22. fejezet - Paul

Sziasztok!

Meghoztam azt a fejezetet, amire azt hiszem mindenki - aki olvassa A farkas hercegnőjét -, legalább ezer éve vár! :P Nekem személy szerint ez a kedvenc fejezetem, ezért megkérnék mindenkit, aki elolvassa, írjon róla néhány szót, hogy mit gondol, mit érez!

Előre is nagyon köszönöm és remélem nektek is legalább annyira fog tetszeni, mint amennyire nekem! :D

Reggeli után Rachel kitalálta, hogy menjünk le a tóhoz, ami a ház mögött terült el. A szobánkból tökéletes rálátás nyílt, így minden szabad pillanatban, amikor nem a felújításban vagy esetleg a konyhában segédkeztem, akkor az ablaknál álltam és csodáltam a napfény játékát a vízen. Ilyenkor elmerengtem az életemről, a jövőről, ami megannyi meglepetést tartogatott még számomra, számunkra – mert már egy személyként gondoltam Jake-re és magamra.

Szerettem volna lemenni a többiekkel, de tudva, hogy a szomszédos nyaralókban is vannak néhányan, nem tartottam a legjobb ötletnek.

- Miért? – kérdezte Rachel meglepetten, mikor felvetettem, hogy inkább a házban maradnék.

- Mert nem vagyunk egyedül a hegyen – válaszoltam.

- Nem hiszem, hogy értem mire akarsz kilyukadni – húzta össze a szemöldökét, mint aki erősen tör a fejét közben. Jake is hasonlóan nézett rám nővére mellett állva.

- Hét ágra süt a nap, és kicsit feltűnő lennék a csillogó bőrömmel – mutattam rá a nyilvánvalóra, mire eltátották a szájukat.

- Erre nem is gondoltunk! – csapott Jake a homlokára.

- Ti talán nem, de én igen! – csendült fel a lépcső felől Kim nevetős hangja.

Hátrafordultam hozzá. Egy krémszínű flakont tartott a kezében, ami első ránézésre testápolónak tűnt.

- Mi ez? – lépett mellé Rachel érdeklődve.

- A megoldás Kendie kis problémájára – kacsintott rám, majd felemelte a flakont, hogy elolvashassam az aranyszínű írást. Tátva maradt a szám a megdöbbenéstől.

- Csillogó napolaj? – kérdezte Rachel helyettem. Nevetett és a fejét ingatta jobbra-balra hitetlenkedésében. – Hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe…

- De nekem igen! – vágta rá diadalittasan Kim. – Tudtam, hogy szükség lehet rá, amikor Jared mondta, hogy te is jössz – nézett egyenesen a szemembe. – Bekenjük magunkat, és hasonlóan fogunk kinézni, mint te, így senki sem foghat gyanút.

- Én… - dadogtam. – Nem is tudom… mit mondjak…

- Talán, hogy köszi? – kacagott fel Alice-t megszégyenítő csilingeléssel.

- Köszi – nevettem én is. – De hogy jutott eszedbe egyáltalán?

- A fürdőruhámat kerestem, hogy bepakoljam, és a kiruccanáson járt az eszem, mikor beugrott, hogy csillog a bőröd a napfényben és ebből még lehetnek bonyodalmak, szóval idefelé jövet megálltunk Forks-ban és gyorsan megvettem ezt – lóbálta meg a kezében tartott „életmentő” napolajat.

- Szóval ezért szaladtál be a szupermarketbe? – jelent meg Jared is, karjait Kim dereka köré fonva. Szemei szerelemtől és büszkeségtől izzottak.

- Aha – vigyorgott kedvesére barátnőm, mire egy szenvedélyes csókot kapott.

- Most már nincs akadálya, hogy velünk gyere – csúsztatta a kezét a hátamra Jake, amit egy széles, boldog mosollyal jutalmaztam, majd felszaladtam átöltözni.

Ahogy sejtettem, a bőröndömben találtam fürdőruhát, egészen pontosan hármat. Alice pakolt be nekem, így nem voltam meglepődve előrelátásán. Az első ruhadarab, ami a kezembe került egy fehér, egyrészes, szép, de igencsak átlátszó darab volt, amit azon nyomban leszavaztam és már nyúltam is a másodikért. Ez „jobb” volt, mint az előző; konkrétan alig takart volna valamit, ha hajlandó vagyok felvenni. Az alsó része még zsebkendőnek sem ment volna el, annyira apró volt, a felsőről pedig ne is beszéljünk.

Kezdeti örömöm, amit Kim kedvességének köszönhettem, kezdett jócskán alábbhagyni, mikor kézbe vettem a harmadikat. Ez sötétkék volt, szintén kétrészes, de szerencsére közel sem olyan kihívó, mint az előzőek. A bugyi rész tökéletesnek tűnt, épp annyit mutatott meg belőlem, amennyit feltétlenül muszáj volt; a felső pedig bár mélyen dekoltált volt, inkább hasonlított egy toppra, mint bikinire. A hasam közepéig ért, szorosan rám feszülve, kiemelve ezzel az alakomat. Nem voltam tőle nagyon elragadtatva, hiszen nem volt szokásom a magamutogatás, de mérföldekkel jobban éreztem magam ebben, mint az előzőekben, így emellett döntöttem.

Mielőtt lementem volna, még felkaptam egy rövidnacit – nem akartam „bugyiban” gyalogolni. A hajamat leengedtem, és csak a telefonomat csúsztattam a hátsó zsebembe, minden mást a szobában hagytam.

A nappaliban a fiúk már indulásra készen várakoztak – jobban mondva csak a „lányos” fiúk. Seth és Embry már előre mentek, lévén, nekik nem kellett kire várni.

Jake tekintete többet árult el valódi gondolatairól, mint bármely szó, mellyel dicsérhetett volna. Szemei elkerekedtek, mikor megpillantott, szája tátva maradt és nem kerülte el a figyelmemet az sem, hogy nagyot nyelt, ahogy végignézett alig takart testemen.

Izgatottság vonult végig rajtam, ahogy elképzelem, mi járhat most a fejében. Nőként tekintett rám, abban biztos voltam, és reméltem, hogy olyan nőnek lát, amilyennek abban a pillanatban éreztem magam: gyönyörűnek, magabiztosnak és kívánatosnak, aki bármelyik férfit megkaphatja, akit csak szeretne… Hogy honnan jött ez a hirtelen vágy és megmagyarázhatatlan gondolat? Fogalmam sincs és nem is foglalkoztam vele túl sokáig. Kiélveztem a pillanatot ameddig csak lehetett, aztán odasétáltam Jake-hez.

- Káprázatos vagy – suttogta rekedten, mire nem bírtam visszafojtani az elégedett mosolyomat. Épp ezt szerettem volna hallani.

- Köszönöm – simítottam szájára egy óvatos puszit.

- Mi tart ennyi ideig? – kiáltott fel Paul türelmetlenül a bejárati ajtó mellett állva.

- Egy pillanat! – hallatszott Rachel nevetős hangja. Úgy tűnt őt egyáltalán nem zavarja kedvese mogorvasága.

A többi farkas arcán nyomát sem láttam Jake elragadtatottságának, amikor rám néztek. Ilyen tehát a bevésődés – jöttem rá. Nem nagyképűség, de tényleg mesésen festettem ebben a fürdőruhában, amiben valószínűleg még a legszerelmesebb férfi is megbámult volna. De nem egy bevésődött farkas… Ők csak az univerzumuk közepét látták, csak az az egyetlen lány számított nekik…

És miközben ezen töprengtem, rádöbbentem valamire. Hiába állt körülöttem Jake-en kívül még három, igencsak jóképű, duzzadó izomzattal megáldott fiatal férfi, én csak Jacob-ot láttam. Csak az ő közelségére vágytam, hogy ő érintsen meg és őt érinthessem meg. A többiek semmit sem mozgattak meg bennem. Olyan volt… mintha magam is bevésődtem volna Jake iránt, és csak ő létezett a számomra…

Megráztam a fejem, hogy az értelmetlen gondolatokat kizárjam, aztán kézen fogtam Jake-et és a kijárat felé indultam.

- Majd utolérnek minket – mondtam.

Kedvesem nem tiltakozott, élvezettel fűzte össze ujjainkat és lépkedett mellettem az ösvényen, ami egyenesen a tóhoz vezetett.

- Szívem szerint most rád adnék egy pólót –motyogta Jake alig hallhatóan, de hála a vámpírhallásnak, nem kerülte el a figyelmemet.

- Tessék? – nevettem fel. – Miért?

- Mert annyira mély a kivágás a felsődön – húzta össze a szemöldökét.

- Nem tudom, miről beszélsz – adtam az ártatlant.

- Méghogy nem tudod! – csóválta meg a fejét. – Ha bárki meglát ebben, képtelen lesz levenni rólad a szemét…

- Tényleg? – vágtam csodálkozó arcot és egyenesen a szemébe néztem. – Akkor azt hiszem, ma elkerülöm Kimet és Rachelt is.

Láttam, hogy elfojt egy nevetést, aztán komolykodva folytatta.

- Ez kínzás a férfiember számára.

- Rettenetesen sajnálom! – vágtam rá még játszva a szerepemet, de a végére nem bírtam tovább és kitört belőlem a nevetés, amiben Jake is csatlakozott hozzám.

- Milyen jó kedvetek van! – kiabált utánunk Kim, aki Jared-del – ki mással -, kézen fogva siettek, hogy beérjenek minket.

- Szép az idő és szép az élet! – kiáltottam fel magamat is meglepve lelkesedésemmel.

- Ámen! – kacagta Kim hasonló intenzitással, majd amint utolértek minket, belém karolt szabad kezével és így folytattuk utunkat.

A tó kristálytiszta volt. Olyannyira, hogy még a vámpírlátásommal sem vettem benne észre semmi szennyeződést. Mint azokban a filmekben a tenger, ami hajótöröttekről szól, és olyan szigetekre kerülnek, mint ahol felnőttem. Ott is legalább ilyen gyönyörű volt a víz, amiben napjaim felét töltöttem. A víz elengedhetetlen kellékévé vált az életemnek. Nem is tudom, hogyan bírtam ki nélküle az elmúlt hónapokban, mióta eljöttünk a mi kis paradicsomunkról.

Amint leértünk, ledobtuk a felesleges ruhadarabokat és már be is vetettük magunkat a frissítő vízbe. A nap épp a tetőpontján állt, amitől bőröm, akár a csiszolatlan gyémánt, csillogni kezdett, akárcsak Kimé, Claire-é és Rachelé, akik mindannyian bekenték magukat a vízálló napolajjal.

Kiélvezve a víz adta szabadságot egyre mélyebbre és mélyebbre úsztam a tó belseje felé, ahol már nem ért le a lábam, de ez egyáltalán nem zavart. Majdhogynem előbb tanultam meg úszni, mint járni.

Szemeimet becsukva éppen hátúsztam, engedve, hogy a nap lágyan cirógasson, mikor két kar fonódott körém.

- Hova-hova ilyen gyorsan? – kérdezte Jake kuncogva. – Csak nem szökni próbálsz?

- Ááá, dehogy! –öleltem át a nyakát. – Csak annyira jó itt! Nem is értem miért nem jöttünk már le korábban. Itt vagyunk már napok óta egy karnyújtásnyira a mennyországtól.

- Imádom, amikor így beszélsz – simogatta meg nedves hajamat.

- Hogy? – csodálkoztam.

- Ilyen átéléssel és lelkesedéssel – csókolt meg. – Ez rám is átragad.

- Ekkora hatással vagyok rád? – kérdeztem orromat az övéhez dörgölve, mint az eszkimók.

- El se hinnéd mekkorával – csapott le ismét az ajkaimra.

Nem maradtunk sokáig távol a többiektől. Néhány perc múlva visszaindultunk hozzájuk, hogy beszálljunk a játékba, amit Claire egyik labdájával kezdtek. Passzolgattuk egymásnak, miközben állandóan fröcsköltük, akit csak értünk, egészen addig, míg szusszal bírtuk. Jobban mondva bírták. A fiúk, akárcsak én, nem fáradtak ki könnyen, de a lányoknak szükségük volt némi időre, hogy kifújják magukat. Claire és Rachel vissza is mentek a házba egy kis frissítőért, én pedig kiültem Kimmel a partra napozni, hogy ne unatkozzon.

- Úgy látom jót tett neked a tegnap esti beszélgetés – nézett rám a szeme sarkából, miközben én a pancsoló, birkózó fiúkat néztem. Jake épp akkor nyomta le Embryt a víz alá, majd ő is barátja mellett végezte, hála Quil-nek és Seth-nek.

- Igen – válaszoltam Kimnek. – Átgondoltam amiről beszélgettünk, meg még egy csomó dolgot, és rájöttem milyen gyerekes is voltam az utóbbi időben.

- Meg lehet érteni.

- Talán igazad van, de attól még változtatnom kell rajta – mondtam, de nem fordítottam el a tekintetem szerelmemről. Néha már kissé megszállottnak éreztem magam, annyira szerettem bámulni őt. Bármikor, bárhol, bármeddig…

- Szerintem már változtattál.

- Köszi – villantottam felé egy hálás mosolyt, aztán ismét a fiúkat kezdtem figyelni.

Jake-ék birkózásához már Jared és Paul is csatlakozott. Amennyire meg tudtam nézni, Paul egyáltalán nem volt már durcás. Mintha csak a víz kimosta volna belőle a mogorvaságot. Szemöldökei nem voltak összeráncolva, mint eddig, bármikor láttam. Szemeiben nem villogott dühös gyilkolási vágy és undor, mint mikor rám nézett. Testtartása sem volt feszült, izmai lazák voltak mind a karjában, mind az egész testében. És szerencsére nem vette észre, hogy figyelem.

Eltűnődtem, vajon milyen lehet a barátjának lenni? Olyasvalakinek, akit nem akar széttépni minden egyes pillanatban, amikor csak egy levegőt kénytelen szívni vele és nem remeg meg minden porcikája, mikor majdnem összeér a karjuk. Vajon ha nem lennék félig vámpír, akkor kedvelne? Elfogadna Jake párjának és Rachel barátnőjének? Viccelődne velem is, ahogy Kimmel teszi? Nevetne rám, ahogy Claire-re szokott?

Furcsa volt a felismerés, de attól még igaz; vágytam ezekre a dolgokra. Szerettem volna, ha ő, mint Jake sógora, mint az egyetlen farkas, aki – Leah-n kívül, de ő egészen más tészta volt -, gyűlölt engem, a családom és mindent, ami hozzánk fűződött, elfogadott volna és talán…  talán szeretett is volna…

És ami az egészet csak még rosszabbá tette, az az volt, hogy nem tudtam mit követtem el ellene. Már persze a puszta létezésemen kívül. Hiszen sosem szóltam be neki, nem támadtam meg sem őt, se senki mást, aki fontos lett volna a számára, és ami talán még ezeknél is fontosabb volt; sosem öltem meg senkit, hogy csillapítsam a szomjam. Ugyanis, ha ilyesfajta terhek árnyékolnák be a múltam, még megértettem volna, hogy így viszonyul hozzám, hiszen arra esküdött fel, hogy megvédi az embereket a szörnyetegektől… a vámpíroktól…

- Hol jársz? – zökkentett ki Kim a gondolataimból. Érdeklődő arccal nézett rám, ami megoldotta a nyelvem. Bíztam benne, a barátnőm volt, akinek most elmondtam életem egyik legnagyobb fejtörőjét: Pault. Nem titkoltam el semmit. Beszámoltam a gondolataimról, az érzéseimről, és még a vágyaimról is, hogy mennyire szeretném, ha elfogadna, és emberszámba venne.

Mikor befejeztem a mondandómat, Kim mély hallgatásba burkolózott, mint aki nem tudja, mit mondjon erre.

- Sajnálom – néztem félre -, nem akartam mindent a nyakadba zúdítani, csak olyan nehéz…

- Nem, nem! – vágta rá Kim azonnal. – Nincs semmi baj. Nekem bármit elmondhatsz – mosolygott rám, ám ebben a mosolyban volt valami, amit nem tudtam figyelmen kívül hagyni: titkok. Bizonytalanság csillogott a szemében, hezitálás, ami arra engedett következtetni, hogy tud valamit, amit én nem. Valamit, aminek köze van hozzám és Paulhoz is.

- Mit nem mondasz el? – kérdeztem rá kerek perec.

- Én… - sütötte le a szemét azonnal.

- Kim, kérlek! – fogtam meg a kezét. – Ha tudsz valamit erről az egészről, azt el kell mondanod. Muszáj tudnom.

Tanácstalan volt, nem tudta eldönteni mi lenne a jobb; beszélni vagy hallgatni és minél tovább nézett könyörgő szemeimbe, annál inkább hajlott az első lehetőség felé.

- Kérlek! – Annyi érzelemmel ejtettem ki ezt az egy szót, ami még egy sorozatgyilkost is meghatott volna, és ez betette az ajtót Kimnél.

- Paul fel akarja adni az átváltozást, de miattad nem tudja majd – hadarta el olyan gyorsan, hogy még én is nehezen tudtam kibogozni a szavak jelentését, ám amikor megértettem, amit mondott, éreztem, hogy meghűl a vér az ereimben.

- Tessék? – suttogtam, mintha csak félnék a saját hangomtól.

- Első este, mikor megérkeztünk, elmentünk Jared-del sétálni – fogott bele a magyarázatba. – Meg akartam tőle kérdezni, hogy Paul miért viselkedik veled ilyen gorombán. Azt mondta azért, mert Rachel gyerekeket szeretne, de Paul addig nem meri bevállalni, amíg fel nem adja a farkasságot, mert nem akar veszélyt jelenteni Rach-re. De miattad a családod és a mi családunk is közel került egymáshoz és így nem tudja majd feladni az átváltozást.

- Mert vámpírok vagyunk – sóhajtottam fel hitetlenkedve. Hogy én erre nem gondoltam… A vámpírok jelenléte váltja ki a farkasgénnel megáldottaknál az átváltozást. Minél tovább vannak a közelben, annál többen és annál fiatalabban változnak át – mint Collin és Brady, akik alig voltak 15 évesek. És annál nehezebb abbahagyni az egészet. Hiszen még Sam is küszködik az ösztöneivel, amik minden pillanatban arra akarják rávenni, hogy öltsön farkas alakot és vesse magát az ellenségre. És ez mind miattunk… miattam…

- Édes istenem… - temettem az arcom a tenyerembe. – Ha ezt tudtam volna… Ha csak sejtem...

- Ez nem a te hibád! – tiltakozott azonnal Kim és megragadta a vállamat, hogy megrázzon egy kicsit. – Ne hibáztasd magad, hallod?

- De tönkre tettem az életét! – néztem fel rá könyörgő tekintettel. – Mindenkiét, aki farkas. Jake örökké farkas lesz, sosem fog megöregedni, csak azért, hogy velem maradhasson. Végig kell néznie, ahogy minden egyes családtagja meghal, de ő sosem fogja őket követni. A többiek pedig csak szenvedések árán tudják majd feladni az átváltozást, feltéve, hogy ha egyáltalán sikerül nekik valaha is… El kell mennünk innen, amilyen hamar csak lehet! A családom sosem jöhet vissza Forks-ba. Már így is épp elég galibát okoztunk.

- Ne mond ezt, Kendra! – próbált meggyőzni Kim. – Gondolj Jake-re! Most lett alpha. Ha most hazarohansz és elmész a családoddal, ő követni fog, elhagyva a családját, az otthonát, mindent, amit szeret, mert nem tehet mást. Boldog lesz, mert veled van, de szenvedni fog, mert nincs itt. Ezt akarod neki? – követelt választ.

- Nem, hát persze, hogy nem – vágtam rá gondolkozás nélkül. – Azt akarom, hogy boldog legyen.

- Akkor ne gondolj ilyenekre! Elismerem a helyzet nem könnyű, de majd megoldódik, mint minden.

- Talán ha nem lennék olyan sokat a falka közelében… - morfondíroztam megoldás után kutatva. – A családommal így is elég kevesen találkoznak, csak Seth és Jake. A többiek messze elkerülik a területünket… Így csak könnyebb lehet a dolog…

- Igen, azt hiszem, igazad van – engedett el végre, bár eddig fel sem tűnt, hogy végig erősen szorította a vállamat.

- De miért nem mondta meg Jake? – kérdeztem inkább magamtól, mint Kimtől. – Hiszen megértettem volna… Sőt, próbáltam volna megkönnyíteni a helyzetet Paulnak…

- Mi a fene folyik itt?! – csattant egy dühös hang közvetlenül mellettünk.

Annyira bele voltam merülve a saját gondolataimba, hogy meg sem hallottam a felénk közeledő Pault, aki nyilván tökéletesen tisztában volt azzal, hogy épp róla beszélgetünk.

- Paul… - nyögtem zavartan. – Mi csak…

- Épp kibeszéltetek a hátam mögött! – kiáltott fel, amire már a vízben lévők is felfigyeltek, de ezt csak a szemem sarkából vettem észre. A tekintetem egy pillanatra sem fordítottam el az egyre jobban remegő, füstölgő férfiról, aki egy hajszálnyira volt attól, hogy átváltozzon és ránk – vagy inkább rám – támadjon.

Gyorsan arrébb toltam Kimet, aki hozzám hasonlóan már felpattant a földről, én pedig épp az ellenkező irányba mozdultam, hogy minél távolabb legyek barátnőmtől, ha Paul esetleg rám vetné magát. Nem akartam, hogy bármi baja legyen, én meg majdcsak megvédem magam valahogyan – gondoltam.

- Mégis mit képzelsz te magadról?! – vicsorgott rám és torkából állatias morgás tört fel. – Te mocskos kis vérszívó…

- Paul! – hallottam meg Jake ingerült hangját és egy másodpercen belül már előttem is termett, eltakarva engem a vészesen remegő Paul elől. – Higgadj le, most azonnal!

Ám hiába a parancsoló szó, Paul már túlságosan is elvesztette a fejét ahhoz, hogy egyáltalán meghallja Jake szavait. Időközben minden farkas körülöttünk termett, Seth és Embry Jake két oldalára álltak, védve engem, míg Jared Kimet tolta a háta mögé és kezdett hátrálni minél messzebb őrjöngő testvérétől. Quil volt az egyetlen, aki Paul mellé lépett, kezét a remegő vállra tette és próbálta megnyugtatni, nem sok sikerrel.

- Állj már le, te barom! – kiáltott rá. Ízületei teljesen elfehéredtek - olyan erővel markolta Pault, hogy visszatartsa.

- Mi folyik itt?

Rachel hangja egyszerre volt ijedt és dühös, miközben párját figyelte, majd Claire-t ő is a háta mögé rejtette, hogy megvédje. Quil ezt látva, engedett a bevésődés kényszerének, eleresztette Pault, és a kislány mellett termett, aki láthatóan megijedt a szeme elé táruló látványtól.

- Paul, most azonnal nyugodj meg! – csattant fel Jake az alphai hangján, ami már megtette a hatását és a remegés kezdett alábbhagyni, majd szép lassan teljesen abbamaradt. Már csak a sötét, gyűlölettel teli szemek emlékeztettek arra a vadállatra, aki pár másodperccel ezelőtt meredt rám azt tervezve, hogyan tépjen szét apró darabokra.

A szívem majd’ kiugrott a helyéről, ahogy végignéztem a folyamatot, és közben azért imádkoztam, hogy Jacob parancsa célba érjen, mert már szerelmem tagjai is remegtek, készen az azonnali átváltozásra, amint Paul támadásba lendül.

Lelki szemeim előtt lejátszódott a jelenet, amiben egymás torkának esnek és nem kímélve egymást, küzdenek, akár az életük árán is. Megborzongtam ettől a gondolattól. Erre nem kerülhet sor! – döntöttem el magamban, és szerencsére így is lett.

Ahogy a parancs eljutott Paul tudatáig és valamennyire megnyugodott, Rachel előtte termett és keményen a szemébe nézett.

- Mi történt? – kérdezte.

Paul tekintete ellágyult, mikor bevésődésére nézett.

- Semmi fontos – válaszolta.

- Ha semmi fontos nem történt volna, akkor nem készültél volna nekiugrani a sógornőmnek – nyomta meg a szót, amitől megdobbant a szívem -, és vele együtt az öcsémnek, és nem ijesztetted volna halálra szegény Claire-t.

Rachel, bár kemény lánynak tűnt, nem gondoltam volna, hogy ennyire képes az lenni. Főleg nem Paullal szemben. Ám az, hogy rezzenéstelenül képes volt a párjára nézni és kérdőre vonni, erős, határozott személyiségre utalt. Bár Paul mellett szüksége is volt rá.

- Rólam beszéltek… - sziszegte összeszorított fogain keresztül.

- És ez feljogosít téged arra, hogy így viselkedj? – kérdezte Rachel.

Egy pillanatig farkasszemet néztek, aztán Paul, végleg abbahagyva a remegést, megadóan felsóhajtott és lesütötte a tekintetét.

- Nem.

A látvány, hogy valaki, aki ennyire hirtelenharagú és önfejű, képe ilyesfajta behódolásra, szavamat vette. Láttam már néhányszor az elmúlt napokban, hogy Rachel képes kezes báránnyá változtatni Pault, de hogy ennyire… Álmaimban sem gondoltam volna.

- Sajnálom – szólaltam meg Jacob háta mögül. Úgy éreztem, muszáj bocsánatot kérnem. – Nem lett volna szabad rólad beszélnünk, de annyira tudni szerettem volna, hogy miért gyűlölsz ennyire.

Paul nem emelte rám a tekintetét, inkább a víz felé fordult, ám Rachel megfogta az állát, és maga felé fordította. Pár pillanatig egymást bámulták, aztán Paul szemei az arcomra fókuszáltak.

- Nem ismersz engem! –szólalt meg. – Nem tudsz rólam semmit!

- Ahogy te se rólam – válaszoltam higgadtan. A világért sem akartam újabb meleg helyzetet teremteni, de úgy éreztem, talán tisztázhatnánk néhány dolgot.

- Sok mindent tudok rólad! – sziszegte.

- Például? – kérdeztem. – Hogy félig vámpír vagyok és szoktam vért inni? Azt hiszem itt ki is merült a tudásod, már ami engem illet.

- Tudom, hogy egy elkényeztetett kislány vagy, aki nem illik közénk – mondta egyenesen a szemembe nézve.

Szavai úgy hatottak rám, mintha kést forgatott volna meg a szívemben, de nem engedtem, hogy ez eluralkodjon rajtam.

- Paul! – szólt rá Rachel és Jake egyszerre, de én nem akartam, hogy visszafogják.

- Ne, hagyjátok csak. Épp itt az ideje, hogy ezt megbeszéljük.

- Mégis mit kellene megbeszélnünk? – kérdezte Paul enyhén vicsorogva.

- Azt, amit nem tudsz rólam – válaszoltam nyugodtan. – Először is, szeretem Jacob-ot és boldoggá akarom tenni. Másodszor, szeretem a falkát és minden embert, aki most itt van. Szeretem a kicsi Claire-t és Kimet, akiben tökéletesen megbízom, és szeretem a bevésődésedet, akiért bármikor az életemet adnám, ha azzal megvédhetném. Nem tudom, mit várhatsz még el tőlem, de itt vagyok: mond el mit szeretnél, mint tegyek, hogy ez a helyzet rendeződjön közöttünk.

Feszült csend követte szavaimat, amit csak Seth ideges toporgása szakított meg, aztán Paul szólásra nyitotta a száját, majd elviharzott a fák közé, menet közben változva át.

Senki sem próbálta megállítani és senki sem ment utána. Szavai, melyek örökre beleégtek a lelkembe, még óráknak tűnő percek után is ott visszhangoztak a fülemben:

- Menj a pokolba!