13.fejezet - Bevésődés

 Sziasztok!

Ezer bocs, amiért csak most tudtam hozni a frisst, de el se hinnétek milyen napom volt tegnap... Borzalmas... :(

Remélem tetszeni fog a fejezet. Várom a véleményeket. Kíváncsi vagyok. :)

 

Nagyapa épp végzett a kötözéssel, mire felértem.

- A töréseid szépen gyógyulnak –mondta Jake-nek. –Úgy számolom holnap reggelre teljesen összeforrnak.

Ez volt a legjobb hír, amit csak mondhatott.

- Kösz, nagyapa –mosolyogtam rá, mikor az ajtó felé indult.

A farkasok, akik kihasználták az időt, hogy nem vagyok Jake mellett, már lementek. Valahogy az az érzésem támadt, hogy nem akarnak a közelemben lenni. Nem ítéltem el őket miatta, hiszen elég fura szerzet voltam a félvérségemmel. Igazából még örültem is neki, hogy ismét kettesben lehetek Jacob-bal.

- Nincs mit, Kincsem –nyomott egy puszit a homlokomra nagyapa és már ment is kifelé.

Letelepedtem Jake mellé az ágyra, és a kezemből kezdtem etetni. Nem lett volna jó, ha megerőlteti magát. Felfelé jövet hallottam is, ahogy nagyapa ráparancsol, hogy ne mozogjon.

Rettentően éhes lehetett, mert csak úgy tömte magába a forró pizzát. Szerintem eleinte még meg sem rágta teljesen, csak nyelte. Irtó cuki volt ez a habzsolás. Egész nap el tudtam volna nézni, ám mikor már úgy tényleg, istenigazából kezdtem volna belejönni a bámulásába, megszólalt, ezzel is visszarántva a valóságba.

- Beszélnünk kell –mondta, mire éreztem, hogy a gyomrom görcsbe rándul.

Valahogy nem az a „kellemes téma következik” hangulat szállta meg a szobát és én féltem, hogy valamiért visszavonja az előbbi szavait, miszerint szeret engem. Azt valószínűleg nem éltem volna túl.

- Miről? –kérdeztem előre rettegve a választól.

- Arról, ami köztünk történt –sóhajtott fel. Még mindig nem volt túl erős, de ösztönösen éreztem, hogy hiába is próbálnám most pihenésre késztetni, nem hagyná magát. –Első este a tisztáson… Mikor megláttalak –folytatta, majd egy pillanatra elhallgatott, hogy összeszedje a gondolatait.

Ezt a kis haladékot arra használtam, hogy lélekben felkészítsem magam. Tudtam, hogy fontos dologról van szó, olyasmiről, ami meghatározza az egész életemet. Hetek óta tudni akartam már, hogy mi történt akkor közöttünk, hogy apu miért kelt ki magából annyira, és mi volt az az erő, ami Jake-hez húzott, és azóta is vonz felé folyamatosan.

- Nekünk, farkasoknak… –kezdett bele a történetbe egyenesen a szemembe nézve, mintha onnan akarná kiolvasni, mi is jár a fejemben pontosan. - … van egy olyan, úgymond speciális képességünk, hogy ha meglátjuk a számunkra tökéletes társat, akkor azonnal felismerjük. Ezt bevésődésnek hívjuk –magyarázta, miközben feszült figyelemmel hallgattam. – Ilyenkor… hogy is mondjam el neked… - morfondírozott. -… Már nem a gravitáció az, ami a földön tart. Már nem számít ki voltál és kit szerettél. Csak az számít, hogy ő boldog legyen. Bármit megtennél érte… bármi lennél az ő kedvéért.

Szavait mély csend követte. Egyszerűen képtelen lettem volna azonnal megszólalni. Csak néztem őt, sötét szemeit és éreztem, hogy elönt valami megmagyarázhatatlan fájdalom. A lelkemnek az a része sajgott, ami naphosszat mást sem csinált, mint Jake után vágyakozott, már évek óta és most csak azt sugallta felém, hogy vége. Itt és most, mindennek vége. A szerelemnek, a boldogságnak, az életnek.

- És te… ? –csuklott egy a hangom mielőtt még megkérdezhettem volna, hogy ez vele is megtörtént-e. Muszáj volt biztosnak lennem benne.

Persze Jake azonnal tudta mire gondolok.

- Igen –válaszolta nyíltan. –Azon az estén, mikor kiléptél a nagydarab meg a szőke mögül és a holdfényben a szemedbe néztem… Igen, te vagy az, aki iránt bevésődtem –mondta ki azt, amitől a legjobban tartottam mióta csak felfogtam szavainak értelmét.

Mióta vártam, hogy megtudjam… Most mégis csak egy dolog visszhangzott a gondolataimban: Nem akarom ezt. Nem így. Hogy neki nincs választása.

Tehetetlen dühömben, csak a fejemet ráztam és felálltam az ágy széléről, hogy hátrébb léphessek. Szemeimet könnyek homályosították el, de azt még így is láttam, hogy Jake homloka ráncba szalad az aggodalomtól és megpróbálja feljebb tornázni magát, amit kisebb-nagyobb szenvedések árán el is ért, így hátát az ágytámlának tudta támasztani.

- Kendra… - hallottam meg remegő hangját, de én még mindig csak a fejemet ráztam és távolodtam tőle.

- Sajnálom… - suttogtam, de tudtam így is tökéletesen hallja. –Nem lehet… Így nem lehetek veled…

- Miről beszélsz? –kérdezte. Hangjában ijedtséget véltem felfedezni, mintha félne attól, amit mondok. –A bevésődés miatt?

- Igen – kényszerítettem ki magamból.

- Az téged nem köt – hadarta, mintha az élete múlna raja, hogy megértsem mit mond. –Neked nincs kötelezettséged felém. Esküszöm.

- De téged köt –vágtam rá és éreztem, hogy itt most elszakadt a cérna ismét. Szabad folyást engedtem könnyeimnek és érzéseimnek. –És én úgy sajnálom –zokogtam fel. –Sosem lett volna szabad visszajönnünk ide. Ha tudtam volna… Ha csak sejtettem volna… Annyira sajnálom, Jake… - arcomat a tenyerembe rejtettem, hogy elrejtőzzek éber tekintete elől, ám a következő másodpercben egy forró tenyér siklott az állam alá, és kényszerített, hogy felnézzek.

Jacob állt előttem –ki más lehetett volna. Arca eltorzult a fájdalomtól, amit érzett a törései miatt, de nem foglalkozott velük. Csak engem nézett, én meg csak őt és azt, hogy milyen felelőtlen.

- Vissza kell feküdnöd, most azonnal –parancsoltam rá. Bűntudatom volt amiatt, amit vele tettem, de az élete azért jobban érdekelt.

- Először megbeszéljük ezt –mondta összeszorított fogakkal. El sem tudtam képzelni, milyen fájdalmai lehettek, de ha már ennyire nyíltan meglátszottak a vonásain, azt gyanítottam, hogy igen súlyosak.

- Jake, azonnal le kell feküdnöd –jelentettem ki határozottan, remélve, hogy ez elegendő lesz. Tévedtem.

- Először mond el, miért sajnálod, hogy visszajöttetek –vágta rá.

Elámultam a kitartásán, de azonnal rá is jöttem miről van szó. A bevésődésről, már megint. Az az, ami hajtja. Nem a szerelem, hanem az a megtörhetetlen kényszer, amit irántam érez. Jobbnak láttam nem küzdeni vele tovább, hanem megadni neki amit akar, akkor talán hallgat a szép szóra.

- Mert nincs választásod –mondtam ki, ami a legjobban nyomta a szívemet. –Elvettem tőled a szabadságodat.

- Miről beszélsz? –döbbent meg.

- Arról, hogy miattam kerültél ebbe a helyzetbe. Azért akartam visszajönni ide, mert megláttalak anyu emlékében és… - nem tudtam, hogyan mondjam meg neki, de úgy gondoltam, már úgy is teljesen mindegy. – Már akkor szerettelek. Amint megláttalak anyu fejében, beléd szerettem. És meg akartalak ismerni, oké? Mostmár elmondtam mindent, feküdj vissza!

Annyi határozottságot erőltettem a hangomba, ami egy elefántot is térdre kényszerített volna. Nem volt ez másként Jacob-bal sem. Megadóan felsóhajtott, és még azt is engedte, hogy levegyem a terhet a törött oldaláról, ahogy visszasegítettem az ágyba. Nagyon reméltem, hogy ettől a meggondolatlan cselekedetétől nem lesz semmi komolyabb baja. Bár a tény, hogy nagyapa nem rontott be ajtóstul a szobámba, amint Jake felkelt, adott némi bizakodnivalót.

Amint végre megint vízszintesben volt, el akartam húzódni ismét, persze ezúttal nem annyira, mint az előbb –nehogy újabb kényszeres cselekedetre adja a fejét -, épp csak annyira, hogy legyen köztünk egy kis távolság, de nem jutottam messzire. Hosszú ujjai a csuklómra fonódtak, és nem engedtek eltávolodni.

- Szeretlek, Kendra.

Egyszerűen nem bírtam elviselni nyílt tekintetét, ami meg volt győződve róla, hogy tényleg úgy van, ahogy állítja, pedig tévedett. Csak a bevésődés mondatta vele, hogy szeret és ez jobban fájt, mintha konkrétan a szemembe mondta volna, hogy nem szeret. Azt valahogy könnyebben elviseltem volna, mint ezt az önámítást.

- Ne mond ezt –ráztam meg a fejem és leszegtem a tekintetem, hogy ne is lássam.

- Miért ne mondanám, ha egyszer így van? –kérdezett vissza és közben megsimogatta a kezem.

- Mert csak azt hiszed, hogy így van –vágtam rá továbbra is a szőnyeg mintáit fürkészve. –A bevésődés miatt hiszed, hogy szeretsz, pedig ha az nem lenne, akkor rám se néztél volna.

- Ez nem igaz –tiltakozott azonnal és ismét feljebb tornázta magát az ágyban, ami nekem egyáltalán nem tetszett. Komoly sérüléseket szenvedett, pihennie kellett volna.

- Ezt majd később megbeszéljünk –mondtam. –Ha felépültél.

Ki akartam húzni a kezem az övéből, de túl erősen fogta és nem akartam megkockáztatni egy újabb törést - ezúttal az ujjperceiben -, ezért maradtam.

- Most beszéljük meg –makacsolta meg magát. –Egyáltalán nem a bevésődés miatt szeretlek. Elismerem, azért figyeltem fel rád, de ez még nem vezet egyenes úton a szerelemhez.

Hitetlenkedve néztem fel rá. Őszintének tűnt, ami új reménnyel töltötte el a lelkemet.

- Én azon az estén még nem szerettelek téged –mondta. –Akkor még csak fontos voltál nekem. Egy sokkal különlegesebb pillanatban szerettem beléd.

Szívdobogásom betöltötte az egész szobát és a házat is, olyan izgatottan vártam a folytatást. Szinte csüngtem minden szaván, annyira hinni akartam, hogy igazat mond.

- Mikor… ? –kérdeztem elhaló hangon.

- Mikor moziban voltunk –villantott rám egy csibészes mosolyt, amitől úgy éreztem, menten elolvadok. –A film közepénél járhattunk, mikor rád néztem a sötétben –idézte az emléket. –Akkor volt az a jelenet, hogy a két főhős kénytelen volt elválni egymástól valami baromság miatt. A szemed csillogott a könnyektől és az alsó ajkad rágcsáltad, annyira beleélted magad abba a nyálas jelenetbe.

Emlékeztem arra a részre. A férfi főszereplőnek, muszáj volt elhagynia szerelmét, hogy megvédhesse. Nagyjából az volt az egyetlen jelenet, amire oda tudtam figyelni, mert annyira megrészegített Jake közelsége. Azt pedig észre sem vettem, hogy felém fordult volna akkor. Tényleg teljesen beleéltem magam.

Jake kajánul vigyorogva nézte végig, hogyan derengenek fel emlékeim, aztán mikor kitisztult a tekintetem és újra képes voltam a jelenre koncentrálni, folytatta.

- Akkor szerettem beléd –komolyodott el. –Egyáltalán nem a bevésődés miatt volt, mondjuk örülök neki, hogy így történt, mert ha az nincs, akkor nem kerültünk volna ilyen közel egymáshoz.

Tudtam, hogy igaza van. A szívem tudta már, de az agyam még tiltakozott. Kereste a buktatókat, amiért nem működne, de mikor –leszámítva a puszta fajbéli különbségeket, amik egyáltalán nem érdekeltek már –nem talált semmit, boldogan vetettem magam bele a boldogság új hullámába, ami elborított tetőtől-talpig.

- Tényleg? –kérdeztem mostmár én is széles mosollyal a számon.

- Tényleg –bólintott rá.

Szívem szerint a nyakába vetettem volna magam, de persze nem tettem. Helyette inkább felemeltem összefűzött kezeinket és egy lágy csókot leheltem rá, amitől azonnal zavarba is jöttem. Hogy leplezzem azt, gyorsan felpattantam –Jake már nem fogott olyan erősen, így könnyen ki tudtam szabadulni, anélkül, hogy bármi baja lett volna belőle -, és felkaptam az üres tálcát az ágy másik oldaláról. Ahogy sejtettem, Jake mindent megevett és a narancsléből sem maradt egy korty sem. Örültem neki, mert ez legalább azt jelentette, hogy végre elfogadja tőlünk az ételt. Ez többet jelentett, bármely szónál.

- Egy perc és itt vagyok –hadartam és már rohantam is le a konyhába, hogy elmosogassak utána.

A nappali még mindig zsúfolt volt, másra nem is számítottam, hiszen még Tanyáék és Dezráék is ott voltak, hogy azt a néhány farkast, akik nem voltak hajlandóak magára hagyni Jacobot a vámpírok között, már ne is említsük.

Egyenesen a konyhába mentem, ahol nagymami újabb adag pizzát készült berakni a sütőbe. Ezt nevezem haladásnak –gondoltam. Ezek szerint több farkas is nálunk vacsorázik ma. Örültem neki, így éreztem helyesnek.

- Tedd csak le, Kincsem, majd mindjárt elmosom őket –mosolygott rám nagymami, amint meglátott.

- Majd én –vágtam rá azonnal. Igaz, én sosem szoktam mosogatni, hiszen azt is az elkényeztetésem elengedhetetlen kellékének tartották, hogy átvállalják helyettem, de ezúttal elhatároztam, hogy márpedig én fogom megcsinálni. Jake miatt. Elvégre mégiscsak az én… az én fiúm, vagy mim. De furcsa volt így gondolni rá. Még az egész helyzet annyira új volt. Azt sem tudtam, hogyan kezeljem, hogyan beszéljek róla, vagy hogyan gondoljak rá.

Nagymami, mint maga is szerelmes nő, persze azonnal átlátott a szitán és bólintott, hogy csináljam csak meg én, ha szeretném. Nem is késlekedtem, mert minél előbb vissza akartam menni Jacob-hoz. Szinte fizikai fájdalmat okozott, ha nem lehettem vele. A mellkasom tompán sajgott, mint amikor a tüdőmben bent reked a levegő.

Először a poharat öblítettem el, aztán a kancsót, majd következett a tányér és a tálca. Ahhoz képest, hogy életemben először csináltam, hipp-hopp kész lettem vele. Már rohantam volna vissza az emeletre, mikor megjelent előttem Brian. Olyan közel volt, hogy önkéntelenül hátrébb léptem egyet, amivel nekiütköztem a konyhaszekrénynek.

Arckifejezése szokatlan volt. A mindig jókedvű, életvidám csillogás helyén ezúttal szomorúságot láttam. Nem értettem az okát, hiszen győztünk, végeztünk az újszülöttekkel és nem veszítettünk el egyetlen embert sem. Csak Jake volt az, aki súlyosabban megsérült. A többieknek is volt egy-két kisebb törése, de az már azelőtt összeforrt, hogy igazán megérezhették volna. És ez igaz volt a vámpírokra is. Ők is ilyen hamar regenerálódtak, ha egyáltalán megsérültek, de tudtommal senkinek sem lett baja közülünk.

- Mi a baj? –kérdeztem barátomat.

Ő mélyen a szemembe nézett és úgy kérdezett vissza: - Szereted őt?

Persze tudtam kire gondol. Fogalmam sem volt mire akar ezzel kilyukadni, hát válaszoltam neki.

- Igen –mosolyodtam el. –Nagyon szeretem.

Arany szemei még mélyebb fájdalommal teltek meg, és akkor megértettem. Brian szerelmes volt belém. Hogy hogyan és mióta, azt nem tudtam. Ahogy azt sem, hogyhogy nem jöttem erre rá korábban. Azt hittem ismerem, akár a saját tenyeremet, de ezek szerint tévedtem. Soha, egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy esetleg többet érezhet irántam, mint én őiránta.

- Brian… - kezdtem, de akkor valami hirtelen sugallatra hallgatva, elkezdett közeledni felém. Már teljesen a szekrénynek simultam. Nem volt hová tovább húzódni. Ajkai alig egy centire voltak az enyémektől, mikor a mellkasára tettem a kezem, hogy azzal tartsam vissza. – Ne, Brian… - sóhajtottam fel. Nem akartam neki még nagyobb fájdalmat okozni, de azt sem hagyhattam, hogy megcsókoljon. Az én szívem Jake-é volt és nem adhattam másnak.

Lassan felemeltem a tekintetem, hogy lássam, hogyan fogadta a visszautasítást. Megbántottam vele, azt láttam rajta, de nem volt más választásom.

- Sajnálom –mondtam gyengéden és megfogtam az arcát. Bőre kemény és hideg volt a tenyerem alatt, ami hirtelen eszembe juttatta milyen sok különbség van közte, és Jake között. Jacob forró volt, akár egy vulkán és én imádtam hozzáérni. Brian vámpírsága sem zavart túlságosan, de fele olyan reakciókat sem váltott ki belőlem, mint az a lángoló érintés.

- Meg kellett próbálnom –suttogta vissza, majd fagyos ajkait a homlokomra simította. –Vigyázz magadra –mondta még, aztán már ott sem volt.

Hirtelen nem tudtam hová tenni a szavait és a tetteit, de aztán rájöttem; ez volt a búcsúja. Jó ideig nem fogom viszontlátni. Reméltem, hogy neki így a jobb és, hogy egyszer még ugyanolyan barátok lehetünk, amilyenek voltunk.

Most, hogy már nem volt miért a konyhában maradnom –nagymami is eltűnt időközben -, visszasiettem Jake-hez, aki nagy meglepetésemre már félig megint kint volt az ágyból.

- Mit csinálsz? –rémüldöztem, amint megláttam, hogy épp a törött lábára akar támaszkodni. Azonnal mellette termettem és levettem a terhet a bal oldaláról.

- Jól vagy? –kérdezte idegesen. –Nem esett bajod?

Értetlenül néztem rá. –Mi bajom esett volna?

- Hallottam azt a Brian-t –vágta rá ingerülten. –Meg akart csókolni, de te nemet mondtál. Békén hagyott ugye?

- Igen –nevettem fel a helyzet abszurditásán. –Miért, mit gondoltál, hogy letámadott a konyha közepén?

- Sosem lehet tudni egy ilyen vérszo… - harapta el a végét, de azért ki tudtam következtetni, hogy mire akart kilyukadni.

- …egy ilyen vérszopónál –fejeztem be helyette, mire bűntudat villant a szemében.

- Ne haragudj, én…

- Nem haragszom –vágtam a szavába. –Régi szokás, tudom, nehéz levetkőzni. De most feküdj vissza –azzal segítettem neki ismét kényelembe helyezni magát.

- De ugye tényleg nem volt erőszakos veled? –kérdezett rá csak azért is, mire megforgattam a szemem.

- Miért, mit csinálsz, ha az volt? –csúszott ki a számon, amiért később végtelenül átkoztam magam és a meggondolatlanságom.

Jake ugyanis ezt egy határozott igennek vette és olyan gyorsan ült fel, hogy még egy mérföldnyire is hallhatták, ahogy a félig összeforrt bordák hatalmasat roppannak. Jacob felnyögött a hirtelen fájdalomtól, ám mire én felpattantam, nagyapa már ott is volt mellette és segített neki visszafeküdni. Megtapogatta az oldalát, hogy lássa milyen állapotban vannak a bordák, aztán nagyon is helytelenítő arcot vágva legorombította Jacobot.

- Nem szabad heves mozdulatokat tenned –mondta szakszerűen. –Gyorsan gyógyulsz, azt elismerem, de nem annyira, amilyenhez hozzá vagy szokva. Sok méreg jutott a szervezetedbe és annak bizony idő kell, hogy a magas testhőmérsékleted lebomlassza. Addig pedig ágynyugalom, megértetted? –kérdezte, de Jake csak engem nézett, nagyon is dühös szemekkel. Persze nem rám volt ilyen mérges, hanem Brian-re, a nem-létező tette miatt, ami az én butaságomnak volt köszönhető. Ám mielőtt még belekezdhettem volna a magyarázatba, nagyapa megelőzött. –Ugyanmár, Jacob. Tele van a ház vámpírokkal, akiknek tökéletes a hallásuk. Szerinted Brian bármit is tehetett volna az alatt a negyed másodperc alatt, amíg odaérünk, főleg, hogy egy gondolatolvasó lányáról van szó? Szeretjük Kendrát, és bárkitől megvédenénk.

- Ezt jobb, ha az eszedbe vésed, korcs –hallatszott fel a földszintről Rosalie gúnyos hangja.

- Rose –sziszegtem vissza.

Jake egy pillanatig csak bámult, aztán bólintott. Carlisle ennek láttán elmosolyodott, aztán ismét kettesben hagyott minket. Már amennyire kettesben-nek lehetett nevezni a szituációt, hogy szuperhallású vámpírok lézengenek mindenhol a házban.

- Ne haragudj, eszembe se jutott, hogy talán komolyan veszed –magyarázkodtam szerelmemnek, aki már jóval higgadtabb volt.

- Nem baj –nyújtotta felém ép karját, amit én készséggel el is fogadtam. Leültem mellé, és néhány percig beszélgettünk az állapotáról, mikor láttam, hogy kezd lecsukódni a szeme. Elfáradt.

Felálltam és az ágy mellett lévő fotelembe telepedtem, hogy majd ott alszom egy keveset én is, de ez nem nyerte el Jake tetszését.

- Gyere ide mellém –mondta. –Állati nagy ágyad van. Simán elférünk rajta ketten is.

- Nem lehet –ráztam meg a fejem azonnal. –Nem akarok még véletlenül sem fájdalmat okozni.

- Ugyan –vigyorodott el. –A jobb oldalamon egy karcolás sincs. Nem fogsz összetörni, nyugi.

Olyan csábító ajánlat volt, hogy nem tudtam rá nemet mondani, ám megtette helyettem más. Épphogy egyet léptem előre, mikor lentről vad morgás szűrődött fel. Ezer közül is megismertem volna; apu volt. Nyilván nem nyerte el a tetszését, hogy az ő egyetlen kicsi lánya egy férfival aludjon, főleg egy olyannak, aki még ráadásként vérfarkas is.

Jacob is rájött erre és elnevette magát. Sokkal inkább tűnt kényszeredettnek, mint őszintének, de határozottan nevetés volt.

- Ugyan Edward –szólalt meg jól hallhatóan, bár erre nem volt szükség. Ha suttogott volna, a többiek akkor is tökéletesen hallották volna. –Mégis mi történhet közöttünk, mikor a fél oldalam törött és ti is itt vagytok a közelben? Azért a nyilvános pornográfia még tőlem is távol áll.

Utolsó mondatától kirázott a hideg. Én még nagyon nem éreztem magam késznek semmiféle felnőtt kategóriás dologhoz. Főleg nem a családom hallótávolságán belül. De mikor észrevettem, hogy Jake csak viccnek szánta, megkönnyebbülve kifújtam a levegőt és ledőltem mellé az ágyra.

Ő persze egyből felemelte a jobb karját, hogy a mellkasára tudjam hajtani a fejem, és át tudjon ölelni. Fenséges érzés volt ott feküdni mellette. Mintha befeküdtem volna egy kandallóba, az igaz, de mégis a legjobb hely volt a világon. És ezt most nem is éreztem helytelennek, mint amikor Brian-nel voltunk majdnem hasonló helyzetben.

Amint Brian eszembe jutott, elöntött a bűntudat, de félresöpörtem. Most csak Jake volt a fontos, rá kellett koncentrálnom.

- Olyan régóta vágyom erre –sóhajtott fel Jake egy perccel később, mire felemeltem a fejem, hogy ránézhessek.

Sokkal közelebb voltunk egymáshoz, mint amire számítottam, de ezúttal nem ijedtem meg tőle. Ajkaink lassan közeledtek egymás felé, aztán hirtelen már ott is voltak. Éreztem a belőle áradó forróságot, amint óvatos simításokkal kényeztetett, majd nagyon finoman ajkaim közé kéredzkedett, amit én örömmel engedélyeztem. Tűzforró nyelve a számba hatolt, és bársonyosan körbejárta, felfedezve minden apró kis zugát. 

Hamar ráéreztem a dologra. Ösztönösen követtem Jake-et, felvéve az ő tempóját, és csak akkor húzódtunk el egymástól, mikor már kénytelenek voltunk levegőt préselni elkínzott tüdőnkbe. Utána még lehelt egy gyengéd puszit a számra, majd édes álomba merültem szerelmem karjában, hiszen attól kaptam életem első csókját, akitől mindig is akartam.