30. fejezet - A magam ura

Sziasztok!

Íme a következő fejezet, melyre ismételten köteles vagyok 18-as korhatárt kiírni!:P

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki szavazott rám Kata blogversenyén. A szavazás még tart, tehát ha van valaki, aki eddig nem szavazott, de úgy gondolja megérdemlem az első helyet, ne habozzon.:P

Íme a blog címe: http://www.blogokversenye.blogspot.com/

Ugyanide még mindig lehet ajánlást küldeni a blogról, hogy miért szeretitek, miért érdemelném meg az első helyet a versenyen. Ezt Kata e-mail címére küldhetitek el: kajner.kata@gmail.com.

 Előre is nagyon köszönöm, ha valaki veszi a fáradtságot! :)
Jó olvasást a fejezethez és várom a komikat!:)

Másnap reggel, mikor kinyitottam a szemem egy nagyon rendetlen íróasztalt és egy ruhákkal zsúfolásig megpakolt széket pillantottam meg. Egy másodpercre azt sem tudtam, hol vagyok és hogy kerültem oda, de aztán megéreztem azt a forró testet, amin feküdtem: Jake-en.

Az emlékeim mind visszatértek az éjszakáról, mikor végre egymáséi lettünk. Óvatosan felemeltem a fejem a mellkasáról, amin addig nyugodott, és az arcára néztem: békésen aludt. Egyenletes levegővételei cirógatták a lelkem. Karjai körülöttem voltak – még alvás közben is az ölelésében tartott. Ettől ismételten az az érzésem támadt, hogy otthon vagyok. Ez az a hely, ahol lennem kell most és mindörökké.

Lassan, vigyázva, nehogy felébresszem, feljebb csusszantam és lágy csókokat leheltem arcára, majd szájára, hogy felébredjen. Jó lett volna még nézni egy kicsit, ahogy alszik, de nem maradhattam sokáig. A családom valószínűleg már így is őrjöngött az aggodalomtól és a dühtől, amiért nem mentem haza. Csak reménykedhettem benne, hogy Alice kimagyarázza a dolgot, és nem vetemednek olyasfajta őrültségre, mint átlépni a határt vagy megtámadni az őrjáratozó farkasokat.

Jacob alig néhány simogatás után, már ébren is volt. Ujjai a tarkómra csúsztak és a hajamba túrtak, közelebb húzva magához. Mélyen a számba csókolt, úgy, ahogy előző este is tette, ezzel ismét feltüzelve a testemet.

- Jó reggelt, Hercegnőm! – mosolygott rám kissé hunyorogva az ablakon beszűrődő napfény miatt.

- Neked is – viszonoztam a mosolyt, majd ismét a szájára vetettem magam. Olyan boldog voltam, hogy mellette ébredhettem fel ismét! Soha többé nem akartam elválni tőle. És úgy éreztem, nem is lennék rá képes.

Szenvedélyes ölelkezésünknek végül a telefon csörgése vetett véget. Először azt hittem az enyém, de aztán eszembe jutott, hogy kikapcsoltam mikor eljöttünk a moziból. Ez Jacob-ék telefonja volt, méghozzá a konyhából.

Szerelmem morcosan, puffogva mászott ki az ágyból, majd ment ki a szobából. Én is morcos lettem, mert vele akartam lenni, főleg most, hogy egy valóságos háború készült kirobbanni körülöttünk. Ha ezt a családom megtudja… Márpedig meg fogják tudni, ebben biztos voltam.

Kiűztem a fejemből aggodalmaimat, inkább a kinti beszélgetésre koncentráltam. Rachel volt az. Meg akarta kérni az öccsét, hogy délelőtt segítsen be nekik valamiben az étteremnél. Jake persze igent mondott – mi mást? Miután letették a telefont, izgatottan vártam, hogy majd visszajön hozzám, de nem jött. Helyette inkább a konyhában kezdett pakolászni. Tányérok csörögtek, nyílt a hűtőszekrény… Biztos voltam benne, hogy reggelit készít, de én másfajta ételre vágytam: tömény szerelemre.

Még mindig kedvesem ruháiban voltam, amiket tegnap este vettem fel, és komisz gondolat született a fejemben ennek kapcsán. Gyorsan lekaptam magamról az alsót és elkezdtem kigombolni az inget is. Na, ezzel egyértelművé fogom tenni, hogy mit szeretnék! – gondoltam izgatottan. Még mindig nem értettem magamat. A félénk, bizonytalan lány, aki voltam, szőrén-szálán eltűnt, és itt maradt helyette ez a bevállalós, nyílt, fiatal nő, aki épp el akarja csábítani a párját…

Mielőtt még meggondolhattam volna magam, végeztem az utolsó gombbal is. Kissé szétnyitottam az inget, de nem annyira, hogy a melleim kilátszódjanak alóla. Kényelmesen feküdtem, és szerencsére nem kellett sokáig várnom Jacob-ra. Egy perc múlva megjelent az ajtóban egy roskadásig megpakolt tálcával a kezében, de amikor megpillantott, földbe gyökerezett a lába.

Elővettem az összes érzékiséget, ami bennem volt, és úgy ejtettem ki a szavakat.

- Az előbb elkezdtünk valamit, nem?

Jake láthatóan nagyot nyelt, főleg, amikor kicsit oldalra húztam az inget, így már láthatóvá váltak telt halmaim. A tálca egy másodpercen belül az íróasztalra került, Jake pedig egy lépésből átszelte a szobát. Amint az ágy mellé ért, egy határozott mozdulattal lehúztam róla az alsóját, míg ő kibújtatott engem az ingből.

- Tényleg az enyém vagy? – kérdezte hitetlenkedve.

- Testem-lelkem! – vágtam rá, aztán már húztam is magamra.

Ezúttal nem finomkodtunk. Túlságosan is hajtott minket a vágy, hogy sokáig húzzuk a dolgot. Jake persze próbált gyengéd lenni és visszafogni magát, de én nem hagytam neki. Úgy akartam, ahogy ő. Aztán mikor összeforrasztotta a testünket és együtt mozogtunk a szenvedély vad ritmusára, a fejem szédülni kezdett. Csak abban voltam biztos, hogy Jake ölel, hogy vele vagyok, hogy szeretem őt és őrülten kívánom. Más nem is számított, főleg, mikor a gyönyör széles spirálban kirobbant a testünkből a világ végtelen óceánjába rántva minket.

Csituló pihegésünk összekeveredett, ahogy jóllakottan öleltük egymást. Jake le akart ugyan gördülni rólam, hogy kényelmesebb legyen nekem, de nem engedtem. Karom, lábam ráfonódott, hogy ott tartsam, míg végül megadta magát, és rám engedte a súlyát. Egy embernek sok lett volna, de nekem meg sem kottyant. Sőt, őrületesen jó volt. Érezni őt magamon, hogy az enyém, mindennél többet jelentett.

De sajnos nem maradhattunk úgy túl sokáig. Jake-nek indulnia kellett Rachel-höz, nekem pedig haza kellett mennem szembe nézni tajtékozó rokonaimmal. Öltözködés közben meg is említettem ezt Jake-nek.

- Jobb lenne, ha veled mennék – aggodalmaskodott, miközben a nadrágját húzta fel.

- Szó sem lehet róla! – tiltakoztam azonnal. – Még csak az hiányozna. Tudod, mit tenne apu, ha meglátná a gondolataidat? – kérdeztem borzongva. – És amúgy is elígérkeztél Rach-nek – tettem hozzá.

- Azt le tudom mondani, ha akarod – ajánlotta.

- Nem akarom – vágtam rá. – Jobb, ha estig nem is jössz a ház közelébe – mondtam határozottan. – Majd én elintézem ezt velük.

- Nagyon dühösek lesznek!

- Tudom – sóhajtottam fel, majd odaléptem hozzá és köré fontam a karomat. – De nem érdekel! Többé semmi és senki sem választhat el tőled! – néztem fel az arcába, mire kaptam egy csókot.

- Ahogy mondod – helyeselt. – Örökké összetartozunk.

Eltűnődtem, vajon ő is azt érzi, amit én? Vagy én érzem azt, amit ő? Mert hogy valaminek lennie kell a levegőben, ugyanis azt mondta, amire én is gondoltam.

Kissé szorongva vettem fel a telefonomat, hogy szóljak Alice-nek, jöjjön értem Forks-ba, de épp abban a pillanatban jött egy sms kedvenc nagynénémtől.

„Láttam, hogy fel fogsz hívni. A városi parknál várlak titeket.”

Tömör, velős, Alice. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Ezek szerint nyertünk egy kis időt, mielőtt még szembe kellene néznem velük.

Az út Forks-ba körülbelül öt perces lett volna, ha Jake vezetési stílusát vesszük alapul, de ma feltűnően lassan mentünk. Valószínűnek tartottam, hogy azért, mert nem akarta, hogy túl hamar odaérjünk, így még néhány lopott percet tölthettünk kettesben.

Ujjaink összefűzve feküdtek közöttünk. Jake-en a szokásos viselete volt: levágott szárú farmer egyszerű felsővel, míg rajtam a tegnapi nadrágom, valamint az ing, amiben aludtam, és amit olyan hirtelen vett le rólam és dobott a szoba másik végébe szerelmem.

- Mire gondolsz? – kérdezte hirtelen, visszarántva a jelenbe.

- Ránk – válaszoltam. – És arra mennyire boldog vagyok.

- Akárcsak én – mosolygott rám.

- Akkor nálunk alszol ma este, ugye? – kérdeztem még egyszer, csakhogy biztos legyek benne.

- Igen – bólintott magabiztosan Jake, majd elvigyorodott. – Kíváncsi vagyok, mit fognak szólni a dologhoz, hogy egy korcs alszik a házukban…

- Ne nevezd így magad! – szóltam rá. Még akkor sem tudtam viccesen felfogni, ha ő használta ezt a szót.

Jake villantott rám egy csibészes mosolyt, aztán lassan leparkolt Alice sárga Porsche-ja mellé, majd eljátszotta a szokásos udvariaskodást: kinyitotta nekem az ajtót és ki is segített.

- Sziasztok, gyerekek! – kiabált ki nekünk Alice a nyitott ablakon, és két kézzel integetett, mint valami óvodás.

Jake szemforgatva visszaintett neki, majd rám összpontosította minden figyelmét. Lágyan az ajkamhoz érintette az övét, aztán elengedett, mondván, este úgyis találkozunk. Igen ám, csakhogy alig tettem meg egy lépést, visszafordultam egy újabb csókra. Aztán egy újabbra és egy újabbra… És ez így ment vagy négy-öt alakalommal. El akartam indulni, de valami mindig visszahúzott és nem engedett eltávolodni Jake-től. A végén már összevontam a szemöldökömet, akárcsak Jake. Vicces lehetett volna a helyzet, ha nem ennyire intenzív. De az volt. Nagyon is. Már Alice is észrevette a dolgot, és kipattant a kocsiból.

- Olyan érzés, mintha egy darabot kitépnének a szívemből – mondtam szerelmemnek, aki ennek hallatán csak még aggodalmasabb lett.

- Nekem is ilyen érzés, ha el kell válnom tőled, de ez a bevésődés miatt van – mondta. – A többieknek is ilyen…

- De én nem vagyok bevésődve – mutattam rá a tényre.

- Biztos vagy ebben? – kérdezte Alice félig komolyan.

- Nem vagyok farkas, márpedig csak egy farkas képes bevésődni – mondtam. – Ugye? – néztem Jake-re megerősítést várva.

- Amennyire én tudom…

- Ez akkor is felettébb különös – mosolyodott el Alice most már teljes lelki nyugalomban.

- Mitől lettél ilyen jókedvű? – csaptam le rá azonnal.

- Gondolkozz csak! – vigyorgott kedvenc nagynéném elégedetten. – Miért jöttünk ide vissza? Miért akartad megismerni eme farkasfiút? Miért tettél meg mindent annak érdekében, hogy vele lehess?

Értetlenül néztem rá továbbra is, miközben számba vettem a furcsaságokat, amik velem/velünk történtek. Igen, nagyon furcsa volt, hogy első ránézésre beleszerettem Jake-be és hogy képes voltam bármire, csakhogy megismerhessem, majd aztán sem tudtam magam távol tartani tőle, de ennek semmi értelme sem volt. Nem voltam farkas, tehát nem tudtam bevésődni sem. Ezt kifejtettem Alice-nek is, aki csak csóválta a fejét.

- Jas már hetek óta érzi – mondta.

- Micsodát? – kérdeztük egyszerre Jake-kel.

- Hogy ugyanazt érzitek egymás iránt! – vágta rá nevetve. – Ne mondjátok, hogy nektek még nem esett le!

- De hát ez nem lehetséges – kötöttem továbbra is az ebet a karóhoz.

- Hát, pedig nagyon úgy néz ki, hogy mégiscsak az – csilingelte Alice.

- De hogyan? – kérdezte döbbenten kedvesem, mikor összenéztünk.

- Jas szerint a képességed miatt – válaszolta Alice. – Azt mondja, valószínűleg amiatt történt meg, hogy a lelked felismerte a társát, mint a farkasok esetében.

- De én nem vagyok farkas! – csattantam most már fel. – Ennek nincs semmi értelme!

- Azért gondolkozz majd el rajta – tanácsolta Alice, aztán megfogta a karomat és húzni kezdett maga után. – De induljunk, mert sosem érünk haza!

Jake utánam lépett, és egy gyors puszit nyomott a számra, aztán már a Porsché-ban is találtam magam. Alice beindította a motort, aztán kilőtt. Épp csak annyi időm maradt, hogy intsek egyet Jake-nek, már el is fordultunk a sarkon.

A szívem sajgott, hiányzott belőle egy rész, de eltemettem magamban ezt az érzést. Ráértem később elgondolkozni az állítólagos bevésődésemen. Most sokkal fontosabb volt, hogy hová megyünk. Mert hogy nem a nagyházba, az is biztos.

- Vásárolni! – kiáltott fel Alice vidáman, mikor megkérdeztem.

- Minek? – bukott ki belőlem önkénytelenül, mire kaptam egy szúrós pillantást.

- Mert szükséged van egy csomó szexi fehérneműre meg kiegészítőkre… El se hinnéd, mióta várok erre a pillanatra. Végre elvihetlek a legszebb fehérnemű boltokba is és Edward nem szólhat semmit! – lelkendezett. – Erről jut eszembe, hoztam neked egy felsőt, mert láttam, hogy ez lesz rajtad. Ott van a hátsó ülésen.

Apu említésétől görcsbe rándult a gyomrom, de azért hátranyúltam a feslőért és gyorsan magamra kaptam.

- Mennyire lesz húzós a dolog otthon? – kérdeztem, mert biztos voltam benne, hogy Alice előre látta azt is.

- Húzós lesz, de túl lesznek rajta – mondta, bár ezúttal nem vigyorgott, ami csak fokozta idegességemet.

- És mi volt tegnap? – kérdeztem tovább terelve a témát az én részemről. – Amikor nem mentem haza? Nagyon ki voltak akadva?

- Hát… - nézett rém egy pillanatra. – Mit gondolsz?

- Hogy nagyon – vágtam rá.

- Igen – bólintott. – Úgy is mondhatjuk.

- Miért, hogy mondhatjuk még?

- Ööö… - hezitált egy pillanatig. – Edwardnak szüksége lesz egy új zongorára – mondta ki végül.

- Tessék? – lepődtem meg. – Apu összetörte a zongoráját?

- Igen – válaszolta Alice. – Mikor nem jöttél haza és a telefonod is ki volt kapcsolva, a keresésedre akart indulni, de mondtam neki, hogy fölösleges, mert nincs semmi bajod. Erre ugye nekem esett, hogy én azt honnan tudom, mikor nem látok át a farkasokon. De mondtam neki, hogy a ma reggelt láttam, elmegyünk vásárolni, és hogy nem lesz rajtad egy karcolás sem, mindössze csak Jake-nél töltöd az éjszakát. Na, akkor akadt ki csak igazán. Tudod, ez olyan apa mizéria – húzta el a száját. – Félti a kicsi lányát, és azt hiszi, még mindig gyerek vagy. De majd megbékél és elfogadja a dolgot – biztatott, de ez nem sokat javított a helyzetemen. Ezek szerint már biztos lehettem abban, hogy jó nagy veszekedés áll előttem…

A bolt, ahová Alice vitt Port Angeles-ben, valóban lenyűgöző volt. Mindenhol a szebbnél szebb melltartók, bugyik, bébi-dollok és hasonló holmik sorakoztak. Az ember szája tátva maradt, annyi mindenből lehetett válogatni. És mind annyira szexi és izgató volt…

- Válassz, amit csak akarsz – kacsintott rám Alice. – A vendégem vagy.

Játékosan kinyújtottam rá a nyelvem, hiszen nekem is volt hitelkártyám, rajta egy olyan fedezettel, amit talán az örökkévalóságig sem tudnék levásárolni, így nem volt szükségem arra, hogy ő fizessen helyettem.

- Ezek… - kezdtem, de nem jutottam tovább.

- Gyönyörűek? Fenségesek? Szexik? – nevetett fel Alice, mire az üzletben tartózkodók – az eladó és két fiatal nő -, mind felénk kapták a fejüket, de ez egy cseppet sem zavarta nagynénémet.

- Aha – bólogattam, miközben egyre-másra nézegettem a kiállított modelleket.

- Ha Jacob egy kicsit is olyan, mint Jas, akkor jó sok ilyen holmira lesz szükséged, ugyanis egyik sem bírja hosszútávon… - kuncogott. – Mind szakadtan végzi…

Fülig pirultam a nyílt célzástól, de nem vettem fel a kesztyűt, amire nyilván várt.

- Hé! – csapott is le rám egy pillanattal később. – Nem akarsz mesélni egy kicsit a tegnap estéről?

- Nem igazán – feleltem kényszeredetten. Szerettem én Alice-t, persze, hogy szerettem, de hogy megbeszéljem vele, ami történt… Nem igazán tűnt kellemes csevelynek…

- Miért nem? – kérdezte csalódottan. – Azt hittem megbízol bennem.

- Ez így is van! – vágtam rá hevesen.

- Hát akkor?

- Nem tudom, Alice – sóhajtottam fel és tovább nézegettem a fehérneműket. – Ez annyira magánjellegű dolog…

- Ne haragudj, hogy ezt mondom, de a ti kapcsolatotokban semmi sem magánjellegű – mondta.

- Hogy érted? – kérdeztem értetlenül.

- Mi, a te családod tele vagyunk képességekkel – halkította le a hangját, bár senki sem volt a közelünkben. – Szuper hallás, gondolatolvasás, érzelmek érzékelése, jövőbe látás… Nem nagyon lehet eltitkolni előlünk semmit sem, ahogy Jake-nél is ez a helyzet. A farkasok mindent tudnak egymásról, mert szó szerint látnak mindent a társuk fejében. Szerinted Jake titokban tudja tartani, ami közöttetek történt, mikor a nyakamat tenném rá, hogy minden pillanatban rád gondol?

A szemeim kerekre tágultak a rémülettől. Én erre miért nem gondoltam eddig?! – kiáltottam fel magamban. – Eszembe sem jutott, hogy esetleg a farkasok tudni fognak arról, ami… Úristen! És a vérivás? Azt is látni fogják? Mindenki tudni fogja mit tettem, és egy szörnyetegnek fognak tartani!

Gondolataim megállíthatatlanul pörögtek, egészen addig, míg Alice kicsit meg nem rázta a vállamat, hogy magamhoz térjek.

- Nincs semmi baj, Kendie – mondta. – Majd megszokod a dolgot. Ahogy mi is – biztatott, de engem valahogy a legkevésbé az érdekelt, hogy megtudják, együtt voltunk Jake-kel. Attól féltem a legjobban, hogy kiderül, ittam belőle. Hogy megszegtem a családunk legszigorúbb szabályát, miszerint sosem bántunk embereket, sosem ölünk, sosem használjuk ki őket, mintha alsóbbrendű lények lennének. És bár én nem ezt tettem: nem bántottam, nem öltem és egyáltalán nem tartottam Jake-et alsóbbrendűnek magamnál, ez még nem változtatott a tényen, miszerint megharaptam és ittam a véréből.

- Aha – motyogtam Alice-nek és úgy tettem, mintha a ruhaválogatás lekötné minden figyelmemet, miközben próbáltam eltemetni magamban a szorongató érzést. Majd később foglalkozom ezzel is, ahogy az össze többi dologgal.

- Szóval, akarsz mesélni? – ütötte tovább a vasat, és én tudtam, sosem fogja abbahagyni, ha nem mondok valamit.

- Mit akarsz tudni? – kérdeztem vissza, mire Alice majd’ kiugrott a bőréből.

- Jó volt? Jake rendes volt, ugye? – hadarta azonnal, mire felsóhajtottam.

- Igen és igen – válaszoltam.

- Ennyi? Semmi részlet, semmi szaftos sztori? – kérdezte csalódottan.

- Bocsi, de ennyire futja tőlem – válaszoltam és leemeltem egy nagyon csinos lila melltartó-bugyi szettet a többi körül, ami ránézésre az én méretem volt. Az ára ugyan elég borsos volt, de nem foglalkoztam vele, Jake-et akartam meglepni, így nem érdekelt mennyibe fog kerülni.

- Valamit csak mondhatnál! – nyüstölt továbbra is, mire elszakadt a cérnám.

- Őrületes volt, Jake egy Isten és már alig várom, hogy megismételjük – mondtam emeltebb hangon. – Most elégedett vagy?

- Igen – kacagott Alice, mire megfogattam a szemem. Ő az, aki valóban sosem fog megváltozni.

- Van itt férfiosztály is, ugye? – kérdeztem.

- Persze, hogy van – lelkendezett Alice. – Jake-nek akarsz venni valamit?

- Mivel nálunk alszik ma – válaszoltam félvállról.

- Akkor ezért nem látok semmit egész éjszaka? – motyogta magában Alice. – De azt sem látom, hogy fogják fogadni Jacob-ot a többiek – ráncolta össze a szemöldökét.

- Nem lesz gond! – jelentettem ki magabiztosan. – Majd teszek róla, hogy ne csináljanak semmit.

Alice egy pillanatig elhomályosult tekintettel nézett rám - épp a jövőben járt -, aztán elégedetten elmosolyodott.

- Nem vagy semmi, te lány! – kacarászott tovább.

- De nem ám! – mosolyodtam el én is, majd folytattuk a válogatást. Még néhány csipkés, izgató fehérneművel lettem gazdagabb, mire átmentünk a férfiosztályra, ahol hasonló felhozatal várt ránk, leszámítva, hogy itt nem voltak csipkék és melltartók. De alsónadrágokból volt választék rendesen.

Szemre választottam itt is, hiszen vámpírlátással nem volt nehéz eldönteni, jó lesz-e rá, avagy sem. Itt még annyira sem néztem az árakat, mint mikor magamnak vásároltam. Csak az érdekelt, hogy kényelmes legyen. A legjobbat akartam Jake-nek, kerüljön akármennyibe.

Amint ezzel is készen lettünk, még beugrottunk egy normál ruhaüzletbe, mert venni akartam néhány nőiesebb ruhát is. Pár mélyebb dekoltázsú felsőt, mint amiket addig hordtam, bár egyáltalán nem vittem túlzásba. Alice attól függetlenül teljesen bepörgött új keletű hobbimtól és úgy tűnt, le sem lehetne lőni. Beszereztem még Jake számra is néhány ruhadarabot: pár farmert és felsőt, amik majdnem mind feketék voltak, leszámítva egy sötétkéket, de annak nem tudtam ellenállni, annyira tetszett. Főleg, ha elképzeltem benne Jake-et.

Így, szatyrokkal és táskákkal megrakodva indultunk haza, és nekem eltökélt szándékom volt kiállni az igazamért, kerül, amiben kerül. Mintha az olyan könnyű lett volna! Még meg sem érkeztünk igazából – a motor még járt -, de aggodalmas családtagjaim máris körülöttünk voltak. Ha nem ismertem volna őket „ezer éve”, azt hiszem, halálra rémülök a hirtelen felbukkanásuk láttán.

- Hogy képzelted ezt? – csattant fel először is Rose. Szép arca dühöngő fúriává változott, szemei pedig – akárcsak apunak és Emmett-nek -, teljesen feketék voltak az indulatok hatására.

Mindenki egyszerre kezdett beszélni, ki higgadtan, ki hangosan, de nem válaszoltam senkinek, inkább kikaptam a csomagokat a hátsó ülésről és kitörve a körülöttem állók gyűrűjéből, bementem a házba. Gondoltam először lepakolok, aztán majd beszélhetünk. Nem így lett. Alig értem be a nappaliba, mikor megint ott voltak.

- Minden rendben, Kicsikém? – kérdezte anyu megfogva a karomat, amire már kénytelen voltam ránézni. Engedtem neki, hogy olvasson a tekintetemből, lássa mennyire meg vagyok bántva, amiért így viselkednek velem; amiért gyerekként kezelnek és korlátozni próbálnak, aztán azt is, hogy milyen dühös vagyok valójában, és mennyi erőre van szükségem ahhoz, hogy összeszorítsam a fogaimat és ne kezdjek el torkom szakadtából kiabálni velük. Mert azt szerettem volna. Kiabálni, ordítozni, hogy végre felfogják, amit az egyébként szuper agyukkal képtelenek.

- Nem – szűrtem dühösen. – Semmi sincs rendben!

- Választ várunk, kisasszony! – szólalt meg apu. Pedig tegnap már milyen normálisan viselkedett… - Hol a fenében voltál?

- La Push-ban – vágtam rá a szemébe nézve.

- Bele sem gondoltál mit jelent ez? – lépett mellém Emmett is. – Farkasok vettek körül egy olyan helyen, ahová mi nem mehetünk, hogy megvédjünk!

- Nem volt szükségem védelemre! – fújtattam most már valóban idegesen. – Mikor értitek meg végre, hogy egy részem oda tartozik?

- Te soha nem fogsz közéjük tartozni, Kendra! – sipította Rose olyan magas hangon, ami biztosan nem tett jót az üvegeknek, amik körül vettek minket, de szerencsére egyik sem tört be.

- Már közéjük tartozom! – álltam a tekintetét. – Ők is a családom részei! Fogadjátok el végre!

- Ez viszont még nem válasz! – mondta apu szikrázó szemekkel. – Miért nem jöttél haza tegnap éjjel? – követelte, mire ha lehetett, még jobban elöntött a méreg. Úgy beszélt velem, mint egy rossz gyerekkel, akit meg kell nevelni, pedig felnőttem. Bezzeg, amikor gyerek voltam és talán rám fért volna az intő szó, akkor nem tett semmit! Nem fenyített, nem kiabált, nem kért számon. És akkor ott, abban a pillanatban valami elszakadt bennem. Már régen nem az a kislány voltam, aki visszajött ebbe az esős kisvárosba egy álmot követve. Felnőtt nő voltam, egy férfival az oldalamon, akivel egy sokkal erősebb kötelék fűzött össze, mint azt bárki meg tudta volna érteni.

- Mert lefeküdtem Jake-kel! – vágtam hozzá a szavakat, remélve, hogy célba találnak.

És de még hogy célba találtak! Apu szemei ugyanis elkerekedtek, és úgy lépett hátra, mintha megütöttem volna – amit persze bármilyen dühös is voltam, nem tettem volna meg -, de abban egy pillanatban elégtétellel töltött el. Aztán észrevettem a többiek reakcióját is. Senki sem mosolygott, nem nézett rám helyesléssel, csak Alice. Ő nem zavartatta magát, arcán sugárzó jókedvvel szemlélte a dolgot, mert látta, mi lesz a vége. Anyu és nagymami döbbentnek tűnt, akárcsak nagyapa, aki kissé távolabb állt. Jas zavarban volt, valószínűleg azért, mert nem rejtettem el az érzéseimet, amik most akár egy selymes kendő, öleltek körbe, ahogy visszaidéztem magamban az elmúlt estét. A három főkolompos azonban teljesen lefagyott. Emmett és apu arcán mintha még iszonyatot is felfedeztem volna, ahogy bámultak rám, míg Rose egyszerűen csak undorral nézett felém. Hogy miattam, vagy a tettem miatt, azt nem tudtam, de nem is érdekelt igazán. Ez volt, el kellett fogadniuk, vagy…

Az első, aki megtalálta a hangját, az Emmett volt. Medvéket megszégyenítő módon mordult fel, majd egyetlen ütéssel romhalmazzá változtatta az óriási plazmatévénket, ami pont mögötte volt.

- Meg fogom ölni! – ordította teljesen eltorzult arccal. – Letépem a…

- Emmett! – szakítottam félbe, mielőtt még tovább mondhatta volna. – Hagyd abba!

Mielőtt még Em reagálhatott volna, apu vészjóslóan halk hangja ütötte meg a fülünket.

- Meg fog halni! – mondta érzelemmentesen. – És én magam gondoskodom róla, hogy szenvedjen!

- Nem érhetsz hozzá! – álltam elé, hogy a szemembe nézhessen. – Nem bánthatod őt semmilyen módon, megértetted?!

- Te nem tudod ez milyen! – fújtatott. – Egy apának ezt hallani… Hogy a kicsi lánya…

- Aki már felnőtt, igen – vágtam közbe megint. – Apu, felnőttem! Vedd már észre!

- Nem – rázta a fejét, mint aki menten megbolondul, de ezzel sem tudott meghatni. Most nem! – Te még gyerek vagy! Ő pedig kihasználta az ártatlanságodat és ezért meg fog fizetni!

- Nem vagyok gyerek és Jake nem használt ki semmit! Én döntöttem így. Én kezdeményeztem, nem ő.

- Ne, ezt nem akarom hallani! – hátrált el tőlem, mintha azzal megakadályozhatta volna, hogy tovább beszéljek.

- Én akartam, mert szeretem őt! Mindig is szerettem és szeretni is fogom! Ez ellen nem tehetsz semmit, ahogy a többiek sem!

- Dehogynem! – csattant fel Rose. – Megnyúzzuk és kitesszük a falra tapétának, ahová az a korcs igazából való!

Dühösen rákaptam a tekintetem, majd egyesével mind hármójuk szemébe belenéztem, hogy nagyobb nyomatékod adjak szavaimnak.

- Ha csak egyetlen ujjal is hozzáértek, vagy bármi mással bántjátok Jacob-ot, elköltözöm – mondtam egyenletes hangsúllyal, ami megtette a hatását. Döbbent csend telepedett a házra, még egy légy zümmögését is hallani lehetett volna.

- Kicsim… - nyögte anyu rémülten, és mellém lépett, de én nem néztem rá. Vele nem volt probléma, ahogy a nagyszüleimmel vagy Alice-ékkel sem. Csak apuékkal…

- Nem mondhatod komolyan – csóválta a fejét továbbra is apu.

- De bizony, hogy komolyan mondom! – vágtam rá. – Ha Jake-nek bármi baja esik, én esküszöm, hogy La Push-ba költözöm, és soha többé nem láttok!

- Kirobbantanál egy háborút a két faj között? – kérdezte Emmett kissé már higgadtabban. – Ellenünk harcolnál?

- Nem lenne harc, ezt te is tudod – válaszoltam neki én is engedékenyebben. – A többiek nem engednék, hogy ezt tegyétek, és ők többen vannak. Megállítanának titeket. De, ha mégis sikerülne valahogy eljutnotok La Push-ba, nem tudom mit tennék. Ki mellé állnék – mondtam őszintén.

- Kimosták az agyadat?! – csóválta a fejét hitetlenkedve Em, de figyelmen kívül hagytam.

- A családod ellen fordulsz?! – sipította Rose.

- Nekem már két családom van! – vágtam rá. – És nehogy azt higgyétek, nekem olyan könnyű. Állandóan azt nézni és hallani, hogy szapuljátok azokat, akiket szeretek. Ők is a részeim. Hozzám tartoznak, ahogy ti is. Ezért is kérlek titeket, hogy ne kényszerítsetek választásra!

Egy percig csend volt, mindenki mérlegelte és feldolgozta szavaimat, majd apu bólintott.

- Rendben – mondta. – Nem fogom megölni, de többé ne kerüljön a szemem elé!

- Ez sajnos nem fog menni, ugyanis ma itt alszik – álltam a tekintetét, ami ismét elsötétedett, állán pedig megfeszültek az izmok.

- Szó sem lehet róla!

- Apu! – szóltam rá. – Te mit tettél volna, ha néhány évvel ezelőtt nagyapáék megtiltották volna neked, hogy találkozz anyuval? Hogy ott aludj nála MINDEN egyes éjszaka, és hogy ő itt aludjon nálad? Mit éreztél volna, ha eltiltanak attól, akit szeretsz? Nehogy azt merd nekem mondani, hogy elfogadtad volna és nem tört volna darabokra a szíved közben.

- Nem ugyanaz a helyzet – sziszegte.

- De igen, ugyanaz! – vágtam rá határozottan. – Te szeretted, ő szeretett. Én szeretem Jake-et és ő is szeret engem. És még egyszer mondom, felnőttek vagyunk mindketten, innentől kezdve a magam ura vagyok, ahogy te is a magad ura voltál, mikor megismerkedtél anyuval.

Nehezen, de végül csak beleegyezett, hogy Jake nálunk aludjon néha. Reméltem, hogy egy idő után megszokja a jelenlétét és megenyhül kedvesemmel szemben, aki mély megkönnyebbüléssel vette tudomásul eget-rengető veszekedésünket, majd kibékülésünket, mikor később felhívtam. Mielőtt ugyanis elindultunk volna reggel, külön kérte, hogy amint elcsendesül a vihar, hívjam fel, hogy tudja, minden rendben van-e velem.

Már attól jobban éreztem magam, hogy meghallottam a hangját. Olyan volt, mintha visszatért volna belém a remény, egész voltam, nem hiányzott belőlem semmi. A szívem sem sajgott már, csak akkor, mikor letettük a telefont.

Az a kellemetlen érzés azonnal visszatért a mellkasomba, és úgy tűnt, nem is akar onnan egyhamar eltűnni. Alice szavai jutottak eszembe, amit az esetleges bevésődésemről mondott. Elgondolkoztam rajta egy kicsit, majd arra jutottam, ideje utánajárni ennek a dolognak.