24. fejezet - Vágyak

Sziasztok!

Íme a következő fejezet, melyre azt hiszem illenék kitenni egy 16-os korhatárt, ugyanis tartalmaz kissé felnőtt érzéseket, cselekményeket és kifejezéseket! :P

Szóval mindenki csak a saját felelősségére olvassa el! :D

Várom a komikat! :)

A szenvedély vad táncot járva tombolt a testemben még akkor is, mikor Jake óvatosan a hátamra fektetett. Finom fűszálak cirógatták a bőrömet és én élvezettel simultam hozzájuk, akárcsak Jacob hozzám.

Lábaim még mindig köré voltak tekeredve, szoros ölelésbe vonva. Kapkodva csókoltam továbbra is, képtelen lettem volna lassítani az iramon. Minél jobban érezni akartam, hogy az enyém, hogy hozzám tartozik.

Hogy tudtam-e mit teszünk, vagy mit akarunk tenni? Azt hiszem, tudtam. A vágy, bár elhomályosította tudatomat, annyit azért érzékeltem, hogy mi történik. Jake keze amúgy is eléggé érezhető volt, ahogy lágyan siklott végig alig takart testemen, felfedezve mindenemet.

Ujjai beletúrtak nedves hajamba és még közelebb húztak ajkaihoz, miközben én sem fogtam vissza kalandozni vágyó kezeimet. Élvezettel simogattam izmos hátát és karjait, le egészen a csuklójáig, majd vissza, fel a tarkójára, onnan lefelé a nyakán át a mellkasáig. Tenyeremet pont a szíve fölé helyeztem, így érezhettem milyen gyorsan ver, akárcsak az enyém. Most nem volt közöttünk különbség. Ahogy ő, úgy én is izgultam. Még a fejem is szédelegni kezdett a kavargó vágytól, mely a testemből olyan dolgokat váltott ki, amiket el sem tudtam képzelni. Minden porcikám Jake érintéséért sajgott. Kellett nekem, akár az éltető oxigén, és ahogy érzékeltem, én is legalább annyira kellettem neki.

Bejártam az egész testét, ahol csak értem, simogattam. Fel akartam fedezni mindent, hogy tudjam, milyen a tapintása, milyen reakciókat váltok ki belőle.

Amint elfogyott a levegőnk, érzéki szája a nyakamra siklott. Lágyan csókolt tovább, kényeztetve az érzékeny területet, amivel mély sóhajokat csalt ki belőlem. A fejem szédült, remegtem a keze alatt, ami kíváncsian kúszott végig rajtam.

És akkor megéreztem tűzforró tenyerét a csupasz combomon.  Lassan simogatott, egészen a térdhajlatomig, majd onnan felfelé indult, át a bikini alsóm pántján, fel az oldalam mentén, míg el nem érte az arcomat.

Istenem… Imádtam a kezét. Ott akartam érezni mindenhol, ahol csak lehet és még az sem lett volna elég.

Régi, kislány énem megrémült volna ettől az intenzitástól, de én már nem ő voltam. Felnőtt voltam, felnőtt vágyakkal, egy felnőtt kapcsolatban. Persze az idegesség megvolt bennem, mint minden lányban, aki az első előtt áll, de az nem öltött túl nagy mértéket. És az addig ismeretlen érzések, tapasztalások, elfeledtették velem mi következik ezután. Legalábbis következett volna.

Csakhogy kíváncsi ujjai alig furakodtak a fürdőruha felsőm alá és cirógatták néhány pillanatig a hasamat, Jacob hirtelen megdermedt és felkapta a fejét. Igaz, hogy félig már önkívületi állapotban voltam, de még így is azonnal tudtam, hogy valami baj van.

Arca eltorzult, egy pillanatig megláttam benne a farkast, aki épp felszínre akart törni és ugyanabban a pillanatban megremegett az egész teste. Villámgyorsan lefejtette magáról rátekeredő tagjaimat, majd talpra ugrott, engem is magával húzva - a környező fákat fürkészve -, mintha bármelyik pillanatban megtámadhattak volna minket.

Mélyen a levegőbe szippantottam.

- Oh, ne… - nyögtem alig hallhatóan. Vámpírok… vámpírok voltak a közelben. Édes illatuk összetéveszthetetlen volt, bár nem ismertem fel őket. Ezek szerint még sosem találkoztam velük… Idegenek voltak.

- Kicsim – nézett Jake mélyen a szemembe, miközben megállás nélkül remegett tetőtől talpig. – Menj vissza a házba, szólj Jared-nek és Embry-nek!

- Tessék? – suttogtam vissza, nehogy véletlenül meghallják a szuper vámpírhallásukkal. – Nem foglak egyedül hagyni!

- De igen! – vágta rá ő is halkan, de határozotton.

- Azt sem tudjuk, hányan vannak! – nyöszörögtem halálra rémülve. Nem magam miatt aggódtam, hanem miatta. Ha elmegyek és…

- Azért kell szólnod a fiúknak!

- Gyere velem te is – néztem rá könyörgő szemekkel, de megrázta a fejét, ezzel szertefoszlott az utolsó reményem is.

- Nem kockáztathatjuk, hogy a ház közelébe jussanak! – mondta. – Gondolj a lányokra. Claire-re…

Nagyot nyeltem. Igaza volt. Nem engedhettük a lányok közelébe őket. Akár vegetáriánusok – amiben én a magam részéről nagyon is kételkedtem -, akár nomád vámpírok, mindenképpen veszélyt jelentettek az emberekre.

- Menned kell! Most! – sürgetett Jake, de képtelen voltam megmozdulni. Mintha földbe gyökerezett volna a lábam, bámultam rá, iszonyattól elkerekedő szemekkel, egészen addig, míg erősen meg nem rázta a vállamat. – Kendra! Most!

Visszanyeltem könnyeimet és rohanni kezdtem. Még hallottam a szakadó ruha hangját, ahogy Jake azonnal átváltozott, de nem néztem vissza. Féltem, hogy akkor visszafordulnék, márpedig most az volt a legfontosabb, hogy minél előbb segítséget hozzak.

Még sosem rohantam ilyen gyorsan – talán csak akkor, amikor Jake megsérült a csatában és a fák között haldoklott. Nem a tavon keresztül mentem, az csak lelassított volna. A part mentén futottam, átugorva - szinte már repülve  - a bokrokat és a kidőlt fákat. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy Jacob-nak erősítésre van szüksége. Most!

Fél perc múlva már a házban is voltam. Annyira siettem, hogy alig tudtam megállni, a lendület vitt volna tovább.

- Kendie! – sikkantott fel Kim rémülten, mikor megjelentem mellette, szinte a semmiből.

- Embry, Jared – kerestem szememmel a két fiút, akik rosszat sejtve azonnal talpra is ugrottak. – Vámpírok vannak az erdőben.

Elég volt ennyit mondanom, azok ketten már rohantak is ki az ajtón, valószínűleg még arra sem figyeltek, hogy ne szakítsák el a ruhájukat, annyira siettek segíteni Jake-nek.

Csakhogy más is indulni készült, méghozzá Paul. Már akkor remegett, mikor felállt a székről, amin addig ült, ám őt nem engedhettem el.

- Neked maradnod kell! – jelentettem ki kicsit bizonytalanul.

- Hogy mondod?! – nézett rám összehúzott szemmel.

- Itt kell maradnod megvédeni a lányokat – mondtam. – Te vagy az egyik legerősebb farkas. Ha többen vannak és eljutnak idáig, szükségem van rád, hogy megvédjük a lányokat! Akárcsak rád, Seth!

Összeszedtem magam annyira, hogy határozottnak tűnjön a hangom, ami megtette a hatását. Paul egy fél pillanatig bizonytalanul nézett rám, aztán kurtán biccentett. Azt hiszem tátva maradt volna a szám a helyzet abszurditásán – Paul szót fogadott nekem -, ám nem volt alkalmas az idő ilyesfajta butaságokra.

Ránéztem barátnőimre, akik sápadtan, láthatóan halálra rémülve ültek közelebb egymáshoz és szorongatták egymás kezét.

- Hol van Quil és Claire? – kérdeztem ijedten. Istenem, kérlek, add, hogy ne az erdőben legyenek…

- Fent vannak – válaszolta Rachel. – Claire elfáradt és lefeküdt aludni.

- Rendben – vágtam rá megkönnyebbülten, majd felszaladtam az emeletre. Óvatosan benyitottam Quil-ék szobájába, ahol a kislány teljes lelki nyugalomban, egyenletesen szuszogott, míg Quil mereven ült mellette az ágyban, láthatóan vívódva, hogy mi tévő legyen: menjen segíteni a testvéreinek, vagy maradjon a bevésődése mellett, hogy biztonságban tudja.

- Maradj Claire-rel – suttogtam. – Szólok, ha kellesz.

Álkapcsán megfeszültek az izmok, de beleegyezően bólintott. Ezután már nem volt más dolgom, mint felszaladni a szobánkba, felkapni valami ruhát a bikinimre – egy laza póló és egy rövidnadrág akadt először a kezembe -, és már rohantam is vissza a földszintre.

Pault a ház előtt találtam, épp átváltozni készült.

- Mit művelsz? – kérdeztem, és már mellette is termettem, hogy megállítsam. Összerezzent hideg érintésemtől, de nem húzódott arrébb.

- Tudni akarom, mi történik! – vágta rá.

- A szomszéd nyaralóban emberek vannak – emlékeztettem. – Nem láthatnak meg farkasként!

- De tudnom kell mi a helyzet!

- Akkor menjünk a fák közé – ajánlottam. Paul szó nélkül az erdőbe vetette magát. Visszanéztem a házra. Seth az ablak mellett állt, aggodalmasan fürkészte a környéket, majd egy pillanatra megállt rajtam a tekintete. Bólintottam felé, jelezve, hogy maradjon ahol van, a lányok mellett, aztán követtem Pault, aki már átváltozott. Nadrágja a lábai előtt hevert a főben.

Hatalmas farkas volt, majdnem akkora, mint Jake, csak éppen a bundája sötétszürke színű volt és sokkal kevésbé tűnt barátságosnak, mint szerelmem, ahogy rám nézett.

- Én is szeretném tudni, hogy mi történik – mondtam mély levegőt véve. – De ahhoz, hogy tudjam, hozzád kell érnem és meg kell nyitnom az elmédet az enyém előtt – magyaráztam annyi nyugalmat erőltetve magamra, amennyit csak tudtam. Legszívesebben már ott lettem volna mellette, és nem foglalkozva az engedélyével, megragadtam volna valahol, hogy lássam, mi van Jake-kel és a többiekkel. De nem tehettem. Különösen nem Paul-lal. – Hozzád érhetek? – kérdeztem az alsó ajkamat harapdálva.

Furcsa volt belegondolni mi minden történt alig néhány óra alatt: összevesztünk Paul-lal, majdnem kitört egy farkas verekedés, aztán megbeszéltük, hogy megpróbáljuk elviselni egymást, majdnem elvesztettem a szüzességemet, és most Paul-tól kell szívességet kérnem hogy lássam, életem értelme hogyan küzd meg az idegen vámpírokkal. Hihetetlen…

Míg ezt végigvettem gondolatban, Paul is mérlegelte a kérésemet és bár vonakodva, de bólintott, majd ismét az erdő felé fordította a fejét.

Normális körülmények között azt hiszem, hezitáltam volna, mielőtt hozzáérek, főleg hogy farkas alakban van, de ez nem az az időpont volt. Most nem volt lehetőség késlekedésre. Egy lépéssel mellette termettem és rásimítottam tenyeremet a vállára. Ellöktem magamtól a pajzsomat. Paul fejében lenni megterhelő volt. Amint létrejött a kapcsolat, több gondolat talált telibe egyszerre, és mind másvalakitől jött.

A férfi a tiétek…

Embry, oldalt…

A háta mögé kerülök…

Édes istenem… - nyögtem fel gondolatban egyrészt amiatt, amit láttam, másrészt a káosz miatt, ami a fejemben tombolt. Ami a farkasok fejében tombolt. El sem tudtam képzelni, hogy tudják ezt elviselni minden nap. Idegesítő volt.

Gyorsan félresöpörtem ezt a gondolatot és a lényegre összpontosítottam. Két vámpír volt az erdőben, valószínűleg egy pár. Szemeik még így, hogy más szemén keresztül kellett látnom, égővörösek voltak. Valószínűleg néhány órája táplálkozhattak utoljára. Ez rossz hír volt a farkasokra nézve, ugyanis a vámpírok ilyenkor még erősebbek voltak. Ez meg is látszott.

A férfi – aki magas volt és legalább olyan izmokkal, valamint hasonló sötét hajjal rendelkezett, mint Emmett -, olyan erővel sújtott le Embry hátsó lábára, ami még nekem is fájt. A kapcsolaton keresztül azonnal megéreztem, hogy eltört, de ez nem terítette le a farkast a lábáról. Továbbra is talpon maradt és küzdött Jared oldalán. Úgy tűnt lassan sikerrel járnak, végre fogást találtak a férfin és egy jól irányzott harapással ketté tépték, majd még apróbb darabokra, hogy még véletlenül se tudjon regenerálódni, amíg tüzet gyújtanak, és végleg hamuvá változtatják.

Ám még ott volt Jake és a nőstény, aki leginkább Dezrá-ra emlékeztetett hosszú, sötét hajával és határozott arcával, amin most csak gyűlöletet és mindent elsöprő pusztítási vágyat láttam: meg akarta ölni Jacob-ot. Vörös íriszei minden mozdulatát figyelték, számítva minden eshetőségre. A tény, hogy elvesztette a párját, elvette az eszét. Nem kellett a fejébe látnom, hogy tudjam így van. Én is ezt éreztem volna a helyében, éppen ezért rándult össze a gyomrom, mikor Jake-nek ugrott.

Ám szerelmem számított a támadásra és kivédte azt, majd ő is támadt. Egy hajszál híján letépte a karját, de az utolsó pillanatban a nőstény arrébb ugrott, majd taktikát váltott. Nem támadt, hanem kivárt. Arra számított, hogy Jake majd ráveti magát, de nem így lett. Jacob is taktikázott, láttam a fejében, hogy mire készül, ahogy azt is, hogy üzen a fiúknak, akik közben végeztek a férfival. Elméjükön keresztül hallottam a tűz ropogását és éreztem az égő vámpír émelyítően édes illatát, ami elborított mindent.

Jared úgy csinált, mint aki újabb ellenséget kutat és észrevétlenül a nőstény háta mögé lopakodott, aki csak Jake-et figyelte vad vicsorgások közepette. És mikor rájött a csapdára, már késő volt. Elhibázta. Menekülni próbált, de Jared és Jake együttes erővel, tökéletesen összehangolt mozdulatokkal rávetették magukat és már vége is volt. Hiába akart küzdeni, hiába próbált védekezni, semmi esélye sem volt.

Furcsa volt számomra végignézni egy farkas szemszögéből hogyan végez egy magamfajtával. Természetesen Jake-en keresztül figyeltem és tapasztaltam meg a folyamatot. Erős fogai, mintha csak forró kés lenne a vajban, úgy merültek el a vámpírnő karjában, majd egy határozott rántással letépte azt, hogy aztán egyszerűen, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga: kiköpje és újra harapjon. Egészen addig folytatta ezt, míg végül nem maradt belőle semmi csak egy máglya, ami meggyújtásra vár.

Amint itt is felcsaptak a lángok, Embry-hez sietett, hogy megnézze mennyire komoly a sérülése.

Nincs semmi bajom – hallottam meg Embry hangját, miközben próbálta visszafojtani a fájdalom feltörni készülő nyögését. Nem volt a legjobb ötlet törött lábbal harcolni tovább, de nem volt más választása.

Elég komolynak tűnik – nézegette Jake a törött lábat azon gondolkozva mi tévő legyen. – Talán haza kellene vinnünk, hogy a doki elláthassa…

Embry valamit válaszolt, de arra már nem figyeltem. Ellöktem magamtól azt a pajzsot is, ami az én elmémet védte, a saját gondolataimat, hogy közvetlenül Jake-hez szólhassak.

Hozzátok vissza ide – üzentem. – Majd én ellátom.

Kendra? – kapta fel a fejét Jake értetlenül arra számítva, hogy a közelében vagyok, de mikor nem látott sehol, képletesen értve összevonta a szemöldökét. – Hol vagy?

Paul-lal a háznál – válaszoltam. – Hozzátok ide Embryt! – ismételtem meg.

Paul-lal? – csodálkoztak el egy pillanatra mind a hárman, majd Jake észbe kapott és Embryt támogatva visszaindult.

Jared, te nézz körül, hátha többen is vannak! – adta ki az utasítást az alpha. – Paul, te is csatlakozz hozzá!

Paul, azonnal teljesítve a parancsot, nem törődve velem, elrohant. Kezem nagyot lendülve csapódott vissza az oldalam mellé, de nem álltam neki dühöngeni. Beszaladtam a házba és mind Jake, mind Embry ruhái közül előszedtem egy levágott szárú farmert, hogy legyen mit felvenniük. A nagy sietségben mind a ketten elvesztették a ruháikat.

A lányok semmit sem vettek észre abból, hogy a házban jártam volna. Egy pillantást vetettem csak rájuk – még mindig ugyanott ültek, ugyanúgy. Seth, mint valami testőr, magasodott föléjük. Mosolygásra késztetett a látvány. Olyan kisfiú volt még, mégis annyira felnőtt…

Pont akkor értem az erdőbe, amikor a fiúk megérkeztek.

- Itt vannak a ruháitok – tettem le eléjük a fűbe. – Jake, segíts Embry-nek, légy szíves.

Éreztem, hogy egy kissé belepirultam a mondatba, úgyhogy gyorsan hátat fordítottam nekik, hogy nyugodtan fel tudjanak öltözködni. A nyögésekből arra következtettem, hogy szegény Embry-nek igen komoly fájdalmai lehetnek, szóval sietnünk kellett.

- Oké, megvagyunk – szólalt meg egy pillanattal később Jake, mire azonnal mellettük termettem és talpra segítettem Embryt.

Mindenféle ellenérzés nélkül támaszkodott rám, akárcsak Jake-re, ami nem kerülte el a figyelmemet, de abban a pillanatban arra kellett koncentrálnom, hogy ellássam a sérülését.

- Hogy a fenében kerültél a fejünkbe? – kérdezte Jake menet közben.

- Majd később elmagyarázom – vágtam rá. – Most vigyük be Embryt.

Kedvesem bólintott, aztán már a házban is voltunk, ahol Kim és Rachel azonnal felugrottak, amint megláttak miket és egyszerre kiáltottak fel.

- Mi történt?

- Krisztusom…

- Rachel – néztem sógornőmre, miközben leültettük Embryt a kanapéra. – Láttam itt valahol egy elsősegély dobozt. Hová tettétek?

- Kint van az előszobában – válaszolta gondolkodás nélkül. – Máris hozom.

Azzal már el is szaladt és egy pillanattal később az orrom alá dugta a kötszerekkel, fertőtlenítővel és minden más hasznos dologgal teli dobozt.

- Tudod, hogy mit csinálsz? – kérdezte Seth a hátam mögül, mikor meg akartam fogni Embry lábát.

- Igen – bólintottam. – Nagyapa egy csomó mindenre megtanított. Például hogyan kell sínbe rakni egy törött lábat, amennyiben az jó helyen van.

Nem vártam következő kérdésre, hiszen a farkasság miatt a csont valószínűleg már elkezdett összeforrni, szóval sietnem kellett, ha nem akartam újra eltörni Embry lábát. Már amennyiben Jake-hez hasonlóan rosszul kezdene el összeforrni.

- Ez most fájni fog, de muszáj – néztem fel rá, mire bólintott és összeszorította a fogát.

Próbáltam óvatosan megfogni a törött részt, de ilyen esetben nem lehet elég óvatos az ember. Szegény Embry megvonaglott a kezem alatt, ahogy végigtapogattam a sípcsontját, de szerencsére nem kellett sokáig kínoznom. A csontok a helyükön voltak, nem volt nagy baj.

Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, ahogy a dobozban lévő merevítőért nyúltam.

- Minden rendben lesz – mondtam. – A csontjaid a helyükön vannak, és a gyors gyógyulásod miatt holnapra valószínűleg semmi bajod sem lesz – mosolyogtam fel rá. – De azért rögzítjük ma estére.

- Hihetetlen vagy! – szólalt meg Jake, miközben feltettem a merevítőt Embry lábszárára.

- Nagyapa hihetetlen – kacsintottam rá a vállam felett. – Tőle tanultam.

- Köszönöm – sóhajtott fel Embry, mikor kész lettem és fáradtan hátravetette a fejét a háttámlára, akárcsak Jake előző este. És ahogy kedvesem, ő is képes lett volna ott elaludni, de az nem lett volna túl szerencsés. Jake és Seth is így gondolhatták, mert óvatosan segítettek neki felállni és a szobájába kísérték, ahol párnával felpolcoltuk a lábát.

- Aludj egy kicsit – simogattam meg a haját, mintha egy kisfiú lett volna, és rá mosolyogtam. – Ha felébredsz, sokkal jobban fogod magad érezni.

Automatikusan a tenyeremhez dörgölte a fejét, mint akinek jólesik az érintés, majd egy pillanattal később elaludt.

- Nagyon köszönöm – ölelt magához Jake, amint becsuktuk magunk mögött az ajtót.

- Igazán nincs mit – bújtam hozzá, karjaimat a derekára fonva és végre megnyugodtam. Bár összecsapott ma egy őrült nőstény vámpírral, ismét visszatért hozzám. A lelkem végre megint teljessé vált és a szívem nyugodt, lassú dobbanásokkal jelezte, hogy minden rendben.