29. fejezet - AZ este

Sziasztok!

Először is: mint azt Ti is láthatjátok oldalt, beneveztem Kata blogversenyére. Ha úgy gondoljátok, hogy megérdemlem az első helyet, kérlek szavazzatok rám Kata blogján. Illetve, ha valaki szeretne, írhat egy kis beszámolót, hogy miért szereti A farkas hercegnőjét. Ezt a következő e-mail címre tudjátok elküldeni: kajner.kata@gmail.com. Előre is nagyon köszönöm!!!:)

Most pedig, az új fejezet. :P

Mint az a címéből is kiderül, érdekes fejezetről van szó, amire egy jó nagy 18-as korhatárt vagyok köteles kitenni! Tudom, hogy valószínűleg senkit sem érdekel, de így helyes.:P

Remélem tetszeni fog nektek! Várom a komikat! :P

Jó olvasást!:)

A ház valóban kicsi volt: a nappaliban egy keskeny kanapén, egy tv-n és egy kis asztalkán kívül más nem is fért volna el. A tv-ben valami hírműsor ment, de rá se hederítettünk, haladtunk tovább.

A folyosóról négy ajtó nyílt, valamint a hátsó kijárat a legvégén.

- Ez Billy szobája – nyitott be a bal oldali szobába, ahova bedugtam a fejem, hogy egy kicsit körül tudjak nézni. Minden olyan volt, amilyenre számítottam: ágy, szekrény, asztal… De ami nem tetszett, az a hófehér falak voltak. Nem szerettem a fehér festést, mert az olyan kórház érzetet nyújtott, de ettől eltekintve otthonosnak tűnt. Néhány ruha az ágyra volt dobva, mintha nem lett volna kedve elpakolni.

- Szép – mosolyogtam Jake-re, aki felhúzott szemöldökkel lépett a szemben lévő ajtóhoz.

- Fürdőszoba – közölte, mintha nem jöttem volna rá magamtól is. A falak almazöldek voltak, ami máris szebbé varázsolta a szememben. Nem volt túl sok időm körülnézni, mert Jake már ment is tovább a Billy szobája melletti ajtóhoz, engem is magával húzva.

Azonnal kitört belőlem a nevetés, amint benyitott: a falakat végig a legdögösebb színészek, énekesek és sportolók poszterei díszítették. Legtöbbjük félmeztelenül vigyorgott ránk. Az ablak alatt két egyszemélyes ágy volt összetolva, amik régebben nyilván külön voltak, de mikor Rachel megismerkedett Paul-lal, valahogy meg kellett oldani az alvás problémát.

- Ne is mond! – vigyorogtam Jake-re, mielőtt megszólalhatott volna. – Rachel és Rebecca szobája volt.

- Aha – húzta el a száját. – Nem tudom megérteni, hogy lehet úgy aludni, hogy mindenféle krapek figyel.

Elnevettem magam. Nem arról volt szó, hogy a poszterek „néznek”, hanem hogy mind félmeztelen, kockás hasú szépfiú volt.

- Annak bizonyára jobban örülnél, ha egy lány szobájában a te ilyen jellegű képeid tündökölnének, ugye?

- Nem tudom, miről beszélsz – horkantott fel és elfordította a fejét. – Na, gyere.

A pulzusom felgyorsult, mikor szemben találtam magam az utolsó ajtóval, ami a fürdőszoba mellett volt. A mohó kíváncsiság és a természetes félelem majd szétvetett belülről, olyan ádáz harcot vívtak egymással.

- Most jön a saját kis kuckód? – kérdeztem viccesen, hogy leplezzem a valódi érzéseimet.

Csibészes mosoly jelent meg az arcán, aztán benyitott.

Az első gondolat, ami átfutott az agyamon, mikor körülnéztem, hogy „na igen, ez Jacob!” CD hegyek az íróasztalon, a fél szekrény tartalma a széken, egy pár cipő a szoba közepén – nyilván ott rúgta le magáról -, az ágy még az előző éjszaka nyomait viselte: a takaró összetúrva, a párna félig a földre lógva.

- Bocs a kupiért – szabadkozott azonnal.

- Imádom! – csúszott ki a számon, mire kérdő tekintettel meredt rám. – Úgy értem… izé... tudod, itt minden téged tükröz – mondtam és beljebb léptem. – A CD-k, hiszen imádod a zenét – mutattam a sarokban álló asztalra, aztán visszafordultam hozzá. – A ruhák és a cipő jelképezik az átváltozást, végülis kinek lenne ideje benyúlni a szekrénybe valami használhatóért, amikor rohan? Ugyanez igaz az ágyra is – néztem arra, de akkor megakadt a szemem az éjjeliszekrényen. Egy ajándékzacskó volt rajta, aranyos, összebújó macikkal az elején.

Jacob észrevette, hogy megláttam és azonnal odament. Szélesen vigyorgott, és felém nyújtotta.

- Ezt neked vettem – mondta nem kis büszkeséggel a hangjában.

Kíváncsian vettem át a kis csomagot, miközben Jake-et figyeltem.

- Minek köszönhetem?

- Holnap lesz egy hónapja, hogy megismertelek – válaszolta, mire elakadt a lélegzetem.

- Nem felejtetted el? – hatódtam meg.

- Hogy felejthettem volna el? – nézett rám nagyon is komolyan. – Azóta van értelme az életemnek.

Istenem, a szemeim azonnal könnybe lábadtak szavaitól, s hogy elrejtsem őket, gyorsan az ajándékomra fordítottam a figyelmemet. Egy gyönyörű, piros, rózsát mintázó gyertya volt a táskában. A szirmai is külön meg voltak csinálva, és olyan valósághű volt, hogy alig hittem a szememnek.

- Tetszik? – kérdezte egy pillanattal később kedvesem, mikor még mindig nem szólaltam meg.

- Az nem kifejezés – emeltem rá a tekintetem. – Csodaszép! - Egy lépéssel előtte termettem és a nyakába vetettem magam. – Nagyon szépen köszönöm! – hálálkodtam.

- Nagyon szívesen! – szorított magához erősen, ami csak még boldogabbá tett. Azt hiszem az örökkévalóságig képesek lettünk volna mozdulatlanul, egymás karjaiban maradni, de a konyhában felhangzó sípolás visszarántott minket a jelenbe.

- A sütő! – kiáltott fel Jake, amint eszébe jutott a pizza, amit még az apja hagyott bent, és már rohant is, hogy kivegye.

Egyedül maradtam a szobájában a gondolataimmal. Miénk volt a ház, Billy Charlie-nál töltötte az éjszakát, mert a meccs fél éjszakán át tartott, és egy görbe estét is csapni akartak már. Rachel már hónapok óta Paul-lal lakott La Push szélén, így senki sem zavarhatott meg minket. Ahogy ez a gondolat befészkelte magát az agyamba, elöntött a forróság.

Nem gondolkoztam tovább, nem volt min. Tudtam mit akarok. A gyertyát az éjjeliszekrényre tettem, majd lekapcsoltam a lámpát – bár ez nálam nem jelentett túl sokat, mert majdnem ugyanúgy láttam a sötétben is, mint a napsütésben. Beletúrtam a táskámba, hogy megtaláljam az öngyújtómat, amit még Emmett-től kaptam, mikor eljöttünk a szigetünkről. Azt mondta, jó, ha nálam van, mert sosem lehet tudni, mikor lesz rá szükségem, szóval azóta mindig magamnál tartottam.

Épp meggyújtottam a kis kanócot, mikor Jake visszajött.

- Mázlink van, épphogy nem…

Hangja úgy akadt el, mint korábban nekem a levegőm. Megfordultam és egy kerek szemű meglepett Jake-kel találtam szemben magam. Láthatóan nem tudta, mit mondhatna, így a kezembe vettem az irányítást. Lassan odasétáltam hozzá, végig a szemébe nézve, bár fogalmam sincs, honnan vettem a bátorságot. Akárhányszor elképzeltem ezt az estét az utóbbi néhány napban, hétben, mindig azt hittem, zavarban leszek, és nem tudok majd mit mondani, tenni, megmozdulni, most mégis a helyzet magaslatán voltam. Egészen biztos voltam abban, hogy mit szeretnék, mi történne és már nem féltem tőle. Izgulni izgultam, persze, de tudtam, hogy minden rendben lesz, mert össze tartozunk, mert egyek vagyunk!

Óvatosan közelítettem kívánatos ajkaihoz, kiélvezve a pillanatot, hogy olyan döbbent, aztán mikor már összeért a szánk és a nyaka köré fontam a karomat, mint aki álomból ébred, birtokba vette minden porcikámat, amit csak elért. Széles tenyere bejárta a hátamat, miközben az egyik lábával berúgta az ajtót maga mögött. Fenséges illata eszemet vette, és még többet akartam belőle. És a tudat, hogy most tényleg kettesben vagyunk, hogy senki sem fog megzavarni minket, csak még jobban felizgatott.

Kedvesem keze a fenekem alá csúszott, arra késztetve, hogy felhúzzam a lábaimat és öleljem körbe a derekát. Amint ez megvolt, az ágyhoz vitt, majd lefektetett rá. Arrébb lökte a takarót, ami ettől leesett a padlóra, de egyikünk sem foglakozott vele túlzottan; egymás simogatása jobban lekötötte a figyelmünket.

Néhány másodpercig még csókolóztunk, aztán Jake nehezen, de elszakította magát tőlem, hogy a szemembe tudjon nézni. Sötét íriszei szinte lángoltak a félhomályban, ahogy a vágy ezer fokon tombolt a testében.

- Biztos, hogy akarod? – kérdezte rekedten.

- A legbiztosabb – válaszoltam szintén mélyült hangon, és megsimogattam az arcát. – Szeretlek, és veled akarok lenni.

- Én is szeretlek – suttogta vissza, aztán szája ismét az enyémen volt, egészen addig, míg el nem fogyott a levegőnk. Aztán a nyakamra siklott, kényeztetve az érzékeny területet.

Kezeim közben önálló életre kelve befurakodtak a pólója alá, hogy érezhessem bársonyos, forró bőrét. Képtelen voltam betelni vele, így nem tudtam türtőztetni magam, egyre feljebb és feljebb toltam rajta, míg át nem tudtam húzni a fején és a karjain.

Komisz vigyorral az arcán nyugtázta buzgóságomat, aztán ismét a nyakamra vetette magát; míg felfedezni vágyó keze lesiklott az arcomról, át a kulcscsontomon, egészen a felsőmig, de még ott sem állt meg, aminek egy hangos reccsenés lett az eredménye. Jake azonnal felkapta a fejét, majd mikor meglátta a szakadt felsőmet, ami alól már kilátszott a fekete csipkecsoda, szabadkozni kezdett.

- Ne haragudj, észre sem…

Csakhogy én nemhogy nem haragudtam, egyenesen feldobódtam mohóságától és hangos nevetésben törtem ki, amihez egy pillanattal később ő is csatlakozott. Aztán mikor végre lehiggadtunk, kedvesem óvatosan lehúzta rólam a használhatatlan felsőt és eldobta valahová.

Szemei szinte itták melltartóba bújtatott testem látványát, míg le nem hajolt, hogy finom ajkaival feltérképezze az új területet. Bejárta az egész felsőtestem, egészen a csipke széléig, majd vissza, miközben én a haját simogattam. Annyira élveztem az érintését, hogy torkomat egyre másra hagyták el a kisebb-nagyobb sóhajok, aztán mikor a hátam alá nyúlt, és gyengéden kipattintotta a melltartómat, készségesen feljebb emelkedtem, hogy meg tudjon szabadítani tőle.

Amint félig lemeztelenítve visszahanyatlottam az ágyba, tekintetem azonnal Jake-ét kereste, ami persze épp el volt foglalva azzal, hogy szabaddá vált melleimet alaposan megnézze, de valamiért ez egyáltalán nem zavart. A legkevésbé sem éreztem kínosnak, nem voltam szégyenlős, nem volt bennem késztetés, hogy eltakarjam magam. Élveztem a helyzetet, főleg, hogy Jake arckifejezése ellágyult, ahogy nézett, majd szemei az arcomra siklottak és gyengéd csókot lehelt a számra.

- Olyan gyönyörű vagy – suttogta a fülembe, ami megborzongatta egész testemet.

Hát, még amikor kezei szabaddá vált halmaimra csúsztak… Az egész testem remegett, a légzésem kapkodóvá vált és alig bírtam nyitva tartani a szemem. Fantasztikus érzés volt a csupasz bőrömön érezni Jake forróságot árasztó testét. És csak még többet akartam belőle.

Ennek jeleként megpróbáltam elérni a farmerja elejét, hogy kigombolhassam, és valahogy lerángassam róla, de nem sikerült. Kicsik voltak a karjaim és ő is teljesen hozzám simult, így képtelenség volt bepréselni közénk bármit is. Szerencsére nem került sok időbe, hogy rájöjjön, mit szeretnék, így feljebb emelkedett, és ő maga oldotta meg ezt a kis problémát. Megszabadult a nadrágjától – a cipőnket már rég lerúgtuk magunkról -, aztán az enyémmel kezdett foglalkozni.

Lassú cirógatásokkal kényeztetett a köldököm körül, majd határozottan kigombolta a farmeromat és lehúzta a cipzárt. Nem is tudom mi volt az izgatóbb: hogy ő tette ezt, vagy hogy közben a szemembe nézett és látni engedte, hogyan izzik a tekintete egyre meztelenebbé válásom láttán.

Miután megszabadultunk ezektől a ruhadaraboktól is, ismét fölöttem termett, karjaira támaszkodva, nehogy fájdalmat okozzon testsúlyával. Imádtam ilyenkor, mikor hajlamos volt elfelejteni, hogy nekem nem könnyű fájdalmat okozni, így nem húztam teljesen magamra, pedig szerettem volna. Jó lett volna érezni a súlyát, amint tetőtől talpig összesimul a testünk. Helyette inkább felfedeztem a mellkasát és az izomkockákat a hasán. Valószínűleg a legtöbb lány levegő után kapkodott volna már a látványától is, nemhogy még hozzá is érjen… Majd’ kiugrottam a bőrömből, hogy megtehetem, hogy bármit megtehetek vele, amit csak szeretnék, mert az enyém, és ennek megfelelően kezeim be is barangolták rendesen az említett testrészeket.

Igen ám, csakhogy eközben Jake sem tétlenkedett. Kezét becsúsztatta az enyém alá, le egészen addig a pontig, ahol testünk egymáshoz feszült. Mindössze két réteg ruha választott el minket egymástól, az én falatnyi fekete csipkém és az ő sötétkék, masszívabb alsója, mégis éreztem, ahogy lüktet benne a vágy és a szenvedély. Amint megérkezet oda a keze, és megéreztem őt a bugyimon keresztül, megszűnni látszott a külvilág. Olyan forróság kerített hatalmába, mint még sohasem és majd’ meghaltam azért, hogy ne csak ruhán keresztül érjen hozzám. Jake is így lehetett ezzel, mert pár pillanatnyi simogatás után, ujjai a fekete bugyi alá csusszantak elvéve ezzel a maradék józan eszemet is, hangos és mély sóhajokra késztetve, de nem tudtam visszafogni magam. A gyönyör érintésről érintésre nőtt a testemben és még többet akart, egészen addig, míg végül túlcsordult bennem, és én a fejem búbjától a kislábujjamig remegtem és remegtem, miközben minden csepp levegő kiszorult belőlem és hátam megfeszült az ágyon, mintha csak egy láthatatlan erő kényszerítené erre.

Néhány pillanattal később, mikor már képes voltam levegőt préselni elkínzott tüdőmbe és kinyitottam fátyolos szemem, Jake elégedett arcával találtam szemben magam. Szemei mohón csillogtak, mint aki menten fel akar falni csupán a tekintetével, miközben kezei tovább simogatták végletekig felajzott testemet.

- Fantasztikus vagy – suttogta rekedten, majd lassú csókba hívta ajkaimat.

Kábultan viszonoztam a csókot, mire testem újra életre kelt, és felcsapott benne a szenvedély. Ezúttal azonban teljesen akartam Jake-et. Nem csak a kezét, nem csak az ajkait, hanem mindenét.

Őrült vágy tombolt az ő testében is, mert néhány pillanattal később felemelkedett rólam, összezárta lábaimat, majd az oldalpánt alá nyúlva, finoman lehúzta rólam a teljesen átnedvesedett falatnyi bugyit, aztán ugyanígy tett a saját alsójával is.

Szemeim elkerekedtek egy pillanatra, mikor megláttam őt teljesen meztelenül, hiszen nézzünk szembe a tényekkel: ő volt az első, akit húsvér valójában, pucéran is megfigyelhettem. Addig csak filmekben és az interneten láttam hasonlót. Csakhogy nem gyönyörködhettem benne túl sokáig, mert ismét fölém hajolt, ezúttal azonban nem érte be ennyivel. Tenyere a combomra csúszott, majd fel a csípőmre és kissé megemelt.

Arca aggodalmas volt, ahogy a tekintetemet kereste.

- Biztos, hogy kész vagy rá? – kérdezte. Még a vágy ködén is rájöttem, miért kérdezni ezt folyton: a szerelem mellett a bevésődés kényszere is tombolt benne, ami nem hagyta, hogy olyat tegyen, amit esetleg én nem akarok. Csakhogy én mást sem akartam, mint őt.

- Igen – ejtettem ki magabiztosan, mire Jake arca alig láthatóan ellágyult, de szemöldökeit még mindig összevonta.

Aztán megéreztem őt lent, majd szinte azonnal meg is torpant.

- A nadrágom zsebében maradt az óvszer – mondta kérdő tekintetemet látva, mire megráztam a fejem.

- Nincs rá szükség, már gondoskodtam róla – feleltem elszoruló torokkal, de aztán félretettem a gondolatot és csak a jelenre figyeltem.

Jake-nek ennyi elég is volt. Lassan, óvatosan hatolt a testembe, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzon nekem, de nem tehetett túl sokat. A feszítő érzés fokozatosan mélyült, míg a végére már a szemem is könnybe lábadt és a feltörő sikolyt Jake vállába kellett fojtanom.

Fájt, tényleg nagyon fájt, de valahogy mégis jóleső érzés volt, hogy Jake a testemben van, hogy valóban egyek vagyunk. Közben fél füllel hallottam, hogy kedvesem megnyugtató szavakat mormol, és azt hajtogatja, mennyire sajnálja, de nem figyeltem rá túlzottan. Furcsa érzés volt, hogy ott van, és ezt meg kellett szoknom, így csak magamra figyeltem. Lazítottam, mély levegőt vettem, egészen addig, míg a kényelmetlen érzés alább nem hagyott. Akkor megmozdítottam a csípőmet, és örömmel állapítottam meg, hogy nem is olyan vészes a dolog.

Jake értette a néma jelzést és lassú tempóban mozogni kezdett. Teljesen újszerű volt a dolog, és egyben őrülten izgató is. A vágy ismét elborított és egyre magasabbra csapott, s közben Jake-et néztem, aki mélyen a szemembe nézve figyelte minden rezdülésemet, hogy a fájdalom legkisebb jelére meg tudjon állni. Ez nem tetszett nekem. Nem akartam, hogy csak rám figyeljen, és magára pedig egyáltalán ne. Szerettem volna, ha ő is élvezi, hogy együtt vagyunk, ezért besegítettem a mozgásba. Fel-le billegtettem a csípőm, vele ellentétesen, ami megtette a hatását. Kedvesem szemei elhomályosultak, légzése is felgyorsult, akárcsak az enyém. Testén verejték gyöngyözött, aztán éreztem, hogy az előbbi gyönyör, mely megrázta a testem, ismét készülőben van, csak ezúttal még hevesebben. Olyan izmaim is működésbe léptek, amikről addig azt sem tudtam, hogy egyáltalán léteznek. Izzó forróság vett körül, mint még soha, és ez már nem csak Jake miatt volt, hanem miattam is. Az egyébként hűvös testem felmelegedett Jake karjában, miközben mindketten átléptük a mennyország kapuját.

Légzésünk lassan nyugodott le, majd Jake mellém heveredett és a mellkasára vont. Mindketten úsztunk az izzadtságban, de ez egyikünket sem zavarta. Olyan mély békét éreztem és olyan elégedett voltam, mint még soha. Most már biztos lehettem benne, hogy minket valóban egymásnak teremtettek, hiszen az nem lehet, hogy ilyesmik után kiderüljön, tévedés történt és mégsem illünk össze. Igenis egyek voltunk, most már mindörökké.

Szavakra nem volt szükség, elég sokatmondó volt az elmúlt jó néhány perc, valamint a vállamat simogató kéz. Másik kezét átvetve magán és rajtam, a derekamra helyezte, úgy húzott magához, míg én a mellkasán nyugtattam a fejem, hallgattam szapora szívverését és ujjaim hegyével mintákat rajzoltam a hasára.

Eltelt egy kis idő, mire felemeltem a fejem. Jake is abban a pillanatban mozdult, és tekintetünk találkozott. Szívem elégedettséggel telt meg szerelmem boldogságát látva. Valósággal ragyogott az arca, és olyan szerelmesen nézett rám…

Feljebb csúsztam egy kicsit, hogy elérjem ajkait, majd lassan csókolni kezdtem. Valahogy én is úgy éreztem magam, mint ő. Sosem voltam még ennél boldogabb vagy szerelmesebb. Szinte valóságos rózsaszín felhők úsztak a szemem előtt.

Jake ismét a hátamra fordított, kezei épp a hasamat simogatták, mikor hangos korgás hallatszott közülünk. Egy pillanatra azt hittem Jake az, hiszen ő volt állandóan éhes, de mikor megláttam meglepett tekintetét, leesett a tantusz: én voltam. Az én gyomrom korgott, jelezve, hogy éhes vagyok. És bár éreztem, hogy a torkom egy kicsit szúr – majd el kell mennem vadászni – , de az én testem még sosem adott ki magából ilyen hangokat.

- Úgy hallom éhes vagy – nevetett rám Jake elégedetten. Nem volt baja a vámpír oldalammal sem, de az emberi tulajdonságaimat ezerszer jobban szerette.

- Azt hiszem, igazad van – kuncogtam én is.

- Akkor gyere, nézzük meg mit készített Billy – mondta, azzal már húzott is fel az ágyról.

- Előtte tusoljunk le – javasoltam, ugyanis mindketten elég izzadtak voltunk – vagy talán Jake volt izzadt, és összekent engem is, mert ugye a verejtékezés nem volt rám jellemző, bár az előbbi után már semmin sem csodálkoztam volna.

Jake bólintott, majd a karjába vett és elindult a fürdőszoba felé. Attól nem féltem, hogy valaki megláthat minket, mert tudtam, hogy egyedül vagyunk, de azért megjegyeztem neki:

- Tudok ám járni.

- Tudom – nevetett ismét. – De jó érzés kényeztetni téged.

A válla és a nyaka hajlatába rejtettem az arcom és élveztem a közelségét. Úgy éreztem azok után, ami közöttünk történt soha semmi sem lesz elég belőle.

Most végre szemügyre vehettem a fürdőszobát. Ez volt a legapróbb helyiség a házban. Egy zuhanyfülke állt a sarokban, mellette egy wc kapott helyet, valamint vele szemben egy szekrény, amibe bele volt építve a kézmosó. Nálunk körülbelül csak a fürdőkád volt akkora, mint itt az egész helyiség, de nekem tetszett. Jól éreztem magam benne, az meg csak még jobban emelt a dolgon, hogy Jake kinyitotta az eltolható ajtót és megnyitotta a csapot, majd háttal belépett, hogy ne engem csapjon meg a meleg víz, hanem őt. Mikor már mindketten bent voltunk, a lábamra állított és behúzta mögöttem az ajtót.

Hiába voltam én olyan kicsi, ő elég nagy volt helyettem is. Alig fértünk el ketten a kis helyen, de így legalább muszáj volt közel állnunk egymáshoz. Finom kókuszillatú tusfürdőt nyomott a tenyerébe, majd fürdetni kezdett. Élvezettel hagytam neki, hogy kényeztessen egészen addig, míg keze érzékeny területre nem tévedt. Az ember azt hinné, hogy mindazok után, amik nem olyan rég történtek, egy időre kiveszik belőlünk a szenvedély, de épp ellenkezőleg történt.

O*o*o*O

Nagy sokára csak kijutottunk a fürdőszobából. Jacob bebugyolált egy finom törölközőbe, majd ismét a karjába kapott és visszavitt a szobájába, hogy felöltözzünk – mégsem akartunk azért meztelenül enni.

A bugyimat meg is találtam az ágyban, ám eléggé használhatatlannak tűnt… Ahogy a felsőm is, amit Jake elszakított.

- Várj, mindjárt keresek neked valamit – lépett a szekrényhez, mikor meglátta tanácstalan arckifejezésemet. Kutatott néhány pillanatig, majd egy régi tapadós boxert dobott felém, ami már valószínűleg nem ment rá, valamint egy inget, ami még az átváltozása előtt lehetett jó rá, bár nekem így is nagy volt mindkettő. Az alsó olyan volt, mint egy bő rövidnadrág, míg az ing a combom közepéig ért és a válla a felkarom feléig lelógott. De mindkettőnek Jacob illata volt, ami már önmagában elég volt ahhoz, hogy jól érezzem magam bennük.

Szerelmem mindössze egy alsót kapott magára, aztán már mentünk is a konyhába, ahol szó szerint összefutott a nyál a számban, mikor megpillantottam a kész pizzát az asztalon.

- Mmm… - dünnyögtem magamnak.

Jake leült az egyik székre, engem pedig az ölébe húzott, szemben magával, így lábaim lelógtak csípője két oldalán. Biztos voltam benne, hogy ő is farkas éhes, mégis felém nyújtotta a pizzát, amit a kezébe vett. Gyorsan beleharaptam.

- Oh, istenem… - nyögtem fel azonnal. – Ez isteni finom – mondtam.

Jake is beleharapott, majd vidáman csillogó szemekkel bólintott.

- Ez is anyám receptje alapján készült – mondta, miközben újabb falatokkal kínált, de nem ettem túl sokat.

- Holnap el kell mennem vadászni, és ha ma túlzásba viszem, akkor nem tudok majd elegendő…

Szándékosan nem fejeztem be a mondatot, hiszen mégiscsak evett. Nem lett volna túl étvágygerjesztő közben vérivásról beszélni.

- Nem is mondtad, hogy szomjas vagy – húzta össze a szemöldökét. - El is mehettünk volna, mielőtt…

- Nem, nem – szóltam közbe. – Nem voltam szomjas. Legalábbis előtte nem voltam az – mondtam kicsit elpirulva. Furcsa volt számomra ez a kontraszt. Azzal nem volt problémám, hogy hiányos öltözékben látott, de azzal már igen, ha beszélnem kellett a köztünk történtekről.

- Tehát, ha jól értem, a szex miatt éhes és szomjas is lettél? – kérdezte kaján vigyorral az arcán, amitől csak még pirosabb lettem. Hogy tud ő ilyen egyszerűen beszélni erről?

- Aha – bólogattam kerülve a tekintetét, mire mélyen a számba csókolt és kifulladásig nem is engedett el. – Ezt miért kaptam? – kérdeztem utána.

- Mert annyira szeretlek! – vágta rá, és beleharapott a következő szelet pizzába.

Összesen nyolc szeletet evett meg egy ültő helyében. Hiába, a farkas étvágy. Aztán lehúzott még két nagy pohár narancslevet.

Még mindig a konyhában ültünk, ugyanúgy, mikor hirtelen nagyon komolyan megszólalt.

- Mennyire vagy szomjas?

Nem igazán értettem mire akar kilyukadni, de azért válaszoltam neki.

- Kicsit. De holnap valószínűleg el kell majd mennem. Majd elhívom nagymamiékat – mondtam lelkesen. Mindig szerettem velük vadászni. Jobban, mint például Rose-zal és Emmett-tel. Nagynéném finnyáskodott, Em, pedig játszott az áldozataival, főleg a medvékkel. Szeretett „evés” előtt kicsit birkózni velük, ami nekem egyáltalán nem tetszett.

- Arra gondoltam… - kezdte Jake, de aztán elhallgatott.

- Mire? – kérdeztem kíváncsian. Talán el akar jönni velem vadászni? – gondoltam magamban naivan.

- Mi lenne, ha belőlem innál? – nézett a szemembe, mire elképedtem. Ha lehetséges az állam egészen a padlóig zuhant.

- Inni? Belőled? – kérdeztem vissza, hogy biztos legyek benne, tényleg jól hallottam.

- Igen – bólintott nyomatékosan.

- Megőrültél?! – kiáltottam fel. – Mi, a családom és én, nem iszunk emberi vért! Nem ölünk meg senkit azért, hogy oltsuk a szomjunkat! Hogy a fenébe jutott az eszedbe egyáltalán?!

Nem is tudom, min dühödtem fel ennyire: a feltételezésen, hogy képes lennék megharapni őt, vagy az izgalmon, ami akkor kerített hatalmába, mikor elképzeltem a jelenetet.

- Nem arra akartam célozni, hogy idd meg az összes véremet, hanem csak egy kicsit – magyarázta ártatlan arccal. – Csak annyit, amennyire szükséged van.

- Amire szükségem van? – visszhangoztam. – Szóval már megint a bevésődés beszél belőled! – mondtam alig érezhető csalódottsággal. Hát persze, hogy csak amiatt ajánlotta fel. Mi másra is számítottam?

- Nem, dehogy – tiltakozott azonnal. – Persze, szeretnék neked megadni mindent, amire szükséged van, de kíváncsi is vagyok, hogy ízlene-e neked.

Ez már több volt a soknál. Megpróbáltam lemászni az öléből, de erős kezei a helyemen tartottak és nem engedtek szabadulni.

- Nem szeretem az emberi vért! – préseltem a fogaimon keresztül, miközben igenis éreztem, hogy a vágyakozás lüktetés formájában felüti fejét az ínyemben.

Megrémültem ettől az érzéstől. Sohasem kívántam még ember vérét, ahogy Jake-ét sem, de most… Beleszimatoltam a levegőbe, és ezúttal már nem csak a pizza tűnt étvágygerjesztőnek, hanem Jake nyaka is, ami alatt ott lapult az az életet adó ütőér.

- De az enyémet kívánod! – mondta magabiztosan Jacob, miközben én a nyakát néztem. Vámpírlátásomnak köszönhetően tökéletesen láthattam, hogyan lüktet az ér egyre gyorsabban, ahogy a pulzusa növekedett.

- Nem lehet – sóhajtottam fel vágyakozva.

- Dehogynem! – vágta rá Jake és maga felé fordította a fejemet. – Senki sem fogja megtudni, megígérem! Látom, hogy szeretnéd, és én is szeretném. Tudod, hogy gyorsan gyógyulok, szóval vesd rá magad!

Szavai megadták az utolsó lökést, amire szükségem volt. Lassan odahajoltam a nyakához, és az orrommal végigsúroltam az ütőér vonalát, majd beszívtam részegítő illatát. Ahogy ő, én is remegtem a vágyakozástól, valamint az izgalomtól, és mikor kinyitottam a számat, fogaim a bőréhez értek, még egy kéjes nyögés is felszakadt a torkából, ami végképp meggyőzött róla, hogy akarja, így nem hezitáltam tovább.

Belemélyesztettem fogaimat a puha bőrbe, éppen csak annyira, amennyire muszáj volt. Jake enyhén magrándult a fájdalomtól, de semmilyen hangot nem adott ki, és izmai is ellazultak. Számat azonnal elöntötte a meleg folyadék, mely csodálatosabb volt, mint eddig bármi, amit kóstoltam. Egyszerre volt édes és sós, ahogy végigcsurgott a torkomon. A következő korty még finomabbnak tűnt, ahogy az azt követő is. Vámpír énem sosem akarta abbahagyni az ivást, minden cseppet szeretett volna magába fogadni, de észnél voltam és leállítottam magam. Nem akartam, hogy Jacob-nak bármi baja legyen. Egy utolsó simításként végignyaltam a sebet, majd felemeltem a fejem. Jake arca álomittasnak tűnt, de nem volt semmi baja. A seb is azonnal gyógyulni kezdett, tehát megnyugodhattam. Már csak a lelkiismeretemmel kellett elszámolnom…

- Milyen volt? – kérdezte szerelmem az arcomat simogatva, miközben én a számat törölgettem, nehogy véres maradjon. – Finom, ugye? Látom rajtad, hogy ízlett – mondta büszkén, mire kényszeredetten bólintottam. Nem volt értelme tagadni.

- Igen, nagyon finom volt – ismertem be halkan, kerülve a tekintetét.

- Akkor ezentúl nem kell elmenned vadászni! – jelentette ki, mire felkaptam a fejem.

- Miről beszélsz? – kérdeztem. – Ezt soha többé nem tehetjük!

- Miért nem?

- Mert nem helyes, azért! – vágtam rá ismét dühösen. A korábbi örömérzet, amit a vére okozott, már elmúlóban volt, főleg azért, mert mikor a következő ivásra gondoltam, vágyakozás kerített hatalmába.

- Ki dönti el, hogy mi helyes, és mi nem az? – kérdezte. A sebre pillantottam, ami már teljesen be is gyógyult, mindössze egy kis véres maszatolás árulkodott előbbi tettemről.

- Jake, ezt nem szabad! – mondtam kétségbeesve. – Ti ez ellen harcoltok. Azért vagytok, hogy megvédjétek az embereket a vámpíroktól. Nem akarhatod, hogy egyikük folyton megharapjon.

- Azt nem is akarom, de azt igen, hogy te megharapj! – közölte velem ismét egy csibészes mosollyal kísérve.

- Most már biztos, hogy nálad elmentek otthonról! – mondtam a szememet forgatva.

- A legkevésbé sem – nevetett fel jókedvűen. - De erről ne nyissunk vitát, jó? Te szereted, én szeretem, mi kell még?

Ahogy elnéztem határozott szemét, nem vettem észre bizonytalanságot vagy önfeláldozást. Tényleg szerette, hogy belőle ittam. Valószínűnek tartottam, hogy azért, mert így ő adhat nekem életet, és ez büszkeséggel, elégedettséggel töltötte el.

Nem válaszoltam neki, ráhagytam a dolgot. Majd idővel kiderül mi lesz ebből – gondoltam. Talán észhez tér, és meggondolja magát, bár a szívem mélyén éreztem, hogy erre nem fog sor kerülni. És ha őszinte akarok lenni, reménykedtem is benne, hogy így lesz.

/Néhány zene, amit írás közben hallgattam. Nagyon a szívemhez nőttek, ezért gondoltam, hogy megosztom veletek is.:)

Sajnos a harmadikat, ami a totális kedvencem volt, törölték. :S De ha valakit érdekel, keressen rá nyugodtan: Lifehouse-Everything.

Viszont a képet, amit ahhoz a zenéhez készítettem, felteszem. Személyes kedvenc most nálam, amit muszáj megmutatnom.:P/

28. fejezet - Apák

Sziasztok!

Először is, Drága Olvasóim! Nagyon szépen köszönöm, hogy vagytok nekem! A rendszeres olvasói szám átlépte a 100-at, ami leírhatatlan örömmel tölt el!!! :) 

 Másodszor, íme a következő fejezet, amire 18-as karikát még nem tennék ki, de egy 16-ost mindenképpen szükségesnek érzek!!! Mindenki csak a saját felelősségére olvassa el! :D

Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz róla a véleményetek, mert be kell vallanom, ez az egyik kedvenc fejezetem. :P

Sok komit várok!:D

Már háromnegyed hat is elmúlt, de én még mindig fehérneműben álltam a szobám közepén, és fogalmam sem volt arról, hogy mit vegyek fel. Az ágyamon legalább egymillió ruha hevert, de valahogy egyik sem tűnt ideálisnak, vagy inkább „alkalomhoz” illőnek.

Bár, ha azt nézzük, hogy mire készültem, és ennek érdekében beletuszkoltam magam egy vadiúj fekete, enyhén csipkézett fehérnemű-szettbe; a legmegfelelőbb választás az alig néhány centiméteres farmerszoknya és a legmélyebb dekoltázzsal megáldott top lett volna, amit már kétszer is felpróbáltam, de nem tudtam rászánni magam. Abban biztos voltam, hogy Jake-nek tetszene, hiszen férfiból van, és valószínűleg még a moziig sem jutnánk el, de… ez nem én voltam. Ahogy végignéztem magamon, sokkal inkább egy utcalánynak tűntem, mint barátnőnek. Ráadásul el sem tudtam képzelni, hogy így jelenjek meg Jacob – vagy bárki más – előtt.

Visszatettem a ruhákat a helyükre, mielőtt még végső kétségbeesésemben meggondolhattam volna magam.

A másik lehetőség a szokásos, mindennapi viseletem lett volna: egyszerű farmer, laza felső, edzőcipő. De az meg annyira hétköznapi hatást keltett volna! Csakhogy ezt az alkalmat sokkal különlegesebbnek éreztem, minthogy ennyire könnyelműen intézzem el.

Kigomboltam a nadrágot, de a cipzár lehúzásáig már nem jutottam el, mert ekkor megakadt a szemem az előző felsőn, amelyiknek mély dekoltázsa volt. Egy pillanat alatt gondoltam át a dolgot, aztán úgy döntöttem, felpróbálom. Az eredmény sokkal jobb lett, mint amire számítottam: nőies és laza voltam egyben. Tökéletes!

A hajamat leengedve hagytam, mert Jake úgy szerette és a kedvében akartam járni, bár mitagadás, nekem is jobban tetszett úgy, mint összefogva vagy feltűzve.

Rápillantottam az órára és éreztem, hogy a szívem megáll egy pillanatra: két perc múlva hat, de még nem volt cipőm, se semmilyen smink az arcomon. Hogy ilyenkor nincs itthon Alice… - mérgelődtem, aztán beszaladtam a gardróbba, hogy találjak valamit a lábamra.

Cipőügyben szerencsére gyorsabban döntöttem, mint aznap bármiben. Drága nagynénéimnek köszönhetően abból is rengeteg sorakozott a gardrób alsóbb polcain, de első ránézésre sikerült kiválasztanom egy magas sarkú fekete szandált, amit Rose-tól kaptam néhány hete. Hála a vámpírgéneknek, nem fenyegetett az a veszély, hogy egy csinos, de kényelmetlen cipő feltöri a lábam, így az este ebből a szempontból zavartalannak ígérkezett.

Bárcsak ilyen nyugodtan gondolhattam volna a többire is. A lelkem mélyén éreztem, hogy amit tenni szerettem volna az helyes, de még bennem volt a félsz. Hogy is ne lett volna? De bíztam az érzelmeimben, amik megingathatatlanul szilárdak voltak Jacob iránt. Biztosabb voltam a szerelmemben, mint bármi másban.

A gyomrom mégis görcsbe rándult, a szívem pedig hangosan zakatolt, ha az elkövetkező néhány órára gondoltam. Kétségeim csak a tapasztalatlanságomból adódtak. Nem akartam kényelmetlen helyzetbe kerülni, de még ez sem tántoríthatott el a szándékomtól. A mai este, a nagy este!

Már messziről hallottam a közeledő kocsi hangját, majd néhány másodperccel később megállt a ház előtt.

Nem akartam sokáig húzni az időt, így még egyszer végignéztem a tükörképemen, megbizonyosodtam róla, hogy minden rendben van rajtam - bár a sminkelésre nem maradt időm -, aztán felkaptam a táskámat és már rohantam is lefelé.

A családom egy része a nappaliban ült – csak Alice és Jas voltak házon kívül. Örültem neki, hogy vadászni mentek, mert volt egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül most mentek. Alice elég feltűnően tuszkolta ki délelőtt Jaspert az ajtón, majd vetett rám egy cinkos kis mosolyt és már ott sem voltak. Gyanítottam, hogy volt valami látomása az estémről, vagy legalábbis egy részéről, ha már Jake farkas mivolta miatt nem is láthatott mindent –szerencsére. És mivel otthon volt apu, Alice valószínűleg nehezen tudta volna elrejteni a gondolatait előle. Áldottam drága nagynénémet az előrelátásáért!

- Későn jövök, ne várjatok ébren – kiáltottam családomnak, miközben az ajtóhoz igyekeztem.

Természetesen viccnek szántam, hiszen ők ugye sohasem aludtak, de jót tett a lelkiismeretemnek, hogy figyelmeztettem őket valamilyen szinten, hiszen, ha minden úgy alakul, ahogy elterveztem, csak reggel érek haza.

Az ajtó mögül még hallottam Emmett mély nevetését, valamint nagymami és anyu halk kuncogását, de nem foglalkoztam velük. Annyira siettem, hogy nem hagytam időt Jake-nek arra, hogy kiszálljon, megkerülje a kocsit és kinyissa nekem az ajtót - egyszerűen csak bepattantam mellé és köszönés helyett gyorsan megcsókoltam.

Amint megéreztem édes ajkait, a vérem forrni kezdett. Miközben nyelveink egymásba gabalyodtak, az agyamat ellepte valami köd, amitől nem érzékeltem mást, csak az ő jelenlétét. A légzésem kezdett felgyorsulni, miközben beletúrtam a hajába, élvezve a lágy tapintását, aztán óvatosan eltolt magától. A tudatom azon nyomban visszatért, hogy elváltak ajkaink és kitisztult a kép: a kocsiban ültünk, a családom háza előtt. Nem éppen a legjobb hely volt arra, hogy…

- Micsoda fogadtatás! – vigyorgott rám Jake, aztán egy gyors puszit nyomott a számra. – Ha ebből rendszert csinálsz, minden este elhívlak a moziba.

- Benne vagyok – nevettem. Végre felszabadultnak éreztem magam. Mintha a hangja kiűzte volna a fejemből a szorongó, de egyben sürgető gondolatokat.

Éreztem, ahogy fürkésző tekintete végigsiklik a testemen, majd hangosan nyelt egyet, mikor megpillantotta a dekoltázsomat, de jól nevelt fiúhoz illően nem időzött ott a tekintete sokáig. Helyette belenézett a szemembe és már szólásra nyitotta a száját, amikor meghallottuk apu ingerült hangját.

- Eszedbe se jusson, Jacob!

Minden vér az arcomba tódult, és a fülem hegyéig elvörösödtem, hiszen nem volt nehéz kitalálni mire gondolt Jake a kivágott ruha láttán, amitől apu kissé bepöccent.

Ettől félig feldobódtam, félig megrémültem. Jacob igazi, felnőtt férfi volt, valódi vágyakkal, amit már észre is vettem rajta néhányszor, és ettől újult erőre kapott a bizonytalanságom. Mit nyújthatok én neki? – futott át az agyamon. Majdnem három év állt a hátam mögött, de ezt aligha lehetne elegendő tapasztalatnak tekinteni.

- Bocs, Edward! – kiáltotta vissza Jake és közben csibészesen rám kacsintott. Nem látszott rajta, hogy zavarban lenne, pedig biztosan látta rajtam, hogy kitaláltam az előbbi szituáció lényegét.

Beindította a kocsit, hogy minél előbb hallótávolságon kívülre kerüljünk. Addig is, hogy védjem a gondolatait, kezemet a combjára tettem, lezárva az elméjét apu előtt. A hirtelen érintéstől azonnal összerándult és megfeszítette az izmait. Ösztönösen éreztem, hogy miért reagált így. Nem kényelmetlenségből, hanem mert érintésem mély, emberfeletti vágyat keltett benne. Ez a tudat felvillanyozott; ezek szerint én is képes vagyok kibillenteni őt az egyensúlyából, nemcsak ő engem.

- Nagyon csinos vagy – mondta, és felém fordította az arcát. Széles vigyora láttán én is elmosolyodtam, és gondolkozás nélkül rávágtam:

- Ahogy te is! – amint kiejtettem a szavakat, éreztem, hogy megint bolondot csináltam magamból. – Mármint… izé, tudod… jól nézel ki – magyarázkodtam, pedig azt sem tudtam mi van rajta, annyira elvonta a figyelmemet. Na nem mintha szüksége lett volna bármi elegáns ruhára ahhoz, hogy szívdöglesztő legyen. Jake még fűszoknyában is úgy mutatna, mint egy görög isten!

- Köszönöm – tette a kezét az enyémre, ami a combján pihent, miközben én komplett idiótának éreztem magam, ezért inkább gyorsan a szemem sarkából felmértem, hogy mit dicsértem meg az előbb.

Láthatóan Jake nem csinált akkora ügyet az öltözködésből, mint én. Egyszerű fekete pólót viselt – mi mást? -, valamint koptatott farmert, ami rabul ejtette a tekintetemet. Jobban mondva nem a ruha, hanem ami kétségkívül alatta volt…

Arcom mélyvörösre színeződött ettől a gondolattól, ezért feljebb siklottam a testén, a hasára és a mellkasára. Ez sem segített, hiszen izmai láttán meglódult a fantáziám és elképzeltem, milyen lenne meztelen bőrén végigsimítani a kezemmel, aztán az ajkaimmal. Lassan, minden apró négyzetcentiméterét beborítani lágy csókokkal, míg le nem érnék a nadrágja derekáig, ahol aztán…

A fejemben pörgő képek annyira valóságosnak tűntek, mintha mindaz tényleg most történne. Behunytam a szemem, hogy koncentráljak a valóságra, és mély levegőt vettem, de csak egy fojtott zihálásra futotta, miközben a gyomrom furcsán bizsergett és önkénytelenül kissé összedörzsöltem a combjaimat, hogy enyhítsek a vágyakozásomon.

- Mire gondolsz? – kérdezte Jake hirtelen, amitől úgy éreztem magam, akár egy rongybaba, akit visszadobtak a Toyota ülésére. Az előző, felkavaró képzelgés után egyszeriben csend telepedett az agyamra, ami jobban megviselt, mint eddig bármi. Vágytam rá, hogy a képzeletem befejezze, amit elkezdett, és hogy a valóságban is megtörténjen, de nem tehettem meg, hogy mindezt beismerjem Jacob-nak. Ráadásul a fejem is szédült, miközben értelmes válaszon gondolkoztam, de nem jutottam sokra.

- Kicsim, minden rendben? – kérdezte Jake, és hangjába már némi aggodalom is vegyült.

- Persze! – vágtam rá és magamra erőltettem egy mosolyt. – Miért?

- Mert eszeveszettül szorítod a lábamat – mondta, és lefelé intett a fejével. Tekintetemmel követtem a mozdulatot.

- Jaja! – kiáltottam fel. – Ne haragudj! – kaptam el gyorsan a kezem. – Észre sem vettem…

- Nincs semmi baj, csak megijesztettél. Olyan furcsán vetted a levegőt, aztán a szorítás... Mi történt? – tudakolta tovább.

- Semmi, csak… elgondolkodtam egy pillanatra – hazudtam, mert azt mégsem mondhattam meg neki, hogy vad, erotikus töltetű képzelgést éltem át, miközben mellettem ült.

- Nem akarod elmesélni?

- Most inkább nem – feleltem félvállról, nehogy eláruljam magam az eszelős tiltakozással, ami kikívánkozott volna belőlem.

Meghallottam egy dübörgő rock számot a rádióból és azonnal lecsaptam rá. – Ezt imádom – mondtam, és feljebb tekertem a hangerőt, de azután rögtön megfogtam a kezét, nehogy azt higgye, távolságot akarok tőle tartani. Lágyan cirógattam, és a képzelgésemen gondolkoztam. Annyira természetesnek tűnt minden mozdulat, és olyan könnyűnek! Egyszerű volt örömet okozni Jake-nek egy apró simogatással is, a lelkem mégis tiltakozott ellene. Ennyire nem lehet magától értetődő. Egy-két csóknál több kell, hogy Jake boldog legyen. De vajon képes vagyok azt a többet megadni neki? – tűnődtem.

A gondolataim ádáz harcot vívtak egymással, így észre sem vettem, amikor megérkeztünk a mozihoz. Nem volt hosszú a sor, így miután Jake megvette a jegyeket, valamint a kukoricát és két óriás kólát, elindultunk a terem felé.

Általában középtájon ültünk, de most egy hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam a karját, hogy visszatartsam. Felvont szemöldökkel nézett rám, nyilván nem értette az esti veselkedésemet.

- Most inkább üljünk hátra – mondtam, és elkezdtem húzni visszafelé. Nem ellenkezett, így egészen az utolsó sorig mentünk, ahol kényelembe helyeztük magunkat.

A film, amit kiválasztottam, nem volt épp a legnépszerűbb. A terem felét sem töltötték meg a nézők, és aki mégis arra vetemedett, hogy ezt a harmadosztályú akciófilmnek beharangozott maszlagot válassza, az mind az első sorokban foglalt helyet.

Míg el nem kezdődött a vetítés, csendben ültünk egymás mellett Jake-kel, de amint sötét lett, odahajolt hozzám.

- Minden oké? – suttogta a fülembe. – Furcsán viselkedsz ma.

Rámosolyogtam. – Nincs semmi baj, csak kicsit zizi vagyok, mert nagyon szeretlek.

Közelebb hajoltam és lágyan megcsókoltam. Hallottam, hogy a háttérben már megy a film, de egy cseppet sem érdekelt, akárcsak Jake-et. Meleg tenyere szinte égette az arcomat, miközben simogatott.

- Így már értem – sóhajtotta. - A puszta jelenlétem is megrészegít, ugye?

Halkan felnevettem. – Pontosan – bólogattam. – Nem vagyok beszámítható állapotban.

Újabb csókban forrtunk össze, már teljesen egymás felé fordulva, így könnyen beletúrhattam a hajába és cirógathattam a tarkóját.

- És ebben az állapotban bármit megteszel, amire kérlek? – évődött tovább.

- Akármit! – tartottam fent a játékot és óvatosan megharaptam a fülét, mire egész testében megremegett.

- Kotkodácsolnál is a kedvemért?

A számra kellett tapasztanom a kezemet, nehogy hangos kacagásban törjek ki. Csendesen kuncogtam egy kis ideig, aztán visszatettem a karomat a nyaka köré, és megérintettem az állát az orrom hegyével.

- Talán majd máskor játszom neked tyúkanyót, mert most jobb ötletem is van – mondtam, és mielőtt még válaszolhatott volna, nyelvem már az ő nyelvét masszírozta, hogy nagyobb nyomatékot adjon előbbi szavaimnak. Lejjebb csúsztattam a kezem a mellkasára, így érezhettem feszes izmait, amitől egész belsőm lávaként hömpölygő tüzes folyóvá vált.

A kocsiban látott képzelgés újra erőre kapott, és vészes sebességgel pörgött az agyamban. Jacob bronzbarna teste, ahogy rajtam fekszik, a simogató kezek, amik felfedezik az ismerős-ismeretlen testet, mély, ziháló hangok, megfeszülő izmok…

A képek áradta ismét elfeledtette velem a helyszínt. Csak mi ketten léteztünk, senki más. Automatikus mozdulattal vetettem át a lábam rajta, hogy aztán szorosan hozzásimulva, kényelmesen elhelyezkedhessek a combján. Erős karjai még közelebb húztak magához, míg nem maradt közöttünk levegő sem.

A sürgető vágy visszatért a testembe, amin csak rontott az a tény, hogy valami ismeretlen keménység feszült nekem, ami még jobban feltüzelt. Ösztönösen hozzádörzsöltem magam, amitől mindketten egyszerre nyögtünk fel. A hirtelen jött felismeréstől levegő után kapkodtam, de a csípőm mozgását nem hagytam abba, míg Jake el nem tolt magától. Hangja olyan reszelős volt, mint egy fűrész, amikor megszólalt.

- Ez nem a megfelelő hely. - Láthatóan nehezére esett megszakítani az előző kapcsolatot közöttünk.

Még mindig a combján ültem, amikor lefelé tekintettem, hogy szemügyre vehessem azt a vágyfokozó dolgot, ami annyira elvette az eszem, és akkor elakadt a lélegzetem. Jacob farmere majd’ szétszakadt duzzadó férfiasságán, melyet hála vámpírlátásomnak, tökéletesen felmérhettem a sötétben.

Beharaptam az alsó ajkam, és elképzeltem az előbbi szituáció folytatását: hogy a legérzékenyebb pontom megint hozzáér az övéhez. Önkénytelenül szakadt fel a torkomból a vágyakozó sóhajtás, de aztán gyorsan megráztam a fejem, hogy kitisztuljon a fejem. Be kellett látnom, hogy Jake-nek igaza van: moziban voltunk, nyilvános helyen.

Fejben tudtam ezt, de a testem nem akarta elfogadni. Folytatni akarta, minden porcikáját magába fogadni, hogy egyek legyünk…

- Menjünk el hozzátok! – hadartam, de kicsit zavarba jöttem a hangomból kicsengő türelmetlenségtől. - A filmről már úgyis lemaradtunk – tettem hozzá magyarázatként.

- Benne vagyok! – vágta rá azonnal, aztán egy fintor futott át az arcán. – De várj egy percet. Kínos lenne így kisétálni a nyílt utcára – állával az ágyéka felé bökött, amitől szélesen elvigyorodtam. Én váltottam ki a testéből ezt a heves reakciót!

Hogy megkönnyítsem számára a nyugalmi állapot visszaállítását, gyorsan átfordultam rajta, hogy a saját székemben üljek. De nem voltam rá képes, hogy teljesen elengedjem: még mindig szorongattam a kezét, mert éreznem kellett, hogy ott van, hogy ami az előbb történt, az tényleg valóság volt, nem csak egy igen kreatív álom.

Mély levegőket vettem és minden figyelmemet a vászonra fordítottam, amin éppen egy hatalmas lövöldözés zajlott: rendőrök a rosszfiúk ellen. Unalmas volt, ezért visszafordultam Jake-hez. A kóláját szürcsölte és láthatóan intenzív koncentrációt folytatott.

Szerettem volna már náluk lenni, bár még sosem jártam La Push-ban, és alig vártam azt is, hogy végre kettesben lehessünk. Csakhogy, előtte még meg kellett ismerkednem az apjával. Sokat hallottam már Billy Black-ről. Tudtam, hogy vele aztán nem lesz egy sétagalopp a találkozás, és szerettem volna már túl lenni rajta. Bíztam benne, hogy mivel tudja, mi köt a fiához, nem lesz túlzottan ellenséges velem, mert azzal ismételten csak Jake érezné rosszul magát, amit mindennél jobban szerettem volna elkerülni. Mindenesetre, az a tény, hogy a falka majdnem egésze képes volt elfogadni engem a vámpírságommal együtt, adott némi okot a bizakodásra.

A negyed óra, amíg Port Angeles-ből La Push-ba értünk olyan hamar elment, mint mikor odafelé tartottunk. Ujjaink összekulcsolódtak közöttünk, de ezen kívül semmilyen más módon nem kommunikáltunk egymással. Nem is volt rá igazán szükség. Hiszen mit mondhattunk volna azok után, ami közöttünk történt? Hogy őrülten kívánjuk egymást? Elég nyilvánvaló volt ez a mozi sötétjében…

Szívem szerint szerettem volna tudni, hogy mire gondol, de természetesen nem néztem a fejébe, bár megtehettem volna. Sosem tudta volna meg, de tartottam magam és visszafogtam vágyamat. Azért lopva az arcára pillantottam, amit csak a műszerfal gyér fénye világított meg. Úgy láttam, zavarban van egy kicsit, vagy legalábbis nyugtalan volt. Az első gondolatom persze az volt, hogy meggondolta magát, nem akar engem, de ezt gyorsan el is vetettem, mert teljesen biztos voltam benne, hogy nem erről van szó. Valami más nyomasztotta, csak azt nem tudtam, hogy micsoda. Talán az apja…

A motor lassan leállt és mi ott találtuk magunkat egy kis piros ház előtt. Azt hiszem, még a garázsunk is nagyobb volt ennél az apró építménynél, de a szívem hatalmasat dobbant, ahogy szemügyre vettem. Ez csodálatos! – állapítottam meg gondolatban. Már az a tudat, hogy kedvesem itt szokta álomra hajtani a fejét, felvillanyozott, és még többet akartam látni belőle.

- Hát… itt lennénk – szólalt meg Jake idegesen, mire rá kaptam a pillantásom.

Arca feszült volt, zavartan nézte a házat és a környéket, mintha nem szívesen lenne ott, mire megértettem. A mi házunk legalább ötször nagyobb volt, mint az övéké, ha nem többször. És hála a fiúknak, tele volt a legmodernebb csúcstechnológiákkal. Azt hiszem kissé megsértődtem volna, hogy ilyen anyagiasnak tart, ha nem látom, mennyire feszeng.

Rámosolyogtam, hogy oldjam a helyzetet, és megszorítottam a kezét.

- És itt fogunk ülni, vagy be is megyünk? – kérdeztem, mert semmi jelét nem adta, hogy az elkövetkező száz évben meg szeretne mozdulni.

Hezitált egy kicsit, aztán bólintott. Ezúttal jókislány voltam, megvártam, hogy kinyissa nekem az ajtót és engedtem, hogy kisegítsen. Eléggé durcás tudott lenni, mikor nem engedtem neki, hogy hercegnőként bánjon velem.

A fekete Ford - ami Billy kocsija volt - alig két méterre parkolt mellettünk. Tehát itthon van – gondoltam mély levegőt véve, hogy lenyugtassam magam.

Az ajtó teljesen hangtalanul nyílt ki, bentről sonkás-sajtos pizza illata és a tv halk hangja áradt ki.

- Apa! – kiáltotta Jake, amint beléptünk. Körülnéztem: konyha és minden valószínűség szerint ebédlő volt egyben. Megpillantottam néhány mosatlan tányért a mosogatóban, mire melegség járt át. Végre egy hely, ahol nem csak dísznek vannak a konyhai felszerelések. Természetesen nálunk is volt minden, amire csak az embernek szüksége lehetett volna, de rajtam kívül ugye senki sem használta őket.

Furcsa recsegő hangot hallottam, amikor Billy odagurult hozzánk, gondolom a nappaliból. Hatalmas ember volt még úgy is, hogy tolószékben ült – Jake-től tudtam, hogy a lába abban a balesetben sérült meg, amiben a felesége, Jake anyukája meghalt. Az évek folyamán egyre nehezebbé vált számára a járás, míg végül tolószékbe került, de szerencsére a vezetésben ez nem akadályozta, mert a reflexei ugyanolyanok maradtak, mindössze csak a súlyát nem bírta már el.

Kemény arcán látszott, hogy próbál nyugalmat erőltetni magára, amit nem vettem zokon, hiszen tudta, mi vagyok. A törzse legnagyobb ellenségének génjeit hordozom magamban, még akkor is, ha félig ember vagyok.

- Korán hazaértetek – szólalt meg mély, zengő hangon. Fekete tekintete közben fürkészve vizslatott. A fiára szinte rá sem nézett, csak engem tartott szemmel. Talán attól tartott, hogy ha elfordítja a fejét, akkor a nyakának ugrom és kiürítem, akár egy borospoharat? Beleszagoltam a levegőbe: a pizzán kívül csak arcszeszt és emberillatot éreztem, de egyáltalán nem volt csábító. A torkom a legapróbb szúrást sem produkálta.

- Talán nem tetszett a film? – érdeklődött tovább leendő apósom.

Ahogy a kérdés elhangzott, éreztem, hogy lassan elpirulok. Másvalami valóban jobban tetszett…

Jacob már szólásra nyitotta a száját, de gyorsan megelőztem, hogy leplezzem zavartságomat.

- Láttunk már érdekesebbet is – mondtam, aztán óvatosan felé nyújtottam a kezem, kerülve mindenféle heves mozdulatot. – Kendra Cullen vagyok. Örülök, hogy megismerhettem.

A legbarátságosabb mosolyomat öltöttem magamra, hogy meglágyítsam most még fagyos szívét.

Láttam rajta, hogy mennyire nehezére esik elfogadni a gesztust, de Jacob-ra való tekintettel megfogta a kezem. Arca összerezzent, mikor megérezte 1-2 fokkal alacsonyabb hőmérsékletű bőrömet, de gyorsan rendezte vonásait.

- Billy Black – vágta rá, aztán megköszörülte a torkát. – Részemről a szerencse.

Majdnem elnevettem magam. Na persze! – gondoltam. Részéről a szerencse? Hiszen ha tehetné, a világ végére menekülne, csakhogy ne kelljen a közelemben lennie… De mivel nem akartam megbántani Jake-et, nem árultam el valódi gondolataimat.

- Pizzát sütsz? – kérdezte Jake, nyilván, hogy oldja a feszültséget. Mint alakváltó, tökéletes szaglással rendelkezett.

- Igen, gondoltam éhes leszel… vagyis lesztek. – Billy tekintete tele volt kérdésekkel, amiket szinte hallottam a fejemben: Eszel emberi ételt vagy csak a vért kívánod? Pizza helyett jobban örülnél egy medvének? Vagy egy embernek?...

Szélesen elmosolyodtam és Jake-re néztem. – Farkaséhesek vagyunk, ugye?

Jacob-ból azonnal kipukkadt a nevetés, mint mindig, amikor valamilyen farkasos hasonlattal éltem.

- Ahogy mondod.

Ezt már Billy sem tudta rezzenéstelen arccal tűrni: elmosolyodott, kivillantva hófehér fogait, aztán megszólalt.

- Még nincs kész, de nekem lassan mennem kell. Charlie már vár, a meccs pedig egy óra múlva kezdődik.

Azzal el is indult a kijárat felé, mint aki azonnal távozni akar. Nagyon reméltem, hogy ez nem az én felbukkanásom miatt lett ilyen sürgős neki.

Az ajtó mellett egy szatyor hevert, sörrel és valami harapnivalóval a belsejében. Úgy láttam Billy már nyugodtabb, talán éppen az előbbi jókedv bebizonyította neki, hogy nem vagyok az a szörnyeteg, akinek képzelt. Mindenesetre miután felvette a szatyrot, visszanézett rám, és a tekintete már nem volt olyan elítélő, mint kezdetben. Sőt, talán még kedvesnek is lehetett volna nevezni.

- Kendra, remélem, találkozunk még – mondta, amivel igencsak meglepett.

- Akárcsak én – vigyorogtam, mint egy idióta, de nem tudtam mi mást tehetnék. Legszívesebben örömtáncot jártam volna. Annyira féltem tőle, hogy ellenséges lesz velem, amitől kedvesem fog szenvedni, erre minden álmomat felülmúlóan sikerült a találkozás.

Miután egyedül maradtunk, kínos csönd telepedett közénk. Ez a közelében sem volt azoknak a hallgatásoknak, amik néha beálltak közöttünk, amikor nem volt szükség arra, hogy megszólaljunk. Most kényszeresen éreztem, hogy valamivel meg kellene szüntetnem ezt a némaságot, de nem tudtam mivel.

Jake feszengett, egyik lábáról a másikra állt és a padlót fixírozta. Sosem láttam őt ilyennek. Mindig magabiztos volt és határozott. Nem tetszett, hogy ennyire rosszul érzi magát csak azért, mert az otthonában vagyunk, ami valljuk be, tény, hogy nem volt egy kacsalábon forgó palota, de nekem nagyon is tetszett, amit eddig láttam belőle, és kíváncsi voltam a többire is.

Odaléptem hozzá és átöleltem a derekát. Karjai azonnal körülöttem voltak. A mellkasához szorítottam a fülemet, hogy hallgathassam a szívverését. Egyenletes volt, de egy kicsit talán szaporább, mint általában. Mélyen beszívtam az illatát: az emberi oldalam édesnek érezte és imádta; míg a vámpír részemnek kicsit kesernyésen hatott, talán még szúrósnak is, de ezzel együtt szerettem.

- Körbevezetsz? – kérdeztem néhány pillanattal később.

- Persze! – vágta rá habozás nélkül. Az ölelésem talán megnyugtatta valamennyire. Belecsókolt a hajamba, aztán kézen fogott és elindultunk a keskeny folyosó felé.

27. fejezet - Előkészületek

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ennyit kellett várni a frissre. :S

Azért remélem tetszeni fog nektek. :) Jó olvasást és várom a komikat. :P

Szokás szerint Jake-kel álmodtam. A tengerparton sétáltunk – ami megjegyzem, nagyon hasonlított Esme szigetének partjaihoz -, kéz a kézben élveztük a friss levegőt. Úgy éreztük magunkat, mintha csak a paradicsomba kerültünk volna. Egészen addig, amíg Jacob egyszer csak eltűnt mellőlem. Széles tenyerét már nem éreztem az ujjaim között, nevetését már nem hallottam magam mellől. Rémülten kapkodtam a fejem, hátha meglátom valahol, de sehol sem volt. Egyedül álltam a homokban, a hideg víz lágyan cirógatta a lábamat, miközben a mellkasom összeszorult a rémülettől.

- Jake! – kiáltottam, de nem kaptam rá választ. A pánik sebesen robogott végig az egész testemen, ahogy próbáltam visszatartani a könnyeimet. Az nem lehet, hogy elhagyott! – győzködtem magam gondolatban. – Szeret engem, sosem menne el szó nélkül!

Csakhogy hiába tudtam ezt, attól még nem múlt el a magány érzete, ami hatalmába kerített.

- Jake! – próbálkoztam újra, ezúttal jóval hangosabban, de szerelmem ezúttal sem felelt.

- Kendie! – hallottam meg egy ijedt hangot, majd valaki erősen rángatni kezdte a vállaimat. – Ébredj fel, Kincsem!

Anyu… ez anyu hangja – döbbentem rá az álom határán egyensúlyozva, ahogy tudatába kerültem a világnak. Az ágyamban feküdtem, a takaróm nem volt rajtam, párnát sem éreztem a fejem alatt. Zavarodottan nyitottam ki a szemem, és azonnal felismertem anyu aggodalmas arcát.

- Mi történt? – kérdeztem kásás hangon.

- Én is ezt kérdezem – vágta rá és leült az ágyam szélére. – Rosszat álmodtál? – kérdezte. – Jake nevét kiabáltad.

Erőlködve próbáltam visszaemlékezni, mit is álmodhattam, aztán akaratlanul is összerándultam, mikor eszembe jutott milyen nyomasztó magányt éreztem.

- Jól van. Sss… - nyugtatgatott anyu a hajamat simogatva, mintha még gyerek lennék. – Minden rendben van. Biztonságban vagy.

Megköszörültem a torkom és a másik oldalamra fordultam, anyu felé.

- Nem akarod elmesélni? – kérdezte kedvesen.

Megráztam a fejem, és ezzel a magam részéről lezártnak is tekintettem a témát. Nem akartam beszélni róla, nem akartam emlékezni rá. Jacob-ot akartam!

- Ahogy szeretnéd – lágyult el anyu hangja. – Hozzak neked valamit? Egy pohár vizet? Úgy látom kiszáradt a szád.

- Ühüm… a víz jól esne – sóhajtottam.

- Máris hozom – mosolyogott rám és néhány másodperccel később már ott is volt megint, egy nagy pohár vízzel a kezében.

Mohó kortyokkal ittam, jóval mohóbban, mint szoktam, ami persze nem kerülte el anyu figyelmét.

- Mióta vagy ilyen szomjas?

- Előfordul néha – válaszoltam kerülve a tekintetét. Nem akartam, hogy meglásson bármit is a szememben, amin épp az agyam járt. Mégiscsak az anyámról volt szó…

- Jobban érzed magad? – kérdezte, miután letettem az üres poharat az éjjeliszekrényemre.

- Sokkal, köszönöm – hálálkodtam, aztán a következő pillanatban feltűnt valami, amit eddig nem vettem észre. – Hol vannak a többiek?

- Mindenki máshol – vigyorgott anyu. – Ők is be akartak jönni hozzád, de gondoltam, hogy nem örülnél a nézőközönségnek.

- Köszi – mosolyogtam rá. Mint mindig, most is a vesémbe látott. Tényleg nem örültem volna neki, ha minden családtagom itt tolongott volna körülöttem, mintha még mindig gyerek lennék.

- Nincs mit, Kicsikém – döntötte oldalra a fejét anyu, úgy tanulmányozta az arcomat. – Szeretnél visszaaludni?

- Mennyi az idő? – néztem az ébresztőórámra. Még csak hajnali fél öt volt. Nagyszerű – gondoltam. Akkor legalább lesz időm bőven átgondolni a dolgokat, amíg Jake meg nem érkezik. Ő ugyanis általában hét és nyolc óra között toppant be, attól függően, mikor ébredt fel. – Igen, alszom még egy kicsit, ha nem baj – néztem fel anyura, tudva, mit fog válaszolni.

- Dehogy baj! Ha kellünk, itt leszünk a házban. Pihend ki magad!

Megigazította a párnámat és be is takart – ami engem igencsak rosszul érintett, de nem akartam elrontani a kedvét azzal, hogy kiveszem a kezéből az ágyneműt -, aztán még nyomott egy csókot a homlokomra, majd egyedül hagyott.

Bámultam a sötét plafont a fejem fölött és egyre csak járt az agyam. Kreatív álmom volt, még mindig éreztem mindent, amit akkor. Hogyan szorult össze a mellkasom, hogyan remegett meg a kezem és hogyan futották el a szememet a könnyek. Soha többé nem akartam ezt érezni! Jake-re lett volna szükségem, és bár tudtam, hogy csak egy telefonomba vagy egy sms-embe került volna és már rohant is, hogy megvigasztaljon, de én nem ezt akartam. Azt szerettem volna, ha mindig velem van. Úgy, mint az elmúlt napokban. Éjjel és nappal, amikor csak van egy szabad percünk.

Csakhogy ezt nem volt olyan könnyű kivitelezni. Hiszen elképzelésem sem volt róla hogyan vethetném fel a témát a családomnak, hogy Jake esetleg itt aludhatna nálam. Azt hiszem infarktust nem, de agyvérzést biztos kapnának.

Az meg, hogy én aludjak nála… szintén egy érdekes szituációt eredményezett volna. Először is meg kellett ismernem Billyt, aztán elfogadtatni magam és az egész kapcsolatunkat vele, majd beadagolni itthon a dolgot, miszerint olyan helyen töltöm az éjszakát, ahová egyetlenegy családtagom sem teheti be a lábát. Márpedig biztos vagyok benne, hogy nincs az a határ vagy szerződés, ami távol tarthatná rokonaimat, ha rólam van szó.

Tehát a helyzetem cseppet sem tűnt könnyűnek…

Szerencsére hamar elrepült az az idő, amit gondolkozással töltöttem, és mire észbe kaptam, Jake már meg is érkezett. Addig a pillanatig, míg meg nem állt a házunk előtt a kocsijával, az ágyamban hevertem, de amint a motor leállt, felpattantam és mit sem törődve a hiányos öltözékemmel – rövid pizsama alsó és pántos felső volt rajtam -, rohantam szerelmemhez.

Emmett és Jasper igencsak meglepetten néztek rám, ahogy elszáguldottam mellettük a folyosón, de nem álltam meg magyarázkodni. Egyenesen leszaladtam a lépcsőn. Jake akkor lépett be az ajtón, mikor leértem, így azonnal a nyakába vethettem magam.

- Jake! – kiáltottam fel örömömben és már rajta is voltam. Kissé megingott a hirtelen „támadástól”, de nem estünk el. Karjaim a nyaka köré, lábaim a dereka köré kulcsolódtak, és a szám már az övén is volt, mohón faltam kívánatos ajkait és sosem akartam elengedni többé. Nagyobb szükségem volt rá, mint az oxigénre.

- Én is örülök neked, Kicsim! – sóhajtotta, amikor egy pillanatra elválltak egymástól ajkaink. Sötét szemei vidáman csillogtak.

- Hiányoztál! – suttogtam, persze mindenki hallotta, aki csak a házban tartózkodott, de nem érdekelt. Tudják csak meg mennyire fontos nekem Jake!

- Jaj, te is nekem! – simogatta a hajamat széles tenyerével, míg a másikkal a fenekemet támasztotta, ugyanis még mindig rajta csüngtem, akár egy kisgyerek az anyukáján – na nem mintha Jake olyan nőies lett volna.

Visszafogott torokköszörülés hallatszott a hátunk mögül, mire Jake kissé oldalra fordított mindkettőnket. Esme állt a konyha ajtajában, láthatóan boldogan, amiért együtt lát minket.

- Kész a reggeli! – mosolygott ránk, mire Jake, ahogy voltunk, elindult felé.

- Nem teszel le? – csodálkoztam kerek szemekkel.

- Hogy hagyjam, hogy egy milliméterre is távol legyél tőlem? – nevetett fel. – Szó sem lehet róla! Elég volt nélkülöznöm téged az éjjel.

Ezektől a szavaktól önkénytelenül gyorsabban kezdett dobogni a szívem. Ezek szerint én is legalább annyira hiányoztam neki, mint ő nekem. Jól eső érzés töltött el a tudattól, hogy nem csak én ragaszkodom hozzá annyira, hanem ő is hozzám.

Mikor a konyhába értünk, Jake megfogta a csípőmet és úgy fordított, hogy már ne öleljem körbe a lábaimmal, hanem kényelmesen, oldalasan tudjak az ölében ülni. Kicsit féltem tőle, hogy nagymami majd rosszallni fogja a dolgot, de szerencsére nem volt ellenvetése. Sőt, mintha még tetszett is volna neki. Bár, ezen nem kellett volna meglepődnöm, hiszen köztudott tény volt, hogy Esmét a legkevésbé sem érdekli, ki teszi boldoggá a szeretteit, csak boldogok legyenek!

A reggeli szokás szerint isteni finom volt. Sajtos tojás és pirítós, narancslével és friss zsemlével. Jake olyan jóízűen evett – és etetett engem -, ami meghozta az étvágyamat. Sosem esett még olyan jól az emberi étel, mint akkor. És még az sem zavart túlságosan, hogy pár perc múlva csatlakozott hozzánk a fél családom. Csak nagyapa és Jasper nem voltak jelen – ki-ki a saját dolga miatt.

A gyomrom összerándult, mikor megláttam aput közeledni a konyha felé, anyuval kéz a kézben, de legnagyobb meglepetésemre egy szót sem szólt, hogy engem Jake ölében talált. Azt hittem ki fog törni a harmadik világháború, de szerencsére nem így lett. Mindössze kissé összehúzta a szemöldökét, de más módon nem jelezte, hogy ellenére van a látvány. Nem úgy, mint Rose. Ő nyíltan fintorgott ránk – vagyis Jake-re -, aztán gőgösen elfordult tőlünk és a körmei tanulmányozásába kezdett.

- Képzeld, anyuék kitűzték az esküvőjük időpontját! – meséltem lelkesen.

- Tényleg? – szaladt fel Jake szemöldöke a homloka közepéig. – De hát már össze vagytok házasodva, nem?

- Hivatalosan még nem – mondta anyu, miközben apu kezét simogatta. Emlékszem, régen mindig kikészültem ettől a mozdulattól, olyan nyálasnak tartottam, erre most én is ugyanazt tettem Jake-kel. Már az is jólesett, ha csak hozzáérhettem.

- És mikor kell beleszuszakolni magam abba a nyavalyás szmokingba? – kacsintott szerelmem anyura.

- Miből gondolod, hogy meg leszel hívva? – dobta vissza a labdát anyu. Két barát már csak bolondozhat egymással egy kicsit…

- Természetes, hogy meg leszek hívva! – jelentette ki Jake komolykodó arccal. – A menyasszony legjobb barátja vagyok, aki elméletileg tizenkilenc éves, és van egy felnőtt lánya, akit a világon mindennél jobban szeretek! – emelte a kezem a szájához egy pillanatra, aztán visszafordult anyuhoz. – Ott a helyem.

- Ahogy mondod! – helyeseltem.

- Azt hiszem, még felkerülhetsz a vendéglistára – nevetett anyu és játékosan Jacob karjába bokszolt.

- Micsoda remek ötlet! – forgatta meg apu a szemét, de láttam rajta, hogy nem dühös. Arany szemei is ugyanerről tanúskodtak. Szemernyi gyűlöletet sem láttam már benne Jake iránt. Úgy tűnt kezd megbarátkozni vele… Kár, hogy tönkre fogom tenni az eddig elérteket…

- Mit csinálsz ma? – váltottam hirtelen témát.

- Besegítek Rachel-éknél, aztán délután őrjáraton leszek – mondta kedvesem. – És te?

- Csajnap lesz, készülünk az esküvőre – válaszolta helyettem Alice, aki már azóta sürgetett minket, hogy leültünk enni, mondván, hogy sosem fogunk elindulni, ha sokáig húzzuk az időt.

- Erről jut eszembe! – vettem vissza a szót. – Arra gondoltam, hogy elhívom Kimet is. Mit szólsz hozzá?

- Ööö… - hezitált. – Ki lesz még ott? – kérdezte végül.

- Anyu, nagymami, Alice és Rose – válaszoltam rosszat sejtve. – Meg persze én.

- Hát… Nem is tudom… - vakarta meg grimaszolva a feje búbját, mint aki nem tudja, hogyan közölje a rossz hírt. – Biztos, hogy ez jó ötlet?

- Az a baj, hogy vámpírok vagyunk? – tettem fel kerek perec a kérdést.

- Nem! – vágta rá szerelmem hevesen, azt gondolva, hogy most megbántott. – Az nem baj, engem nem zavar, tudod jól, ugye? Csak ott van Jared… Nem hiszem, hogy örülne neki, ha a bevésődése… a… izé… szóval érted…

- Ha a bevésődése vámpírokkal mászkálna – mondtam ki helyette. – Vagy nem ezt akartad mondani?

- Hát… De… Valami ilyesmit, igen – húzta el a száját.

- Kim tökéletes biztonságban lenne velünk – sértődött meg Alice már a feltételezéstől is, hogy esetleg bánthatnánk bárkit is.

- Ahogy mondod! – vágta rá anyu is én pedig hevesen bólogattam.

- Persze, hiszek nektek, csak ismerem Jared-et… - próbálta menteni a menthetőt Jake, de nem sokat ért el vele. Főleg, hogy a telefonom már a kezemben is volt és hívtam barátnőmet, aki az első csörgésre fel is vette.

- Mit csinálsz ma? – kérdeztem köszönés után.

- Igazából semmi különöset – válaszolta Kim jókedvűen. – A házimunkát anyu megcsinálta tegnap, mire hazaértem. És még mindig szabadságon vagyok, szóval ráérek. Mit terveztél? – kuncogott.

- Anyuék esküvőjére készülünk, ami pár hét múlva lesz – mondtam. – Ruhapróba, kóstolgatások, ilyesmik. Van kedved velünk tartani?

Hallottam, hogy a vonal másik végén barátnőmnek elakad a lélegzete, majd nagyot nyel.

- Úgy éreted a családoddal? – kérdezte, mire Jake, „na mit mondtam” tekintettel nézett rám, mire vágtam egy fintort. Azért sem hagyom annyiban…

- Igen, anyu, nagymami és a két nagynéném is jön – mondtam a tőlem telhető legnagyobb lazasággal.

- Nem is tudom…

- Nem lesz semmi baj, Kim, ígérem! – váltottam komolyra. – Nem kell félned a családomtól.

- Jaj, én nem is… Csak…  Hát tudod… Mégiscsak… - hadarta össze-vissza, amiért nem is hibáztattam. Én már megszoktam, hogy vámpírok vannak körülöttem, hiszen ebbe születtem bele, félig én magam is az voltam, de ez egy kívülállónak nem lehetett könnyű dolog. Be kellett látnom, hogy Jake-nek igaza volt és ez nem egy jó ötlet.

- Semmi baj, Kim! – sóhajtottam fel lemondóan. – Megértem. Majd szervezünk valamikor valami közös programot. Vagy a fiúkkal négyesben, jó?

- Nem, vagyis, oké, de a mai… - akadt meg ismét. – Szólok róla Jared-nek, jó? Nem fog neki tetszeni, de szeretném, ha tudna róla…

- Ezek szerint eljössz? – döbbentem meg. Már teljesen lemondtam róla, erre tessék.

- Igen, elmegyek – jött a halk válasz, amit aztán határozott követett. – Kíváncsi vagyok a családodra.

Nagyszerű! – kiáltottam fel gondolatban. – Igaz, hogy csak a kíváncsiság miatt, de legalább velünk tart, így nem kell egyedül elszenvednem Alice mániákusságát. Anyuék már immunisak voltak rá…

- Jaj, de jó! – adtam hangot örömömnek. – Akkor hogy legyen? Forks-ban találkozzunk?

Kimnek tetszett az ötlet, hogy a városban vegyük fel, ugyanis Jared fogja fuvarozni, és ha emberek között vagyunk, jobban tud majd uralkodni magán. Legalábbis így gondolta.

- Veletek megyek! – jelentette ki Jake, amint letettem a telefont. – Nem akarom, hogy Jared hülyeséget csináljon.

- Oh… - nyögtem fel. Az önzőségemmel gondot okoztam Jake-nek, hiszen biztos lehettem benne, hogy Jared nem fog örülni a dolognak, amivel a két fiú között is feszült lesz a hangulat. Jared talán nem akar majd megtámadni, mint Paul, de valamilyen kitörésre és fenyegetésre azért számíthatok tőle is. Aminek meg persze Jake nem fog örülni… - Jesszus, ne haragudj! – néztem kedvesemre bűntudatosan. – Eszembe sem jutott, hogy mi lesz ebből…

- Nem haragszom – simogatta meg az arcomat forró tenyerével. – Valamikor úgyis eljött volna ez a pillanat.

Igaza volt. Barátnők voltunk Kimmel és lehetetlenség lett volna arra gondolni, hogy soha ne találkozzon egyik családtagommal sem. Az egyszerűen kivitelezhetetlen lett volna.

O*o*o*O

A találkozót Forks kellős közepére beszéltük meg, mert az elég forgalmas volt ahhoz, hogy mindenki józanul gondolkozzon.

Mire mi odaértünk – én Jake-kel mentem, mögöttünk pedig anyu vezetette a saját Mercedesét Alice-szel az oldalán, mögöttük pedig nagymami és Rosalie jöttek Rose piros BMW-jével – Jared és Kim már ott voltak. Ahogy leparkoltunk mellettük, ki is szálltak a kocsiból: Kim idegesnek tűnt, vagy inkább izgatottnak, míg Jared keze láthatóan remegett az indulattól.

- Show Time – néztem Jake-re aggodalmasan, de ő bátorítóan megszorította a kezemet, ami megnyugtatott egy kicsit.

Még oda sem léptünk hozzájuk, Jared máris nekem esett.

- Hogy jutott az eszedbe? – követelt választ, mire Jake kissé elém állt, hogy közöttünk legyen. – Azt hittem a barátnőd! Mégis életveszélybe kevered?!

- Nem lesz veszélyben! – jelentettem ki. – A családom sosem bántaná. És azt én sem hagynám, tudod jól!

- Ajánlom is, különben… - vicsorgott a mögöttem állókra, mire néhány arra járó furcsán nézett ránk, ami persze nem kerülte el Jake figyelmét sem.

- Jared! – szűrte a fogai között figyelmeztetően. Nem volt igazi parancs, mégis úgy tűnt Jared visszavett egy kicsit a lendületből.

- Ő el akar menni, és én nem fogom megtiltani neki – nézett egyenesen a szemembe. – De ha egy haja szála is meggörbül, én esküszöm…

Nem kellett befejeznie a mondatot, tudtam mire céloz: az egész családomat megöli, vagy legalábbis megpróbálja, amiben nyilván a többi farkas is segíteni fog. Oh, tudtam én ezt! Jobban, mint azt elképzelte volna. Ahogy azzal is tisztában voltam, hogy hiába Jake az alpha, ha ilyesmi történne egyikük bevésődésével, nem lenne az az Isten, aki megállíthatná a falkát.

- Nem lesz veszélyben – ismételtem meg, mire alig láthatóan bólintott, aztán Kimhez fordult, aki eddig mögötte állt és aggodalmasan nézte a jelentet.

Érzelmesen búcsút vettek egymástól – már azt hittem sosem hagyják abba a csókolózást -, majd én is elköszöntem kedvesemtől, aztán gyorsan bemutattam mindenkit, hogy ezzel is oldjam a hangulatot, majd beszálltunk anyu kocsijába. Anyu mellett Alice ült, míg mi ketten hátra kényszerültünk Kimmel. Anyu és Alice mint arra számítani is lehetett kedvesek voltak és azonnal beszélgetni kezdtek barátnőmmel. Ők, akárcsak nagymami nem bánták, hogy ott van velünk, egyedül csak Rose duzzogott. Nem tetszett neki a dolog, hogy egy kívülálló tudja rólunk, hogy mik vagyunk…

Néhány perccel később Kim már nem volt olyan félénk. Eleinte jól megnézett magának mindenkit – természetesen elámult a vámpír-szépségen, főleg Rose-on -, aztán lassan megszokta, hogy szépséges vámpírok veszik körül. Az a tizenöt perc, amíg beértünk Port Angelesbe, tökéletesen elégnek bizonyult arra, hogy egy laza csajos napot tartsunk.

Alice tervét követve első úti célunk az alkalmi ruha osztály volt. Bizony, egész napos tervet eszelt ki az én drága nagynéném, amihez mindenkinek tartania kellett magát.

Természetesen a menyasszonyi ruhákkal kezdtünk. Mintha az olyan egyszerű döntés lett volna… Annyi csodaszép, egyenesen királyi ruha vett körül minket, amennyit még sohasem láttam, pedig rövid életem során megfordultam néhány üzletben, hála Alice-nek. Ötletem sem volt, anyu hogyan fog választani közülük. Ahogy elnéztem, az ő arca is ámulatról árulkodott, miközben nézelődött.

- Ehhez mit szólsz? – szólalt meg Rose kissé távolabb, mire mindannyian odamentünk.

A ruha, amit nagynéném meglátott valóban csodálatos volt: fehér, természetesen, ám az elején a fűző rész barnás, zöldes mintákkal volt hímezve. Úgy gondoltam, kézzel készítették, ami csak még szebbé tette az egészet. Valamint a széles szoknya alját is ugyanolyan virágminták díszítették elől és hátul egyaránt.

- Nagyon szép – sóhajtotta anyu vágyakozva. Azt hiszem azonnal beleszeretett.

- Ezt nézd meg, Bella! – csilingelte Alice két ruhával távolabb.

Ez a ruha is mesés volt: tört-fehér, a felső része pánt nélküli ennek is, csodaszép csipkével díszítve, míg a szoknyája buggyos volt, egymásra omló tűzésekkel. Kim szemei majd’ kiestek, mikor meglátta. Biztos voltam benne, hogy még sohasem járt ilyen helyen, főleg nem ilyen drágán.

- Csodás, de a másik jobban tetszett – kacsintgatott hátrafelé, az előbbi ruhaköltemény felé.

- Jó napot kívánok! – csendült fel egy hang mögöttünk, mire mindannyian arra kaptuk a fejünket. – Doris Murray vagyok, a tulajdonos. Segíthetek valamiben? – tudakolta kedvesen a hölgy. Úgy a negyvenes évei közepén járhatott, szőke haja tökéletes kontyba volt csavarva, valamint méregdrága kosztümöt viselt magas sarkúval. Csak úgy sütött róla a pénz és a hatalom, de a tekintete elárulta, hogy mindez nem szállt a fejébe. Valóban érdeklődött aziránt, hogy segíthessen.

- A sógornőmnek keresünk ruhát – vette kézbe azonnal a dolgokat Alice, és kissé előre tolta anyut, hogy pont a tulajdonos előtt álljon, aki így szemügyre vehette. Tátva is maradt a szája, ahogy végignézett rajtunk. Valószínűleg még sosem látott ennyi gyönyörű nőt együtt. Hiába, a vámpír gének már csak ilyenek… És bár Kimben egy cseppnyi sem csörgedezett, nem lógott ki közülünk, maximum azzal, hogy aranybarna volt a bőre, nem krétafehér, mint a miénk. De szépségben alig maradt el mellettünk.

- A legjobb helyen járnak! – mondta mosolyogva Doris, amint megtalálta a hangját. – Mit szólna ehhez? – vezetett bennünket a terem közepére, ahol a létező legszebb ruhát pillanthattuk meg. A felső rész itt is csipkés volt, pánt nélküli, mint szinte az összes modell a szalonban, ám a szoknya rész nem volt olyan habos-babos, mint a többinél. Lágyabban omlott a földre enyhe hímzéssel díszítve, ám ami igazán feldobta az összhatást, az a derék részen lévő selyem pánt, ami mint egy öv, úgy ölelte körbe a próbababa csípőjét.

Anyu arcát figyeltem, miután kigyönyörködtem magam a ruhában. Azt hiszem, ha képes lett volna rá, azonnal elsírja magát. Álmaiban sem képzelt volna ilyen szépséget.

- Tökéletes! – sóhajtottunk fel egyszerre, amint pár perc elteltével anyu kilépett a próbafülkéből. Úgy festett, mint egy valóságos hercegnő, aki a mesekönyvből lépett ki.

- Nagyszerű! – kiáltott fel Alice boldogan. – Megvesszük!

A tulajdonos arca felragyogott örömünk láttán és intett az egyik fiatal eladónak, hogy intézkedjen. Míg anyu visszaöltözött, koszorúslányruhákat nézegettünk. Alice kéket szeretett volna, mondván az mindhármónknak egyformán jól fog állni, ugyanis mellettem még Alice és Rose is koszorúslányok voltak.

Csakhogy ebből is rengeteg változat volt és egyik szebbnek bizonyult, mint a másik. Voltak itt csipkések, strassz-kövesek, pántosak, fűzősek, minden, amit csak el tudtunk képzelni, vagy még annál is több.

Alice kinézett egy sötétkék szoknyás, fehér fűzőst, amit kék csíkok díszítettek, de anyu azonnal leszavazta, amint meglátta.

- Valami különlegesebbet szeretnék – morfondírozott a modellek között járkálva.

Furcsa volt őt így látni. Az egykor visszafogott, egyszerű dolgokat kedvelő lányból mára már majdnem olyan ruhamániás nő lett, mint nagynénéim.

- Mit szólnál ehhez? – kérdezte nagymami. Amit ő talált, az egy egybe ruha volt, pánt nélkül, csillogó kövekkel díszítve az elején és fűzővel a hátán. Nagyon szép volt, nekem is nagyon tetszett, ahogy a többieknek is. Anyu rá is bólintott, legnagyobb megkönnyebbülésemre, aztán robbantotta a bombát.

- Kicsikém, neked még találnunk kell valamit – mondta olyan halkan, hogy az üzlet alkalmazottai, valamint tulajdonosa nem hallhatták meg.

- Miért? – lepődtem meg. – Egyforma ruhám lesz Alice-ékkel, nem?

- Nem – rázta meg a fejét. – Azt szeretném, ha neked másmilyen lenne a ruhád.

- De miért? – értetlenkedtem továbbra is, mire anyu odajött hozzám és megfogta a vállam.

- Mert te az én kicsi lányom vagy – nézett a szemembe. – Nem beszélhetek erről az esküvőn, mert sokan nem tudják és nem is tudhatják meg, de legalább ezzel kiemelhetlek egy kicsit.

- Anyu, erre semmi szükség…

- De én így szeretném – mondta, mire elnémultam. Ha ő úgy szerette volna, az más. Az ő nagy napja lesz, mindennek úgy kell lennie, ahogy ő akarja, így rábólintottam és folytatódott a ruhavadászat.

Szerencsére ez nem tartott olyan sokáig, mint az előzőek. A tulajdonos, Doris ezúttal is tökéletesen tippelt, mert a ruha, amihez odavezetett minket, fantasztikusan gyönyörű volt. Kék ez is, csak nem teljesen ugyanolyan árnyalatú, mint Rose-éké. A szoknya rész kicsit szélesebb volt, még anyu ruhájáénál is, ám ennek a felső rétegét egy az egyben tüll alkotta, valamint a bal csípőről egy legfelső rétegben omlott alá, féloldalasan egy újabb tülldíszítés, amit még feldobtak strassz kövekkel, ahogy az egész mellrészt is. A dekoltázsa is elfogadható volt, nőies, de mégsem túl sok. Hátul ez is fűzős volt és további kövekkel díszített. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy azonnal beleszerettem. Sőt, már alig vártam, hogy felpróbálhassam. És nem is kellett csalódnom. Amint belebújtam, úgy éreztem magam, mint Hamupipőke, aki a bálba készül, és le sem akartam venni. Szinte már repesve vártam anyuék esküvőjét, hogy ebben parádézhassak, és lássam Jake kikerekedő szemét, amint meglát ebben a csodában…

Ezek után még vettünk nagymaminak egy kissé visszafogott, de azért nőies lila estélyit, ami olyan örömanyás hatást keltett.

- Kim, most te jössz – táncolt oda barátnőm mellé Alice, amin mind a ketten meglepődtünk.

- Én jövök? – kérdezett vissza Kim.

- Igen – bólintott kedvenc nagynéném. – Válassz valamit, amit felveszel az esküvőre.

- Az esküvőre? – kérdeztük egyszerre.

- Ezennel hivatalosan is meghívlak az esküvőmre – nevetett fel anyu, Kim döbbent arca láttán.

- Te is a csapatba tartozol – ölelte meg Alice, amitől bár barátnőm egy pillanatra összerezzent, de azonnal el is lazult.

- Nagyon aranyosak vagytok, és köszönöm a meghívást is, de ez az üzlet túl drága nekem – mondta Kim kicsit feszélyezetten.

- Ne foglalkozz a pénzzel! – legyintett nagymami. – A vendégünk vagy – mosolygott kedvesen.

Mielőtt még Kim megszólalhatott volna, Alice már a kezébe is nyomott egy gyönyörű sötétbézs színű, csillogó selyemruhát.

- Nem, én ezt nem fogadhatom el! – rázta a fejét Kim kerekre nyílt szemekkel.

- Jobban jársz, ha nem ellenkezel! – tanácsoltam neki. – Addig úgysem hagynak békén, amíg be nem adod a derekadat.

- De ez tényleg túlzás és… - megkereste rajta az árcédulát, mire elakadt a lélegzete - … és egy vagyonba kerül! – suttogta, hogy rajtunk kívül senki ne hallja.

- Mint már mondtam az előbb – lépett hozzá nagymami –, ne foglalkozz a pénzzel. Kendie barátnője vagy, így hozzánk tartozol. És aki hozzánk tartozik, attól nem sajnálunk semmit.

- De… - kezdett volna újra tiltakozni Kim, de Alice belé fojtotta a szót.

- Nincs de! Menj és próbáld fel! – azzal már húzta is a próbafülke felé megszeppent barátnőmet.

- Nem is gondoltam, hogy meghívod – mondtam anyunak.

- Nagyon aranyos lány – vágta rá. – Megkedveltem.

Aha, persze – gondoltam magamban. Kim valóban imádni való volt, de úgy éreztem anyunak inkább azt nyerte el a tetszését, hogy engem vidámnak látott, miközben Kimmel válogattuk a ruhákat.

- És ez a ruha is nagyon rendes dolog – fordultam nagymamihoz.

- Ugyan már! – legyintett. – Ennyit megérdemel ez a kislány, ha már ilyen bátran eljött velünk.

- Az már egyszer biztos! – kuncogtam. Én magam is elámultam rajta, milyen jól bírja Kim a „kiképzést”.

És persze a végén csak sikerült rávennünk, hogy elfogadja a ruhát, hiszen mesésen festett benne. Mintha csak rá szabták volna. Kellőképpen kiemelte hibátlan alakját és még a bőrszínéhez is passzolt.

Valóban egy kész vagyont hagytunk az üzletben, aztán később az étteremben, ahol végig kellett kóstolnunk mindent, míg a végén már arra jutottunk Kimmel, hogy még egy falat, és valószínűleg kipukkadunk magunkat, de azt kell mondanom, megérte. Csodaszép ruhakölteményekkel lettünk gazdagabbak, ínycsiklandó ételeket kóstolhattunk, és már mindenki repesve várta az esküvőt.

/Nem igazán az én stílusom, hogy a fejezetben lévő ruhákról képet tegyek fel a blogra, de ez egy kivételes alkalom, ugyanis annyi csodaszép ruhát láttam, miközben kerestem a tökéleteset a szereplők számára... Nem lehetek olyan "önző", hogy megtartsam magamnak őket. :D/

a Rose-féle menyasszonyi ruha

az Alice-féle menyasszonyi ruha

Bella menyasszonyi ruhája

Rose és Alice koszorúslány ruhája

Kendra koszorúslány ruhája
Imádom, annyira gyönyörű!!! :D

Esme ruhája

Kim ruhája