megtudták, hogy a lányuk terhes, ráadásul Jared-től, tényleg úgy reagáltak, ahogy azt Kim megjósolta. Akkora veszekedés kerekedett, hogy Kim még aznap Jared-ékhez költözött, és azóta nem volt túl sok javulás a kapcsolatukban. Tudtam, hogy ez nagyon zavarja Kimet, és annyira szerettem volna segíteni neki, hogy párszor már majdnem el is mentem a szüleihez, hogy jobb belátásra bírjam őket, de Kim mindannyiszor megakadályozott, mondván, úgysem érnék el vele semmit.

- Igen – válaszolta egy reménykedő mosollyal az arcán. – A múlt héten anyu felhívott telefonon és át is jöttek egy kicsit.

- Komolyan? – kérdeztem. – De hát miért nem mondtad eddig?

- Nem is tudom – rántotta meg a vállát. – Még én is alig hiszem el. Talán…

Nem fejezte be a mondatot, de nem is volt rá szükség. Pontosan tudtam, mire gondol: talán újra egy család lehetnek.

- Remélem – mosolyogtam rá, majd megfogtam a kezét. Kicsit hidegek voltak az ujjai, de nem túl vészesen, így nem parancsoltam rá egy kesztyűt. Néha igazán túlzásba tudtam esni, ha az ő és a baba egészségéről volt szó.

- Képzeld el, még egy aranyos kis babacipőt is hoztak – újságolta tovább, ám mielőtt még válaszolhattam volna, egész testében megmerevedett, szemei kikerekedtek és tüdejében bennrekedt a levegő. Egy fél másodpercem volt csak rá, hogy észrevegyem ujjai elengedték a teásbögre fülét, ami egyenesen a hasa felé tartott most, benne a meleg innivalóval. Villámgyorsan utánakaptam, mielőtt még ráömölhetett volna. Tényleg meleg volt, még én is megéreztem, de persze a vámpírdolog miatt nem égetett meg. Letettem a kisasztalra és már fordultam is Kim felé, aki panaszosan felnyögött és a hasára tette a kezét, mintha azzal visszafoghatná a belé nyilalló fájdalmat.

- Kim? – kérdeztem bizonytalanul, mire rám emelte tekintetét. Szemei nagyra nyíltak és olyan átható rémületet láttam benne, ami engem is halálra rémített.

- Kendie… - nyögte alig hallhatóan, de ebben az egy szóban benne volt minden, amit akkor tudnom kellett.

Válasz helyett inkább nagyapáért kiáltottam, aki egy pillanattal később már ott is termett mellettünk. Szakszerűen barátnőm hasára tette a kezét, óvatosan megnyomkodta néhány helyen, majd nyugtatóan szólalt meg.

- Tökéletes időzítés Kim – mondta mosolyogva. – Épp befejeztük a szobát. Szülhetünk.

- De még korai, nem? – kérdezte barátnőm ijedten. – Még van…

- Időben vagy, ne aggódj semmiért – vágott közbe nagyapa, mikor egy újabb fájás szavát vette.

Közben megérkeztek a többiek is. Jared óvatosan a karjába vette barátnőjét és elindult a ház felé. Mielőtt még beértek volna, elkaptam Kim izgatott-rémült tekintetét. Bólintottam felé, majd Jake keze után nyúltam, hogy érezzem, nem vagyok egyedül. Tudtam, hogy nagyapa mennyire profi orvos és abban is biztos voltam, hogy minden létezőt megtesz majd, amire csak képes, de attól még félelem szorította össze a szívemet. Minden szülés kockázattal járt. És én nem akartam elveszíteni Kimet!

- Nyugodj meg – ölelt át Jake, mint aki hallotta aggodalmas gondolataimat, de a pajzsom ezúttal a helyén volt. Nem akartam, hogy belelásson a fejembe. Annyi minden volt, amit nem mertem elmondani neki és ez a hely, ez a szituáció csak még jobban felszínre hozta mindet. – Nem lesz semmi baj – mormolta a hajamba, mire hálásan hozzábújtam, majd mikor leült arra a székre, ahol az előbb ültem, kényelmesen elhelyezkedtem az ölében és csak vártunk.

És még mindig vártunk. Bentről egyre panaszosabb és egyre fájdalmasabb nyögések hallatszottak ki, nagyapa bíztató hangjával körítve, aki dicsérte Kimet, milyen jól csinálja, majd buzdította, hogy nyomjon erősebben, majd még erősebben. Szemeim könnybe lábadtak barátnőm szenvedésétől, de erőt vettem magamon és csendben maradtam. Majd egy jó másfél óra múlva – mit ugyanabban a pozícióban töltöttünk Jake-kel – felhangzott az a bizonyos szívet melengető kisbabasírás, amitől ellazultak az izmaim. Izgatottan összemosolyogtunk Jake-kel, majd újabb fél órás várakozás után, amit azzal töltöttek, hogy rendbe tették Kimet és a babát is, nagyapa kiszólt nekünk, hogy most már bemehetünk.

A szívem a torkomban dobogott, mikor beléptünk a szobába. Tekintetem azonnal Kimet kereste, aki az ágyban feküdt – háta meg volt támasztva, így kényelmesebben tudta tartani kezében azt az aprócska kis manót, akiből mindössze egy icipici kis orrocskát láttam, majd mikor közelebb léptem, elém tárult a világmindenség legtökéletesebb kisbabája.

- Oh, Istenem! – sóhajtottam fel végletekig meghatottan. – De gyönyörű. Istenem, Kim, gratulálok! – néztem egy pillanatra barátnőm izzadt arcára, majd Jared-re, aki mellettem állt és szintén csodálattal a tekintetében szemlélte a kis…

- Fiú vagy lány? – kérdeztem meg gyorsan, ugyanis azt elfelejtettem kihallgatni, annyira megörültem, mikor meghallottam, hogy felsírt.

- Kisfiú – válaszolta Kim fülig érő szájjal, majd óvatosan feljebb emelte a babát a karjában, hogy egy lágy puszit leheljen a homlokára, majd felém nyújtotta.

El sem akartam hinni, hogy egy ilyen kis csoda valóban létezhet és hogy ennyire törékeny volt, ahogy a karomba vettem. Alig éreztem a súlyát, pedig ahhoz képest nem volt egy vékony baba. Kis kerek pofikája rózsás volt a korábbi sírásözöntől, amivel tudatta, megérkezett. Parányi ujjacskáit nyitogatta, miközben békésen aludt, nyilván kimerülve az iménti megpróbáltatásoktól.

- És hogy fogják hívni? – csilingelte Alice önmagához képest halkan. Kedvenc nagynéném rém türelmetlen tudott lenni, ha nem látta előre a dolgokat, mint most Jake és Jared miatt.

- Kellan – vágta rá Kim, mire felkaptam a fejem. – A Cullen egy kicsit átalakítva – magyarázta, amire magamtól is rájöttem. – Tisztelgés a keresztanyának – tette hozzá, mire még jobban elkerekedett a szemem.

- Keresztanya? – kérdeztem hitetlenkedve.

- Igen – mosolygott Kim, akárcsak Jared, aki vad fejbólogatással fejezte ki egyetértését. – Szeretnénk, ha ti lennétek a keresztszülei – mondta rám és Jake-re pillantva.

Ha nem lett volna a kezemben a… a keresztfiam, biztos vagyok benne, hogy a nyakába borulok, és zokogva fejezem ki hálámat és örömömet, de így be kellett érnem annyival, hogy letörölhettem kiszökő könnyeimet, és nem győztem megköszönni.

- Most már biztos, hogy el foglak kényeztetni – suttogtam Kellan-nak, majd én is óvatos puszit adtam a homlokára, aztán erőt véve magamon, visszaadtam őt az anyukájának, aki már türelmetlenül várta, hogy visszakaphassa az ő kisfiát.

Mikor már nem volt a karomban, Jake-et kerestem, mert őrülten vágytam az ölelésére ekkora érzelmi lesokkolás után, mint amit Kimék varrtak a nyakamba ilyen hirtelen. Ám amikor megláttam őt, ahogy fülig érő szájjal vigyorog Jared-re, miközben amolyan férfias ölelésbe vonja és megveregeti a hátát, a szívem darabokra tört. Főleg mikor ismét Kellan-ra nézett és arca még inkább felragyogott, szinte azt ordítva a világ felé, hogy ő is akar egy ilyen kis csodát.

Elfordítottam a tekintetem. Megacéloztam magam, bár láttam apu észrevette reakciómat és ő is elkomorodott, de nem szólt semmit. Nem kezdett bele a vigasztalásba, nem sietett a megmentésemre. Amiért kifejezetten hálás voltam abban a pillanatban. Nem akartam elrontani Kimék nagy pillanatát. Hiszen ez csak róluk szólt.

O*o*o*O

- De gyönyörű! – lelkendezett Jake két órával később, mikor már a Black-házban voltunk. Épp a zöldséget pucoltam, hogy egy kis levest főzzek Kimnek, ami kicsit visszaadja az erejét. Nagyon fáradtnak tűnt szegénykém, mikor eljöttünk, de szerencsére nem volt semmi baja ezen kívül. Nagyapa is megnyugtatott, hogy minden a legnagyobb rendben lesz vele, de azért a biztonság kedvéért néhány óránként beugrik majd megvizsgálni. – Láttad azokat a kis ujjakat? - folytatta Jake lankadatlanul. - Hogy lehet valakinek ilyen kicsi ujja? És a lábai… Hihetetlen, hogy készítenek nekik cipőt. Arra a pici lábra… Meg zoknit…

Ez ment, mióta csak eljöttünk. Egyszerűen beleszeretett Kellan-ba és nem volt képes másról beszélni. Alig ismertem rá. Egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek addig megismertem. Csillogott a tekintete, mint aki totális eufóriában van és nem kellett mondania, tudtam, hogy ő is vágyik egy babára. Egy olyan babára, ami félig én vagyok, félig pedig ő. Istenem… Már megint az a fájdalmas nyilallás a szívem közepébe, méghozzá olyan erősen, hogy a kés megremegett a kezemben.

Ránéztem a gyűrűre, mely egykor Sarah Black ujján díszelgett és elöntött a szomorúság. Jake nekem adott mindent, amit tudott, mindenét feláldozta értem, de én mégsem tudom őt maradéktalanul boldoggá tenni. A bevésődéseinkkel csak fájdalmat okozok neki és tudtam, eljött a pillanat, hogy felfedjem életem leginkább eltemetett titkát.

Szólásra nyitottam a számat, hogy belekezdjek fájdalmas mondanivalómba, de akkor mögém lépett, széles, forró tenyerét a csípőmre tette, majd belecsókolt a nyakamba. Behunytam a szemem, hogy leküzdjem a torkomat feszítő gombócot, miközben közelebb húzott magához. Férfiassága félreérthetetlenül nyomódott a fenekemhez, jelezve mit szeretne, akárcsak birtokló keze, ami bekúszott a felsőm alá, megcirógatta a hasamat, majd felfelé indult, amíg meg nem találta amit keresett, és le nem parkolt a mellemen. Ám én ahelyett, hogy megadtam volna neki, amire vágyott, elhúzódtam és az asztalra támaszkodva ziháltam, hogy visszatartsam a sírást, ami már felszínen volt. Szemeim könnyben úsztak, de lehajtottam a fejem, így Jake nem láthatta.

- Mi a baj? – kérdezte aggodalmasan végigsimítva a karomon. Megráztam a fejem, mert válaszra képtelen voltam, de persze nem hagyta annyiban. – Kendie… - lépett közelebb, de mielőtt még ösztönösen a karjába vont volna, megállt. Nem akarta rám erőltetni magát. – Rosszat mondtam? Vagy nem esett jól? – kérdezett tovább, majd mikor szembe fordultam vele, még inkább megrémült. Nem is csodálkoztam rajta. Ha szemeim csak feleannyit tükröztek a lelkiállapotomból amennyit én éreztem, már az is sok volt.

Zűrzavar uralkodott bennem, valóságos káosz. Fájt még rágondolni is, miközben tudtam, hogy el kell mondanom, de ami a leginkább megrémített, az a válasz volt, amit majd kapok érte. És ez a félelem valósággal megbénított. Mi lesz, ha ezzel mindennek vége? Bevésődés ide vagy oda, sosem vettem készpénznek Jake-et az életemben. Már azt is valóságos adománynak tartottam, hogy egyáltalán felfigyelt rám és az enyémnek mondhattam. De vajon ezek után is így lesz? – kattogott az agyamban, de nem engedhettem neki túl sok teret. Eljött az idő!

- Mi a baj? – kérdezte újra kedvesem még közelebb lépve hozzám, majd nehéz tenyereit a vállamra tette és mélyen a szemembe nézett, hogy beszédre kényszerítsen.

- Én… - kezdtem, de elakadt a hangom. Megköszörültem a torkom, majd folytattam. – Nem mertem elmondani neked, de most látom… látom mennyire… - összeszorítottam a szemem egy pillanatra, hogy erőt gyűjtsek. – Látom mennyire… mennyi csodálattal nézel Kellan-ra. Tudom, hogy szeretnél egy babát… - hangom sírásba fulladt, mire Jake odalépett hozzám és most már nem fogta vissza magát, a karjába vont.

- Ssssh… - csitítgatott a hajamat simogatva. – Nincs semmi baj.

- De van – válaszoltam sírva. – Mert én ezt nem adhatom meg neked – mondtam ki végül, arcomat a mellkasába rejtve. – Nem adhatom meg neked, bármennyire is szeretném.

Teste egy pillanatra megfeszült, mikor megértette szavaim jelentését, de ugyanolyan hirtelen el is lazult. Még szorosabban ölelt magához és nem engedte, hogy elhúzódjak. Addig nem engedett el, míg zokogásom le nem csendesült valamennyire. Akkor aztán úgy fordított, hogy láthassa az arcomat.

- Miért nem mondtad el? – kérdezte. Hangjában nem volt vád, sem szemrehányás, csak zavar. Zavar, mert nem tudta, pedig már hosszú hónapok óta együtt voltunk.

- Nem tudom – válaszoltam őszintén. – Nem mertem, de én nem akartam hazudni neked – mondtam. – Csak nem tudtam, hogy mondjam el. És mert annyira…

- Annyira mi? – ütötte tovább a vasat, mire muszáj volt lesütnöm a tekintetem.

- Annyira szégyellem – vallottam be.

Az állam alá nyúlt, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Arca határozott volt, de szemében együttérzés csillogott.

- Nincs semmi, amit szégyellened kellene. Főleg nem előttem! – mondta. – Nekem bármit elmondhatsz, én mindig veled vagyok.

Nem kezdtem bele a „bevésődés miatt” kezdetű szövegbe, mert attól mindig ideges lett, és arra most végképp nem volt szükségem, de persze arra gondoltam. Más magyarázatot nem találtam arra, hogy még ezek után is velem marad.

- Annyira sajnálom – mondtam inkább. – Láttam mennyire szeretnél egy babát és annyira fáj, hogy nem adhatom meg neked.

- Kicsim, én boldog vagyok veled! – vágta rá. – Eddig is az voltam, és ezután is az leszek.

- De…

A számra tette az ujját, hogy elhallgattasson, majd folytatta.

- Nem tagadom, látva Kellant, eszembe jutott, hogy szeretnék majd valamikor gyereket – mondta, mire éreztem, ismét meghasad a szívem. – De ha nem lehet tőled, akkor nem kell mástól sem. Nekem csak az a fontos, hogy te velem legyél.

- Nem érdemellek meg – sóhajtottam fel egy fél perc elteltével, amit kitartó szemezéssel töltöttünk, majd ismét a mellkasának dőltem, ő pedig átölelt.

- Dehogynem! – vágta rá. – Mi ketten tökéletesen összeillünk.

Néhány percig csak álltunk ott ölelkezve, a konyha közepén, majd Jake halkan megkérdezte.

- Azért, mert félig vámpír vagy?

Nem tett hozzá többet, nem is volt rá szükség. Egyértelmű volt mire érti: a vámpírrészem miatt nem lehet gyerekem?

- Igen – bólintottam, de nem néztem fel. Nem akartam a szemébe mondani. Talán gyávaság volt, talán csak ösztön, de jobb volt a mellkasának beszélni. – Nagyapa elvégzett egy csomó vizsgálatot még a szigeten. A testem nem változik, akárcsak a normális vámpíroké, ezért nem vagyok képes megfoganni.

- Értem – simogatott továbbra is, de se a hangjában, se a testtartásában nem vettem észre semmi neheztelőt, ezért felnéztem rá. Szemében csak együttérzést láttam. – Majd örökbe fogadunk – mondta hirtelen ötlettől vezérelve és hozzá olyan lelkesedés kapta el, amitől elnevettem magam. El se akartam hinni, hogy egy ilyen nehéz nap, ennyi megrázkódtatás után még képes vagyok szívből nevetni, pedig így volt. Jake melege, ami egyenesen a lelkéből áradt felém, begyógyítani látszott a szívemen lévő sebeket.

- Képes lennél más gyerekét nevelni? – kérdeztem.

- Ha örökbe fogadunk, akkor mindenképpen – vágta rá habozás nélkül.

- De az előbb azt mondtad, ha tőlem nem lehet, mástól sem kell – emlékeztettem.

- Csak le akartam szögezni előre, még mielőtt megfordulna abban a csavaros kis fejecskédben, hogy sosem leszek együtt mással azért, hogy gyerekem legyen – mondta, mire elképedtem. Addig a percig arra nem is gondoltam, hogy ha Jake valaki mással feküdne le, lehetne saját gyereke. Hiszen őt nem gátolta semmilyen vámpírgén, a teste normálisan működött és olyan egészséges volt, akár a makk. – Látom, mire gondolsz, és még egyszer mondom, nem! – jelentette ki. – Soha nem leszek senki mással, csak veled.

- De megtehetnéd – mondtam, majd elgondolkoztam rajta. Nem lenne könnyű számomra, sőt, valószínűleg belepusztulnék, de tudva, hogy saját gyereke van, akire vágyik, talán képes lennék elviselni. De nevelni tudnám más nő gyerekét? Még ha látnám is benne Jake-et, akkor is ott lenne bennem, hogy csak félig az övé… És elvehetnénk egy anyától a gyerekét? Mi lenne vele utána? Istenem, annyi kérdés kavargott a fejemben, aminek csak akkor szakadt vége, mikor Jake hevesem megcsókolt.

- Mondtam, hogy ne is gondolj rá – mondta. – Nem fog megtörténni! És erről nem nyitok vitát!

Megadóan felsóhajtottam, beismerve, hogy jelenleg úgy sem jutnánk egyről a kettőre, de azért nem vetettem el véglegesen a gondolatot. Nagyon szerettem volna, ha Jake-nek vérszerinti babája lehetne, aki majd továbbviszi csodás génjeit és a családja hagyományait.

De mivel nem voltam abban a helyzetben, hogy ezt akkor megtehessem érte, más megoldás után kellett néznem, amivel boldoggá tehetem. Egy kicsit kényszeresnek is éreztem ezt a késztetést, valószínűleg a bevésődés miatt, de ha jobban megvizsgáltam az érzést, rájöttem, hogy csak a felét adja a közöttünk lévő kötelék. A másik fele én voltam, a saját vágyam egy kis boldogságra a sok viszontagság után. Éppen ezért, mikor felnéztem sötét szemeibe, testemet elöntötte a vágy. Éreztem, ahogy felforrósodnak a tagjaim és mohón Jake ajkai után kaptam.

- Szeretkezni akarok veled – nyögtem, mikor vége lett.

- Kendie… - próbálkozott, de nem hagytam neki.

- Itt és most – szóltam közbe. Billy éppen Hawaii-on volt Rebeccánál és a férjénél, így tudtam, abszolút miénk a ház és senki sem fog megzavarni minket. Egy határozott mozdulattal lesöpörtem mindent az asztalról – zöldséget, kést, vágódeszkát -, miközben arra gondoltam, majd később csinálom meg azt a levest Kimnek, friss alapanyagokból.

Jake, látva heves mozdulatomat, a fenekem alá nyúlt és felültetett az asztalra. Lábaimat szétnyitotta, belépett közéjük, amitől merev férfiassága a legjobb helyen ért hozzám. Vad csókolózásba kezdtünk, miközben kezünk minden apró kis területet bejárt a másik testén. Szorítottam magamhoz, ahogy csak képes voltam rá, miközben azért arra is figyeltem, hogy a pólóját le tudjam ráncigálni róla. Amint sikerrel jártam és már rólam is lekerült a felső, élvezettel simult össze meztelen felsőtestünk. Éreztem forró bőrét a mellemen, kezeim alatt pedig a hátán lévő izmokat, amik meg-megfeszültek, ahogy még közelebb próbált kerülni hozzám.

Hátradöntött az asztalon, szája azonnal a mellemen volt, csókolgatta és szívogatta a kemény kis csúcsot halmaim közepén, míg kezei a farmerem gombjával vacakoltak. Mély sóhajokkal tudattam vele mennyire élvezem a kényeztetést, majd egy pillanattal később megemeltem a csípőm, kedvesem pedig habozás nélkül lerántotta rólam az utolsó ruhadarabokat, majd a sajátjaitól is megszabadult.

Őrülten vágytam rá, hogy magamban érezzem. Olyan nagyon szükségem volt rá, de mikor fel akartam ülni, hogy kézbe vegyem a dolgok irányítását és végre csillapítsam a testemet feszítő szenvedélyt, visszanyomott az asztalra. Mohón a számra tapadt, aztán mikor felemelte a fejét, olyan kaján vigyort láttam ajkain, amitől megugrott a szívem és a vágy még inkább elöntött. Végig a szemembe nézett, miközben haladt lefelé. Végigcsókolta az egész mellkasom, majd a hasam következett. A köldökömnél elidőzött egy pillanatig, ami még inkább feltüzelt, ám mikor leért a combjaim közé és lágy csókot lehelt a belsőcombom érzékeny bőrére, azt hittem menten ránk szakad a plafon. Izmaim megfeszültek, ahogy előrébb toltam a csípőm, hogy végre ott érezhessem kényeztető száját, ahol a leginkább szerettem volna. És a következő pillanatban meg is kaptam. Úgy éreztem tűzben égek, a testem lángolt és olyan hangosan ziháltam, mint még soha. Nem ez volt az első alkalom, hogy ilyen gyönyörben volt részem Jake jóvoltából, de eddig ez vadított meg a leginkább. Éreztem, hogy már nincs irányításom a testem felett, mely vadul hullámzott az asztalon és csak Jake erős keze tudott egyhelyben tartani valamennyire. Minden csókja, minden érintése, egyre közelebb vitt ahhoz a ponthoz, amire vágytam, mely már pattanásig feszült a bőröm alatt és mikor kényeztető nyelve a legérzékenyebb pontomhoz ért, már nem volt visszaút. Tüdőmben bennrekedt a levegő, ahogy egész testem remegve megfeszült, hátam felemelkedett, miközben két kézzel szorítottam az asztal szélét, ami hangos reccsenéssel jelezte tiltakozását vámpírerőm ellen, de képtelen voltam lazítani az ujjaimon.

Jó néhány perc eltelt, mire a légzésem lenyugodott és képes voltam kinyitni a szemem. Gyönyörsokkos tekintettel néztem fel Jake-re, aki fölém hajolt, mellkasa az enyémhez simult és olyan elégedett vigyorgással nézett rám, ami még egy hóember szívét is megolvasztotta volna.

- Új asztalt kell vennünk Billy-nek – mondta, fejével oldalra bökve. Követtem tekintetét, aztán kirobbant belőlem a nevetés. Minden ujjam nyoma meglátszódott az asztal peremén. Ha jobban megvizsgáltuk volna, szerintem még az ujjlenyomatomat is simán ki tudtuk volna venni.

- Ez mind a te hibád – fordultam vissza, karomat a nyakába emelve. – Te tetted ezt velem.

- Még szép, hogy én! – vágta rá büszkén, majd tenyere, amire eddig mellettem támaszkodott, a mellemre tévedt és izgató masszírozásba kezdett.

- Csak nem terveid vannak a következő percekre? – kérdeztem dorombolva. Érintése fantasztikusan jólesett, agyam ismét kezdett ködbe borulni.

- A következő órákra – javított ki, mire szívem ismét vágtázni kezdett, főleg, mikor vágya félreérthetetlenül a hasamhoz nyomódott. Éreztem, hogy ismét forróság önt el, valamint a sürgető vágy is visszatért, hogy magamban érezzem keménységét. Feljebb emeltem a fejem, hogy megcsókoljam kívánatos ajkait, miközben még közelebb húztam magamhoz. Eközben Jake sem tétlenkedett, lejjebb csúsztatta a kezét és a következő pillanatban férfiassága már ott is volt, mélyen a testemben. Ez volt a legcsodálatosabb érzés, amit valaha csak tapasztaltam. Jobb volt az előbbi övön aluli kényeztetésnél is, pedig azt hittem, azt képtelenség lesz felülmúlni. De mégis csak sikerült. Beharaptam az alsó ajkam, miközben vágyakozva néztem Jake sötét íriszeibe. És akkor mozogni kezdett. Csípője először lágyan, majd egyre gyorsabb ritmusban csapódott hozzám. Lábaimat a dereka köré fontam, hogy még jobban magamba húzzam, aztán átadtam magam a végtelen gyönyörűségnek, amit csak két szerelmes képes megadni egymásnak.

VÉGE