28. fejezet - Apák

Sziasztok!

Először is, Drága Olvasóim! Nagyon szépen köszönöm, hogy vagytok nekem! A rendszeres olvasói szám átlépte a 100-at, ami leírhatatlan örömmel tölt el!!! :) 

 Másodszor, íme a következő fejezet, amire 18-as karikát még nem tennék ki, de egy 16-ost mindenképpen szükségesnek érzek!!! Mindenki csak a saját felelősségére olvassa el! :D

Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz róla a véleményetek, mert be kell vallanom, ez az egyik kedvenc fejezetem. :P

Sok komit várok!:D

Már háromnegyed hat is elmúlt, de én még mindig fehérneműben álltam a szobám közepén, és fogalmam sem volt arról, hogy mit vegyek fel. Az ágyamon legalább egymillió ruha hevert, de valahogy egyik sem tűnt ideálisnak, vagy inkább „alkalomhoz” illőnek.

Bár, ha azt nézzük, hogy mire készültem, és ennek érdekében beletuszkoltam magam egy vadiúj fekete, enyhén csipkézett fehérnemű-szettbe; a legmegfelelőbb választás az alig néhány centiméteres farmerszoknya és a legmélyebb dekoltázzsal megáldott top lett volna, amit már kétszer is felpróbáltam, de nem tudtam rászánni magam. Abban biztos voltam, hogy Jake-nek tetszene, hiszen férfiból van, és valószínűleg még a moziig sem jutnánk el, de… ez nem én voltam. Ahogy végignéztem magamon, sokkal inkább egy utcalánynak tűntem, mint barátnőnek. Ráadásul el sem tudtam képzelni, hogy így jelenjek meg Jacob – vagy bárki más – előtt.

Visszatettem a ruhákat a helyükre, mielőtt még végső kétségbeesésemben meggondolhattam volna magam.

A másik lehetőség a szokásos, mindennapi viseletem lett volna: egyszerű farmer, laza felső, edzőcipő. De az meg annyira hétköznapi hatást keltett volna! Csakhogy ezt az alkalmat sokkal különlegesebbnek éreztem, minthogy ennyire könnyelműen intézzem el.

Kigomboltam a nadrágot, de a cipzár lehúzásáig már nem jutottam el, mert ekkor megakadt a szemem az előző felsőn, amelyiknek mély dekoltázsa volt. Egy pillanat alatt gondoltam át a dolgot, aztán úgy döntöttem, felpróbálom. Az eredmény sokkal jobb lett, mint amire számítottam: nőies és laza voltam egyben. Tökéletes!

A hajamat leengedve hagytam, mert Jake úgy szerette és a kedvében akartam járni, bár mitagadás, nekem is jobban tetszett úgy, mint összefogva vagy feltűzve.

Rápillantottam az órára és éreztem, hogy a szívem megáll egy pillanatra: két perc múlva hat, de még nem volt cipőm, se semmilyen smink az arcomon. Hogy ilyenkor nincs itthon Alice… - mérgelődtem, aztán beszaladtam a gardróbba, hogy találjak valamit a lábamra.

Cipőügyben szerencsére gyorsabban döntöttem, mint aznap bármiben. Drága nagynénéimnek köszönhetően abból is rengeteg sorakozott a gardrób alsóbb polcain, de első ránézésre sikerült kiválasztanom egy magas sarkú fekete szandált, amit Rose-tól kaptam néhány hete. Hála a vámpírgéneknek, nem fenyegetett az a veszély, hogy egy csinos, de kényelmetlen cipő feltöri a lábam, így az este ebből a szempontból zavartalannak ígérkezett.

Bárcsak ilyen nyugodtan gondolhattam volna a többire is. A lelkem mélyén éreztem, hogy amit tenni szerettem volna az helyes, de még bennem volt a félsz. Hogy is ne lett volna? De bíztam az érzelmeimben, amik megingathatatlanul szilárdak voltak Jacob iránt. Biztosabb voltam a szerelmemben, mint bármi másban.

A gyomrom mégis görcsbe rándult, a szívem pedig hangosan zakatolt, ha az elkövetkező néhány órára gondoltam. Kétségeim csak a tapasztalatlanságomból adódtak. Nem akartam kényelmetlen helyzetbe kerülni, de még ez sem tántoríthatott el a szándékomtól. A mai este, a nagy este!

Már messziről hallottam a közeledő kocsi hangját, majd néhány másodperccel később megállt a ház előtt.

Nem akartam sokáig húzni az időt, így még egyszer végignéztem a tükörképemen, megbizonyosodtam róla, hogy minden rendben van rajtam - bár a sminkelésre nem maradt időm -, aztán felkaptam a táskámat és már rohantam is lefelé.

A családom egy része a nappaliban ült – csak Alice és Jas voltak házon kívül. Örültem neki, hogy vadászni mentek, mert volt egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül most mentek. Alice elég feltűnően tuszkolta ki délelőtt Jaspert az ajtón, majd vetett rám egy cinkos kis mosolyt és már ott sem voltak. Gyanítottam, hogy volt valami látomása az estémről, vagy legalábbis egy részéről, ha már Jake farkas mivolta miatt nem is láthatott mindent –szerencsére. És mivel otthon volt apu, Alice valószínűleg nehezen tudta volna elrejteni a gondolatait előle. Áldottam drága nagynénémet az előrelátásáért!

- Későn jövök, ne várjatok ébren – kiáltottam családomnak, miközben az ajtóhoz igyekeztem.

Természetesen viccnek szántam, hiszen ők ugye sohasem aludtak, de jót tett a lelkiismeretemnek, hogy figyelmeztettem őket valamilyen szinten, hiszen, ha minden úgy alakul, ahogy elterveztem, csak reggel érek haza.

Az ajtó mögül még hallottam Emmett mély nevetését, valamint nagymami és anyu halk kuncogását, de nem foglalkoztam velük. Annyira siettem, hogy nem hagytam időt Jake-nek arra, hogy kiszálljon, megkerülje a kocsit és kinyissa nekem az ajtót - egyszerűen csak bepattantam mellé és köszönés helyett gyorsan megcsókoltam.

Amint megéreztem édes ajkait, a vérem forrni kezdett. Miközben nyelveink egymásba gabalyodtak, az agyamat ellepte valami köd, amitől nem érzékeltem mást, csak az ő jelenlétét. A légzésem kezdett felgyorsulni, miközben beletúrtam a hajába, élvezve a lágy tapintását, aztán óvatosan eltolt magától. A tudatom azon nyomban visszatért, hogy elváltak ajkaink és kitisztult a kép: a kocsiban ültünk, a családom háza előtt. Nem éppen a legjobb hely volt arra, hogy…

- Micsoda fogadtatás! – vigyorgott rám Jake, aztán egy gyors puszit nyomott a számra. – Ha ebből rendszert csinálsz, minden este elhívlak a moziba.

- Benne vagyok – nevettem. Végre felszabadultnak éreztem magam. Mintha a hangja kiűzte volna a fejemből a szorongó, de egyben sürgető gondolatokat.

Éreztem, ahogy fürkésző tekintete végigsiklik a testemen, majd hangosan nyelt egyet, mikor megpillantotta a dekoltázsomat, de jól nevelt fiúhoz illően nem időzött ott a tekintete sokáig. Helyette belenézett a szemembe és már szólásra nyitotta a száját, amikor meghallottuk apu ingerült hangját.

- Eszedbe se jusson, Jacob!

Minden vér az arcomba tódult, és a fülem hegyéig elvörösödtem, hiszen nem volt nehéz kitalálni mire gondolt Jake a kivágott ruha láttán, amitől apu kissé bepöccent.

Ettől félig feldobódtam, félig megrémültem. Jacob igazi, felnőtt férfi volt, valódi vágyakkal, amit már észre is vettem rajta néhányszor, és ettől újult erőre kapott a bizonytalanságom. Mit nyújthatok én neki? – futott át az agyamon. Majdnem három év állt a hátam mögött, de ezt aligha lehetne elegendő tapasztalatnak tekinteni.

- Bocs, Edward! – kiáltotta vissza Jake és közben csibészesen rám kacsintott. Nem látszott rajta, hogy zavarban lenne, pedig biztosan látta rajtam, hogy kitaláltam az előbbi szituáció lényegét.

Beindította a kocsit, hogy minél előbb hallótávolságon kívülre kerüljünk. Addig is, hogy védjem a gondolatait, kezemet a combjára tettem, lezárva az elméjét apu előtt. A hirtelen érintéstől azonnal összerándult és megfeszítette az izmait. Ösztönösen éreztem, hogy miért reagált így. Nem kényelmetlenségből, hanem mert érintésem mély, emberfeletti vágyat keltett benne. Ez a tudat felvillanyozott; ezek szerint én is képes vagyok kibillenteni őt az egyensúlyából, nemcsak ő engem.

- Nagyon csinos vagy – mondta, és felém fordította az arcát. Széles vigyora láttán én is elmosolyodtam, és gondolkozás nélkül rávágtam:

- Ahogy te is! – amint kiejtettem a szavakat, éreztem, hogy megint bolondot csináltam magamból. – Mármint… izé, tudod… jól nézel ki – magyarázkodtam, pedig azt sem tudtam mi van rajta, annyira elvonta a figyelmemet. Na nem mintha szüksége lett volna bármi elegáns ruhára ahhoz, hogy szívdöglesztő legyen. Jake még fűszoknyában is úgy mutatna, mint egy görög isten!

- Köszönöm – tette a kezét az enyémre, ami a combján pihent, miközben én komplett idiótának éreztem magam, ezért inkább gyorsan a szemem sarkából felmértem, hogy mit dicsértem meg az előbb.

Láthatóan Jake nem csinált akkora ügyet az öltözködésből, mint én. Egyszerű fekete pólót viselt – mi mást? -, valamint koptatott farmert, ami rabul ejtette a tekintetemet. Jobban mondva nem a ruha, hanem ami kétségkívül alatta volt…

Arcom mélyvörösre színeződött ettől a gondolattól, ezért feljebb siklottam a testén, a hasára és a mellkasára. Ez sem segített, hiszen izmai láttán meglódult a fantáziám és elképzeltem, milyen lenne meztelen bőrén végigsimítani a kezemmel, aztán az ajkaimmal. Lassan, minden apró négyzetcentiméterét beborítani lágy csókokkal, míg le nem érnék a nadrágja derekáig, ahol aztán…

A fejemben pörgő képek annyira valóságosnak tűntek, mintha mindaz tényleg most történne. Behunytam a szemem, hogy koncentráljak a valóságra, és mély levegőt vettem, de csak egy fojtott zihálásra futotta, miközben a gyomrom furcsán bizsergett és önkénytelenül kissé összedörzsöltem a combjaimat, hogy enyhítsek a vágyakozásomon.

- Mire gondolsz? – kérdezte Jake hirtelen, amitől úgy éreztem magam, akár egy rongybaba, akit visszadobtak a Toyota ülésére. Az előző, felkavaró képzelgés után egyszeriben csend telepedett az agyamra, ami jobban megviselt, mint eddig bármi. Vágytam rá, hogy a képzeletem befejezze, amit elkezdett, és hogy a valóságban is megtörténjen, de nem tehettem meg, hogy mindezt beismerjem Jacob-nak. Ráadásul a fejem is szédült, miközben értelmes válaszon gondolkoztam, de nem jutottam sokra.

- Kicsim, minden rendben? – kérdezte Jake, és hangjába már némi aggodalom is vegyült.

- Persze! – vágtam rá és magamra erőltettem egy mosolyt. – Miért?

- Mert eszeveszettül szorítod a lábamat – mondta, és lefelé intett a fejével. Tekintetemmel követtem a mozdulatot.

- Jaja! – kiáltottam fel. – Ne haragudj! – kaptam el gyorsan a kezem. – Észre sem vettem…

- Nincs semmi baj, csak megijesztettél. Olyan furcsán vetted a levegőt, aztán a szorítás... Mi történt? – tudakolta tovább.

- Semmi, csak… elgondolkodtam egy pillanatra – hazudtam, mert azt mégsem mondhattam meg neki, hogy vad, erotikus töltetű képzelgést éltem át, miközben mellettem ült.

- Nem akarod elmesélni?

- Most inkább nem – feleltem félvállról, nehogy eláruljam magam az eszelős tiltakozással, ami kikívánkozott volna belőlem.

Meghallottam egy dübörgő rock számot a rádióból és azonnal lecsaptam rá. – Ezt imádom – mondtam, és feljebb tekertem a hangerőt, de azután rögtön megfogtam a kezét, nehogy azt higgye, távolságot akarok tőle tartani. Lágyan cirógattam, és a képzelgésemen gondolkoztam. Annyira természetesnek tűnt minden mozdulat, és olyan könnyűnek! Egyszerű volt örömet okozni Jake-nek egy apró simogatással is, a lelkem mégis tiltakozott ellene. Ennyire nem lehet magától értetődő. Egy-két csóknál több kell, hogy Jake boldog legyen. De vajon képes vagyok azt a többet megadni neki? – tűnődtem.

A gondolataim ádáz harcot vívtak egymással, így észre sem vettem, amikor megérkeztünk a mozihoz. Nem volt hosszú a sor, így miután Jake megvette a jegyeket, valamint a kukoricát és két óriás kólát, elindultunk a terem felé.

Általában középtájon ültünk, de most egy hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam a karját, hogy visszatartsam. Felvont szemöldökkel nézett rám, nyilván nem értette az esti veselkedésemet.

- Most inkább üljünk hátra – mondtam, és elkezdtem húzni visszafelé. Nem ellenkezett, így egészen az utolsó sorig mentünk, ahol kényelembe helyeztük magunkat.

A film, amit kiválasztottam, nem volt épp a legnépszerűbb. A terem felét sem töltötték meg a nézők, és aki mégis arra vetemedett, hogy ezt a harmadosztályú akciófilmnek beharangozott maszlagot válassza, az mind az első sorokban foglalt helyet.

Míg el nem kezdődött a vetítés, csendben ültünk egymás mellett Jake-kel, de amint sötét lett, odahajolt hozzám.

- Minden oké? – suttogta a fülembe. – Furcsán viselkedsz ma.

Rámosolyogtam. – Nincs semmi baj, csak kicsit zizi vagyok, mert nagyon szeretlek.

Közelebb hajoltam és lágyan megcsókoltam. Hallottam, hogy a háttérben már megy a film, de egy cseppet sem érdekelt, akárcsak Jake-et. Meleg tenyere szinte égette az arcomat, miközben simogatott.

- Így már értem – sóhajtotta. - A puszta jelenlétem is megrészegít, ugye?

Halkan felnevettem. – Pontosan – bólogattam. – Nem vagyok beszámítható állapotban.

Újabb csókban forrtunk össze, már teljesen egymás felé fordulva, így könnyen beletúrhattam a hajába és cirógathattam a tarkóját.

- És ebben az állapotban bármit megteszel, amire kérlek? – évődött tovább.

- Akármit! – tartottam fent a játékot és óvatosan megharaptam a fülét, mire egész testében megremegett.

- Kotkodácsolnál is a kedvemért?

A számra kellett tapasztanom a kezemet, nehogy hangos kacagásban törjek ki. Csendesen kuncogtam egy kis ideig, aztán visszatettem a karomat a nyaka köré, és megérintettem az állát az orrom hegyével.

- Talán majd máskor játszom neked tyúkanyót, mert most jobb ötletem is van – mondtam, és mielőtt még válaszolhatott volna, nyelvem már az ő nyelvét masszírozta, hogy nagyobb nyomatékot adjon előbbi szavaimnak. Lejjebb csúsztattam a kezem a mellkasára, így érezhettem feszes izmait, amitől egész belsőm lávaként hömpölygő tüzes folyóvá vált.

A kocsiban látott képzelgés újra erőre kapott, és vészes sebességgel pörgött az agyamban. Jacob bronzbarna teste, ahogy rajtam fekszik, a simogató kezek, amik felfedezik az ismerős-ismeretlen testet, mély, ziháló hangok, megfeszülő izmok…

A képek áradta ismét elfeledtette velem a helyszínt. Csak mi ketten léteztünk, senki más. Automatikus mozdulattal vetettem át a lábam rajta, hogy aztán szorosan hozzásimulva, kényelmesen elhelyezkedhessek a combján. Erős karjai még közelebb húztak magához, míg nem maradt közöttünk levegő sem.

A sürgető vágy visszatért a testembe, amin csak rontott az a tény, hogy valami ismeretlen keménység feszült nekem, ami még jobban feltüzelt. Ösztönösen hozzádörzsöltem magam, amitől mindketten egyszerre nyögtünk fel. A hirtelen jött felismeréstől levegő után kapkodtam, de a csípőm mozgását nem hagytam abba, míg Jake el nem tolt magától. Hangja olyan reszelős volt, mint egy fűrész, amikor megszólalt.

- Ez nem a megfelelő hely. - Láthatóan nehezére esett megszakítani az előző kapcsolatot közöttünk.

Még mindig a combján ültem, amikor lefelé tekintettem, hogy szemügyre vehessem azt a vágyfokozó dolgot, ami annyira elvette az eszem, és akkor elakadt a lélegzetem. Jacob farmere majd’ szétszakadt duzzadó férfiasságán, melyet hála vámpírlátásomnak, tökéletesen felmérhettem a sötétben.

Beharaptam az alsó ajkam, és elképzeltem az előbbi szituáció folytatását: hogy a legérzékenyebb pontom megint hozzáér az övéhez. Önkénytelenül szakadt fel a torkomból a vágyakozó sóhajtás, de aztán gyorsan megráztam a fejem, hogy kitisztuljon a fejem. Be kellett látnom, hogy Jake-nek igaza van: moziban voltunk, nyilvános helyen.

Fejben tudtam ezt, de a testem nem akarta elfogadni. Folytatni akarta, minden porcikáját magába fogadni, hogy egyek legyünk…

- Menjünk el hozzátok! – hadartam, de kicsit zavarba jöttem a hangomból kicsengő türelmetlenségtől. - A filmről már úgyis lemaradtunk – tettem hozzá magyarázatként.

- Benne vagyok! – vágta rá azonnal, aztán egy fintor futott át az arcán. – De várj egy percet. Kínos lenne így kisétálni a nyílt utcára – állával az ágyéka felé bökött, amitől szélesen elvigyorodtam. Én váltottam ki a testéből ezt a heves reakciót!

Hogy megkönnyítsem számára a nyugalmi állapot visszaállítását, gyorsan átfordultam rajta, hogy a saját székemben üljek. De nem voltam rá képes, hogy teljesen elengedjem: még mindig szorongattam a kezét, mert éreznem kellett, hogy ott van, hogy ami az előbb történt, az tényleg valóság volt, nem csak egy igen kreatív álom.

Mély levegőket vettem és minden figyelmemet a vászonra fordítottam, amin éppen egy hatalmas lövöldözés zajlott: rendőrök a rosszfiúk ellen. Unalmas volt, ezért visszafordultam Jake-hez. A kóláját szürcsölte és láthatóan intenzív koncentrációt folytatott.

Szerettem volna már náluk lenni, bár még sosem jártam La Push-ban, és alig vártam azt is, hogy végre kettesben lehessünk. Csakhogy, előtte még meg kellett ismerkednem az apjával. Sokat hallottam már Billy Black-ről. Tudtam, hogy vele aztán nem lesz egy sétagalopp a találkozás, és szerettem volna már túl lenni rajta. Bíztam benne, hogy mivel tudja, mi köt a fiához, nem lesz túlzottan ellenséges velem, mert azzal ismételten csak Jake érezné rosszul magát, amit mindennél jobban szerettem volna elkerülni. Mindenesetre, az a tény, hogy a falka majdnem egésze képes volt elfogadni engem a vámpírságommal együtt, adott némi okot a bizakodásra.

A negyed óra, amíg Port Angeles-ből La Push-ba értünk olyan hamar elment, mint mikor odafelé tartottunk. Ujjaink összekulcsolódtak közöttünk, de ezen kívül semmilyen más módon nem kommunikáltunk egymással. Nem is volt rá igazán szükség. Hiszen mit mondhattunk volna azok után, ami közöttünk történt? Hogy őrülten kívánjuk egymást? Elég nyilvánvaló volt ez a mozi sötétjében…

Szívem szerint szerettem volna tudni, hogy mire gondol, de természetesen nem néztem a fejébe, bár megtehettem volna. Sosem tudta volna meg, de tartottam magam és visszafogtam vágyamat. Azért lopva az arcára pillantottam, amit csak a műszerfal gyér fénye világított meg. Úgy láttam, zavarban van egy kicsit, vagy legalábbis nyugtalan volt. Az első gondolatom persze az volt, hogy meggondolta magát, nem akar engem, de ezt gyorsan el is vetettem, mert teljesen biztos voltam benne, hogy nem erről van szó. Valami más nyomasztotta, csak azt nem tudtam, hogy micsoda. Talán az apja…

A motor lassan leállt és mi ott találtuk magunkat egy kis piros ház előtt. Azt hiszem, még a garázsunk is nagyobb volt ennél az apró építménynél, de a szívem hatalmasat dobbant, ahogy szemügyre vettem. Ez csodálatos! – állapítottam meg gondolatban. Már az a tudat, hogy kedvesem itt szokta álomra hajtani a fejét, felvillanyozott, és még többet akartam látni belőle.

- Hát… itt lennénk – szólalt meg Jake idegesen, mire rá kaptam a pillantásom.

Arca feszült volt, zavartan nézte a házat és a környéket, mintha nem szívesen lenne ott, mire megértettem. A mi házunk legalább ötször nagyobb volt, mint az övéké, ha nem többször. És hála a fiúknak, tele volt a legmodernebb csúcstechnológiákkal. Azt hiszem kissé megsértődtem volna, hogy ilyen anyagiasnak tart, ha nem látom, mennyire feszeng.

Rámosolyogtam, hogy oldjam a helyzetet, és megszorítottam a kezét.

- És itt fogunk ülni, vagy be is megyünk? – kérdeztem, mert semmi jelét nem adta, hogy az elkövetkező száz évben meg szeretne mozdulni.

Hezitált egy kicsit, aztán bólintott. Ezúttal jókislány voltam, megvártam, hogy kinyissa nekem az ajtót és engedtem, hogy kisegítsen. Eléggé durcás tudott lenni, mikor nem engedtem neki, hogy hercegnőként bánjon velem.

A fekete Ford - ami Billy kocsija volt - alig két méterre parkolt mellettünk. Tehát itthon van – gondoltam mély levegőt véve, hogy lenyugtassam magam.

Az ajtó teljesen hangtalanul nyílt ki, bentről sonkás-sajtos pizza illata és a tv halk hangja áradt ki.

- Apa! – kiáltotta Jake, amint beléptünk. Körülnéztem: konyha és minden valószínűség szerint ebédlő volt egyben. Megpillantottam néhány mosatlan tányért a mosogatóban, mire melegség járt át. Végre egy hely, ahol nem csak dísznek vannak a konyhai felszerelések. Természetesen nálunk is volt minden, amire csak az embernek szüksége lehetett volna, de rajtam kívül ugye senki sem használta őket.

Furcsa recsegő hangot hallottam, amikor Billy odagurult hozzánk, gondolom a nappaliból. Hatalmas ember volt még úgy is, hogy tolószékben ült – Jake-től tudtam, hogy a lába abban a balesetben sérült meg, amiben a felesége, Jake anyukája meghalt. Az évek folyamán egyre nehezebbé vált számára a járás, míg végül tolószékbe került, de szerencsére a vezetésben ez nem akadályozta, mert a reflexei ugyanolyanok maradtak, mindössze csak a súlyát nem bírta már el.

Kemény arcán látszott, hogy próbál nyugalmat erőltetni magára, amit nem vettem zokon, hiszen tudta, mi vagyok. A törzse legnagyobb ellenségének génjeit hordozom magamban, még akkor is, ha félig ember vagyok.

- Korán hazaértetek – szólalt meg mély, zengő hangon. Fekete tekintete közben fürkészve vizslatott. A fiára szinte rá sem nézett, csak engem tartott szemmel. Talán attól tartott, hogy ha elfordítja a fejét, akkor a nyakának ugrom és kiürítem, akár egy borospoharat? Beleszagoltam a levegőbe: a pizzán kívül csak arcszeszt és emberillatot éreztem, de egyáltalán nem volt csábító. A torkom a legapróbb szúrást sem produkálta.

- Talán nem tetszett a film? – érdeklődött tovább leendő apósom.

Ahogy a kérdés elhangzott, éreztem, hogy lassan elpirulok. Másvalami valóban jobban tetszett…

Jacob már szólásra nyitotta a száját, de gyorsan megelőztem, hogy leplezzem zavartságomat.

- Láttunk már érdekesebbet is – mondtam, aztán óvatosan felé nyújtottam a kezem, kerülve mindenféle heves mozdulatot. – Kendra Cullen vagyok. Örülök, hogy megismerhettem.

A legbarátságosabb mosolyomat öltöttem magamra, hogy meglágyítsam most még fagyos szívét.

Láttam rajta, hogy mennyire nehezére esik elfogadni a gesztust, de Jacob-ra való tekintettel megfogta a kezem. Arca összerezzent, mikor megérezte 1-2 fokkal alacsonyabb hőmérsékletű bőrömet, de gyorsan rendezte vonásait.

- Billy Black – vágta rá, aztán megköszörülte a torkát. – Részemről a szerencse.

Majdnem elnevettem magam. Na persze! – gondoltam. Részéről a szerencse? Hiszen ha tehetné, a világ végére menekülne, csakhogy ne kelljen a közelemben lennie… De mivel nem akartam megbántani Jake-et, nem árultam el valódi gondolataimat.

- Pizzát sütsz? – kérdezte Jake, nyilván, hogy oldja a feszültséget. Mint alakváltó, tökéletes szaglással rendelkezett.

- Igen, gondoltam éhes leszel… vagyis lesztek. – Billy tekintete tele volt kérdésekkel, amiket szinte hallottam a fejemben: Eszel emberi ételt vagy csak a vért kívánod? Pizza helyett jobban örülnél egy medvének? Vagy egy embernek?...

Szélesen elmosolyodtam és Jake-re néztem. – Farkaséhesek vagyunk, ugye?

Jacob-ból azonnal kipukkadt a nevetés, mint mindig, amikor valamilyen farkasos hasonlattal éltem.

- Ahogy mondod.

Ezt már Billy sem tudta rezzenéstelen arccal tűrni: elmosolyodott, kivillantva hófehér fogait, aztán megszólalt.

- Még nincs kész, de nekem lassan mennem kell. Charlie már vár, a meccs pedig egy óra múlva kezdődik.

Azzal el is indult a kijárat felé, mint aki azonnal távozni akar. Nagyon reméltem, hogy ez nem az én felbukkanásom miatt lett ilyen sürgős neki.

Az ajtó mellett egy szatyor hevert, sörrel és valami harapnivalóval a belsejében. Úgy láttam Billy már nyugodtabb, talán éppen az előbbi jókedv bebizonyította neki, hogy nem vagyok az a szörnyeteg, akinek képzelt. Mindenesetre miután felvette a szatyrot, visszanézett rám, és a tekintete már nem volt olyan elítélő, mint kezdetben. Sőt, talán még kedvesnek is lehetett volna nevezni.

- Kendra, remélem, találkozunk még – mondta, amivel igencsak meglepett.

- Akárcsak én – vigyorogtam, mint egy idióta, de nem tudtam mi mást tehetnék. Legszívesebben örömtáncot jártam volna. Annyira féltem tőle, hogy ellenséges lesz velem, amitől kedvesem fog szenvedni, erre minden álmomat felülmúlóan sikerült a találkozás.

Miután egyedül maradtunk, kínos csönd telepedett közénk. Ez a közelében sem volt azoknak a hallgatásoknak, amik néha beálltak közöttünk, amikor nem volt szükség arra, hogy megszólaljunk. Most kényszeresen éreztem, hogy valamivel meg kellene szüntetnem ezt a némaságot, de nem tudtam mivel.

Jake feszengett, egyik lábáról a másikra állt és a padlót fixírozta. Sosem láttam őt ilyennek. Mindig magabiztos volt és határozott. Nem tetszett, hogy ennyire rosszul érzi magát csak azért, mert az otthonában vagyunk, ami valljuk be, tény, hogy nem volt egy kacsalábon forgó palota, de nekem nagyon is tetszett, amit eddig láttam belőle, és kíváncsi voltam a többire is.

Odaléptem hozzá és átöleltem a derekát. Karjai azonnal körülöttem voltak. A mellkasához szorítottam a fülemet, hogy hallgathassam a szívverését. Egyenletes volt, de egy kicsit talán szaporább, mint általában. Mélyen beszívtam az illatát: az emberi oldalam édesnek érezte és imádta; míg a vámpír részemnek kicsit kesernyésen hatott, talán még szúrósnak is, de ezzel együtt szerettem.

- Körbevezetsz? – kérdeztem néhány pillanattal később.

- Persze! – vágta rá habozás nélkül. Az ölelésem talán megnyugtatta valamennyire. Belecsókolt a hajamba, aztán kézen fogott és elindultunk a keskeny folyosó felé.